A mandragóra egy gyógynövény. Ezzel szeretné kúrálni a magát orvosnak kiadó fiatal Callimaco Lucreziát, a szép fiatalasszonyt. Lucreziának ugyanis nem születik gyermeke idős férjétől, a gazdag Niciától. Callimaco természetesen valójában nem a mandragórát, hanem önmagát mint szeretőt gondolja a probléma megoldásának. Ez az alapszituáció.
Figyelmezteti a férjet: a mandragórakúrának van egy mellékhatása, akivel először ágyba bújik utána Lucrezia, az meghal. Így az öreg beleegyezik, hogy először egy idegen legyen Lucreziával – aki természetesen Callimaco lesz. A házasságtörés, az idős férj becsapása, a szerelem mint fő érték a korabeli cselvígjátékok legtöbbjéből nem hiányzik.
A bonyodalom a cselnek köszönhető személycserékből, a házasságtörés kivitelezéséből adódik. Lucrezia eleinte nem áll kötélnek, a lefizetett pap segít rábeszélni az idegennel eltöltendő éjszakára.
A végkifejlet: Callimaco kúrája annyira megtetszik a fiatalasszonynak, hogy tovább folytatják a szerelmi viszonyt – tulajdonképpen a férj jóváhagyásával.
A szöveg – a prológust és a dalokat leszámítva – próza; ez Machiavelli nagy „vívmánya”, mert addig főleg a verses szövegek domináltak a komédiaírásban.
1957-ben Major Tamás rendezésében Rajz János játszotta Callimacót a Katonában, 1989-ben pedig a Várszínházban Gianfranco de Bosio vendégrendezésében Kállai Ferenc, Hirtling István és Kováts Adél alakították a főbb szerepeket.
thalia