Megtudja a Dokitól, hogy a 22-es (törvény, szabály stb.) szerint aki őrült, azt leszerelik. De saját magának kell kérnie. Viszont: aki őrült, az nem kéri, hogy szereljék le, mivel őrült, és csak egy őrült akar részt venni a háborúban. Aki kéri a leszerelését, az normális, ezért nem szerelhető le.

A 22-es csapdája tehát azt jelenti, hogy valami csak olyan feltétel mellett teljesülhet, ami egyben ki is zárja azt, hogy teljesüljön.

Például: mindig hazudok – de, ha így van, az is hazugság, hogy hazudok, azaz, akkor igazat mondok, akkor viszont igaz az, hogy mindig hazudok, de úgy az is hazugság, hogy hazudok… Farkába harapó kígyó. Vagy hasonló: csak az a kezdő orvos műthet, akinek van gyakorlata benne, de gyakorlatot, csak úgy szerezhet, ha műthet.

A 22-es csapdájára azt is szokták mondani, hogy ördögi kör. A 22-es tulajdonképpen bolondot csinál abból, aki alkalmazni szeretné, meg az a lényege, hogy megoldást kínál egy adott problémára, aminek (éppen a meghatározott szabályok miatt) nem lehet megoldása.

ludimagister

Arra, hogy ki nyerje a díjat akadémikusok, egyetemi tanárok, korábbi díjazottak, illetve írószövetségek elnökei tehetnek javaslatokat a szabályzat előírásainak megfelelően. A jelölések 50 évig titokban maradnak, csak a győztes neve derülhet ki. Az irodalmi Nobel-díjat eddig még nem nyerte el senki sem kétszer, viszont voltak olyanok, akiket többször is „neveztek”. Például Nils Holgersson “anyukáját”, Selma Lagerlöföt háromszor, Maugli “apukáját”, Kiplinget pedig hatszor jelölték (persze nem Nils Holgerssonnak vagy A dzsungel könyvének köszönhették végül a díjat). Olyan is előfordult, hogy egyetlen jelölés is elegendő volt a győzelemhez, mint Rabindranath Tagore esetében, de olyan is, hogy nagyon sok jelölés sem hozta meg a győzelmet a jelöltnek. Freudot több, mint tíz évben ajánlották az orvosi, sőt egyszer az irodalmi díjra is, de sosem nyert.

1901 óta 107 szerző részesült az elismerésben. Eleinte ugyanabból a néhány országból kerültek ki a díjazottak, de mára már színesebb a paletta. Egyre több nyelv képviselői kapják meg az elismerést, és a korábbiakhoz képest több a nő is. A 14 női díjazott közül nyolc 1990 utáni.

A legtöbb, 27 irodalmi Nobel-díjas angolul ír(t). A második helyen a francia nyelv áll 14, a harmadikon pedig a német 13 képviselőjével. Őket követi a listán a spanyol 11, a svéd 7, az olasz 6, az orosz 5, a lengyel pedig 4 díjazottal. A norvég és a dán irodalom 3-3, a görög, a japán és a kínai 2-2 Nobel-díjassal büszkélkedhet, és 1-1 díjjal az arab, a bengáli, a cseh, finn, héber, magyar, izlandi, oceitan, portugál, szerbhorvát (a díj kiosztásakor még Jugoszlávia volt), a török és a jiddis. Néhány szerző több nyelven is írt, például Tagore bengáli és angol nyelven is. A fenti felsorolás ilyenkor az anyanyelvet veszi alapul.

A díjazottak nagyon sokfélék aszerint is, hogy melyik műfajban vagy műnemben alkottak. A legnépszerűbbek az epikus, vagy ahogy gyakrabban használják, prózai alkotások. Összesen 77 esetben epikus művek, azaz főleg regények, novellák nyertek. Második helyen – 33 esetben – a lírai vagy költészeti alkotások részesültek elismerésben, 14 alkalommal pedig a drámaiak. Érdekes, hogy két alkalommal történeti munkáknak ítélték oda a díjat: 1902-ben Mommsennek, illetve 1953-ban Churchillnek. Háromszor pedig filozofiai művek szerzői, illetve esszéírók kapták meg, pl. Bergson. Persze több szerző is van, aki több műfajban, műnemben is alkotott (ezért, ha összeadjuk a fenti számokat, több, mint 107-et kapunk). Például Pirandello írt regényt és drámákat is, Paszternak pedig a versek mellett regényt is.

A szabályzat szerint a díj megosztható, azaz egyszerre többen is megkaphatják (ez az irodalmi Nobel-díjat 4 alkalommal érintette), illetve, ha nincs megfelelő jelölt, nem kell mindenképpen odaítélni valakinek. Ezért és a világháborúk miatt 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben és 1940 és 1943 között nem osztották ki a díjat. Két esetben posztumusz volt az elismerés, illetve szintén két esetben a díjazottak nem vették át a díjat. 1958-ban Paszternak politikai okokból nem vehette át, míg 1964-ben Sartre, aki elutasított mindenféle hivatalos elismerést, maga döntött úgy, hogy visszautasítja.

A díjazottak átlagéletkora 65 év. A legfiatalabb díjazott 1907-ben Rudyard Kipling volt 42, míg a legidősebb 2007-ben Doris Lessing 88 évesen. A díj a legtöbb esetben nem egy adott műnek szól, hanem inkább a szerző egész életművére vonatkozik, ezért idősebbek általában a díjazottak. Néha előfordul azonban, hogy a díjazás indoklása megemlíti, hogy pontosan melyik művéért kapta a művész az elismerést. Például Thomas Mann A Buddenbrook házért, Hemingway Az öreg halász és a tengerért, vagy Solohov a Csendes Donért.

Nobel végrendeletének az irodalmi díjra vonatkozó részét többféleképpen is értelmezték a díjkiosztók.

“The said interest shall be devided into five equal parts, which shall be apportioned as follows […] one part to a person who shall have produced in the field of literature the most outstanding work in an ideal direction.” – olvasható angolul.

Vitatkozni lehet azon, hogy az ideal (svédül idealisk) ideálisat, idealistát vagy idealisztikusat jelent. Ez azért fontos, mert meghatározhatja, hogy a díjazott alkotás vagy életmű mely szempont szerint, elsősorban esztétikailag vagy inkább „eszmeileg” legyen kiemelkedő. A kilencszázas évek elején inkább a második értelmezés érvényesült.

A díj kiosztóit sokszor kritizálták amiatt, hogy sok kiváló költő és író nem kapta meg az elismerést, míg más, „ismeretlenebb” szerzők igen. Persze a minőség és az ismertség az irodalom esetében sem jár mindig együtt. (Egy időben az is egy szempont volt a díjazásnál, hogy tehetséges, de a világ számára ismeretlen szerzőket tegyenek ismertebbé.)

Hogy mennyire igazságos egy irodalmi díj odaítélése, az nehezen vagy egyáltalán nem ítélhető meg, hiszen mindenkinek más tetszik. Fölösleges azon gondolkodni, hogy egy mű, amelyiknek a szerzője Nobel-díjat kapott, jobb-e a másiknál. Kertész Imre jobb, mint például József Attila, Babits vagy Kosztolányi? A kérdést nem érdemes feltenni, nem azért olvasunk valamit, mert jobb egy másiknál, hanem mert jó.

webab

Napfogyatkozás Bp. ‘15.03.20.

Jókai is írt a napfogyatkozásról. Az ítélet napja című írásában néhány anekdotát gyűjtött össze. Olyan ez az írás, mint egy rövidke viccgyűjtemény, amely a tudatlanságot figurázza ki; az emberek sok mindent kitalálnak és elhisznek, ha valamit – mint, hogy eltűnik a Nap – nem értenek.

A tudatlanságból húz hasznot Mark Twain hőse is az Egy jenki Arthur király udvarában című regényben. A jenki Twain korából, a XIX. századból érkezik a VI. századi Arthur udvarába. Sok mindent tud, például, hogy napfogyatkozás lesz. Azt mondja, el tudja tüntetni a napot. Ez „sikerül” is, ettől kezdve mágusként tisztelik.

A napfogyatkozás az irodalomban legtöbbször rossz előjel vagy valami értékes, jó dolog eltűnésének a metaforája. A Lear királyban Gloster így szól: „Ezek az utóbbi nap- s holdfogyatkozások nem jót jelentenek nekünk; ámbár a természet bölcsessége ezt így is, úgy is magyarázhatja, a természetet magát is ostorozzák a bekövetkező események: a szeretet meghűl, a barátság meghasonlik, testvérek összecsapnak, a városokban zendülés, viszály a falukon, palotákban árulás, s a viszony felbomlik apa s fiú között.” Ezt az első felvonás második színében mondja Gloster, és igaza lesz. Fiai viszálykodnak, ahogy Lear lányai is, a király kitagadja Cordeliát és így tovább, sok gonoszság, sok gyűlölet, sok halott a vége.

Thomas Hardy Hazatérés című regényében is rossz előjel, hogy Clym és Eustacia megnézik Párizsban (valószínűleg az 1870-es) napfogyatkozást, az életük nem alakul jól. És hogy ne csak a szépirodalomból merítsünk: az Alkonyat-sorozat harmadik kötetének címe: Napfogyatkozás. Egyre kevesebb a nap, egyre több a sötétség, azaz Bella egyre inkább a vámpírok világához tartozik, ami elég sok küszködéssel, szenvedéssel jár, míg el nem jön a boldog vég.

Végül: Homérosz. Bár az Odüsszeia irodalmi mű, nem tudományos írás, több csillagászati jelenséget is megemlít, ami felkeltette a csillagászok és a történészek érdeklődését. Amikor Odüsszeusz hazatér Ithakába, és megöli a kérőket, akik a feleségét, a trónját (sőt a fia életét is) el akarják venni, eltűnik a Nap. Hiába diadalmaskodik a főhős, a kérők sok gonoszságát, majd a vérfürdő részleteit olvasva nem csodálkozunk, ha elsötétül az ég is. A tudósokat viszont nem az foglalkoztatta, hogy milyen jelentései lehetnek a napfogyatkozásnak, hanem, hogy mikor volt. Ez alapján ugyanis meghatározható a trójai háború ideje. (Kr. e. 1178-ra teszik.)  Persze sokan kételkednek abban, lehet-e egy tudományos kutatás alapja egy eposz. Hihetünk-e Homérosznak? Ha arra gondolunk, hogy Schliemann Homérosz sorai alapján találta meg Tróját, elhihetjük, volt volt akkoriban is egy napfogyatkozás. Még ha nem is láttuk a saját szemükkel.

webab

A könyv július 31-én jelenik meg, ami az írónő és Harry Potter születésnapja is.

A Harry Potter and the Cursed Child – ami magyarul valószínűleg Harry Potter és az elátkozott gyermek címmel fog megjelenni  – több újítással is meglepi a rajongókat. Az egyik, hogy nem regényről van szó! Az írónő ezúttal a drámai műnemet választotta, és hangsúlyozta, az olvasók most nem egy tőle megszokott regényt vehetnek a kezükbe, hanem a színházi előadás szövegkönyvét. A darabot július 30-án mutatják be Londonban, és éjfél után 1 perccel, azaz már 31-én lesz olvasható elektronikus és – a könyvesboltok nyitva tartásától függően – könyv formájában is.

A másik szokatlan dolog talán az, hogy Harry már nem egy fiú, hanem felnőtt férfi a történetben. Az írónő felhívta arra is a figyelmet, hogy nem a már ismert történet előzményeiről van szó.

A Harry Potter és a halál ereklyéinek epilógusában Voldemort legyőzése után 19 évvel jártunk, amikor Harry, Ginny, Ron és Hermione kikísérik a gyerekeiket a 9 és ¾-ik vágányhoz. Az új színpadi mű innen veszi fel a történet fonalát. Harry már nem roxforti diák, hanem egy családapa, aki a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik. Eddig annyi tudható, hogy Harry most nem Voldemorttal, hanem a múlttal próbál megküzdeni, kisebbik fia, Albus pedig „családi örökségével” (valószínűleg apja árnyékával), és közben a gonosz sok olyan helyen is megjelenik, ahol nem is sejtenénk…

A történet két részből áll majd, de egy kötetben fog megjelenni. A jelenlegi borítóterven egy fészekben kucorgó kisfiú látható (aki az elátkozott gyermek, talán Albus Potter lehet). J.K. Rowling neve mellett a társszerzők, Jack Thorne és John Tiffany nevét is olvashatjuk, akik valószínűleg abban segítettek, hogy a történetből színpadi mű legyen.  A július 30-ai bemutató a Palace Theatre Londonban lesz. A művet a szerzők tesztelik a közönségen, és utána még változtatni fognak rajta, hogy minél jobban működjön a színpadon. Azután újra kiadják a szöveget a változtatásokkal.

Talán találóbb lett volna, ha a folytatás 2017-ben lát napvilágot. Harry Potter 1991-ben volt tizenegy éves, és ’98-ban győzte le Voldemortot. A 19 évvel később tehát jövőre lesz. Persze az is lehet, hogy mire megszületik a végleges változat, már 2017-et írunk.

Az írónő célja ezúttal egy színpadi mű írása volt, a könyv most másodlagos, de eddig úgy tűnik, az előjegyzések alapján így is 2016 legnagyobb bestsellere lesz.

webab