• Helsingőrben, Dániában az őrök készültségben állnak, mert az ifjú (norvég) Fortinbras meg akarja támadni Dániát
• Horatio, Hamlet barátja csatlakozik az őrökhöz, és meglátja a szellemet, aki úgy néz ki, mint Hamlet apja, a halott király (akit szintén Hamletnek hívtak)
• Claudius, a volt király öccse, a jelenlegi uralkodó megköszöni az embereknek, hogy jókedvűek voltak az esküvőjén (feleségül vette bátyja, a meghalt király özvegyét, Gertrúdot), és szomorúak a temetésen; közben követet küld az új norvég királyhoz, hogy tájékoztassa Fortinbras szándékáról
• Hamlet búskomor; anyja, Gertrúd azt szeretné, hogy ne gyászolja tovább az apját, Claudius pedig azt, hogy fogadja őt el apjának
• Hamlet épp az öngyilkosságon gondolkodik, amikor Horatio jelenti neki, hogy látta a kísértetet
• Laertes, Ophelia bátyja és Polonius fia készül vissza Párizsba, ahol tanul; Opheliát óvja Hamlettől, ahogy apjuk, Polonius is; Ophelia elmondja, Hamlet szerelmet vallott neki
• Hamlet az őrség előtt épp Claudius szokásait gúnyolja, amikor megjelenik apja szelleme, aki elmondja, hogy Claudius ölte meg, s elcsábította Gertrúdot; mindezekért bosszút kíván – Hamlet megesketi Horatiót és Marcellust, hogy minderről hallgatnak („Esküdjetek!”)

II. felvonás

• Polonius Párizsba küldi Rajnáldot Laertes után, Claudius pedig Rosencrantzot és Guildensternt küldi Hamlethez (volt iskolatársai); Hamlet nem bízik bennük, ezért azt színleli, bolond); az Aeneisből idéz Polonius aggódik, hogy Ophelia bús Hamlet miatt
• színészek érkeznek; Hecuba és Priamus, illetve Gonzago megöletésének történetével készültek, végül az utóbbit adják elő – színház a színházban

III. felvonás

• „Lenni vagy nem lenni” – monológ
• Hamlet beszélgetését Opheliával kihallgatja Polonius és Claudius, az utóbbi szerint Hamlet nem is szerelmes, de nem is őrült, csak tetteti; Hamlet nagyon elutasító és vádló Opheliával („Vonulj kolostorba!”) – anyja tette miatt minden nőt elítél és gyarlónak tart
• a színészek fellépése (a királyné illetlenül jókedvűen viselkedik, a király pedig nem bírja nézni a színészek játékát, Hamletnek ez bizonyítékként szolgál – Claudius ölte meg az apját – egérfogó jelenet
• Hamlet kicsúfolja Rosencrantzot és Guildensternt
• Claudius imádkozik – Hamlet nem akarja így megölni, nehogy a lelke a mennybe jusson
• Hamlet épp az anyját fenyegeti, amikor észreveszi, hogy valaki hallgatózik a függöny mögött; leszúrja – Polonius volt az; anyja végül belátja, hogy vétkezett; Hamlet látja apja szellemét, a királyné azonban azt hiszi, hogy a fia megbolondult
• Hamlet Angliába készül

IV. felvonás

• a királyi pár számon kéri Hamlettől Polonius halálát; a testet keresik, mire Hamlet rejtélyes választ ad; Angliába küldik; Claudius lepecsételt levelet küldet vele, melyben Hamlet halálos ítélete van (később ez az ítélet Rosencrantzot és Guildensternt sújtja)
• Hamlet találkozik Fortinbras egy századosával (a sereg Lengyelország felé igyekszik), és kifakad saját tétlensége miatt; bosszúját tervezi
• a királyné fogadja Opheliát, aki szomorú dalokkal válaszolgat a kérdéseire; egyre bánatosabb
• Laertes visszatér Párizsból (a tömeg királynak akarja; Claudius megdöbben ezen), mert megtudja, hogy apja halott, húga pedig megbolondult (Claudius nem akarja megtorolni Hamlet tettét, mert Gertrúd szereti a fiát)
• Fortinbras nem támad, szabad átvonulást kér Lengyelország felé
• Hamlet levele Horatónak – kalózok fogták el; volt iskolatársai Anglia felé tartanak
• levél – Hamlet visszatér Dániába – Claudius gyilkossági terve tehát meghiúsult, így most Laertest biztatja bosszúra
• Laertes vívni készül Hamlettel méregbe mártott karddal – „biztosra megy”; Claudius pedig úgy dönt, ha Laertes nem végez Hamlettel, majd ő itat vele mérget
• Gertrúd rossz hírt hoz: Ophelia vízbe fulladt

V. felvonás

• a sírásók beszélgetnek: kaphat-e Ophelia keresztény temetést; csontokat dobálnak (pl. Yorick, az udvari bolond koponyáját), közben Hamlet és Horatio a mulandóságról beszélgetnek
• hozzák Ophelia koporsóját; Laertes a sírba ugrik utána, majd Hamlet is; Horatio elvezeti Hamletet
• Hamlet elmondja Horatiónak, hogy átírta az angol királynak szóló levelet, így volt iskolatársait sújtja a halál
• Hamlet elfogadja Laertes párbajkihívását, megindító beszédben üdvözli; Laertes elfogadja a bocsánatkérést; vívnak
• Claudius iszik Hamlet minden találatára; Gertrúd is, aki véletlenül a Hamlet számára félretett mérgezett kupát veszi el és meghal
• Laertes és Hamlet a vívás során véletlenül kardot cserélnek, így Laertes saját kardja által esik el; közben figyelmezteti Hamletet, hogy Claudius őt is megöli
• Hamlet leszúrja a királyt
• Horatio mondja el végül a teljes igazságot
• Fortinbras győztes serege érkezik – Hamlet azt akarja, hogy ő legyen a király
• Fortinbras pompával temetteti el Hamletet (belehalt sérüléseibe)
  levél érkezik: Rosencrantz és Guildenstern halott

thalia

 A királyi udvarban mindenkinek megvolt a maga „szerepe”, amit egész nap „játszott”. Az élet szigorú etikett szerint zajlott. Pl. a király reggeli öltözködése nyilvános látványosság volt az udvar tagjainak; este ünnepségeken, lakomákon vigadtak. XIV. Lajos ragadványneve, a Napkirály is egy színházi balettelőadásnak köszönhető, ahol a király a napistent, Apollót alakította.

Nem csak az udvari színházakban folytak előadások. A polgárság számára voltak nyilvános színházak, sőt, a plebejusok is járhattak az ún. vásári színházakba pl. Théatre de la Fiore-ba. A színház a társadalmi érintkezés egyik fő helye lett.

Az első színházakat labdaházakból alakították át.

(Jelentősebb színházak: Hotel Bourgogne (eleinte itt játszott a királyi társulat), Marais színháza, Illustre Théatre.)

A színész a színházban elsősorban szónok volt, azaz a szövegre nagyobb hangsúlyt fektettek, mint a mozgásra. A mozgásban főleg az udvari tánc szolgált mintául, de természetesen csak a zenés darabokban volt jellemző. Moliére is több darabjához kapcsolt balettbetéteket. Pl. Az úrhatnám polgárhoz. Ezekhez a darabokhoz a zenét nagyrészt szerzőtársa és egyben riválisa, Lully szerezte.

A színészet a francia udvarban megtanulható mesterségnek számított, s a művészeknek mindent aprólékosan meg is kellett tanulniuk. Semmit sem bíztak a színész „kiszámíthatatlanságára”, az improvizációnak nem adtak teret. A színpadon a hitelességnél fontosabb volt az illendőség pl. nem szabadott hátat fordítani a közönségnek; Racine Iphigénia című darabjában az egyik legnagyobb hibának azt tartották, amikor Akhillesz nem veszi le a sisakját, miközben Agamemnonnal beszél.

A színészek a kornak megfelelő elegáns kosztümöket hordtak a színpadon, abroncsos szoknyát, parókát. Ha a szerep megkívánta egy-egy jelzés értékű ruhadarabot is felvettek pl. sisakot, vértet, turbánt. Díszlet nem volt, csak kellékek.

Ekkor alakult ki az úgynevezett kukucska- vagy dobozszínpad, ami máig is a legelterjedtebb színpadi forma. Jellemzője, hogy befelé mélyül, nincs emelvényen. A színpad előtt gyakran volt egy zenekari árok a zenészeknek.

Ennek a kornak a találmánya a függöny is. A függöny összehúzása az idő múlását fejezte ki. Erre azért is volt szükség, mert az angol jelenettechnika helyett a franciák a felvonástechnikát alkalmazták, ahol megengedett a kisebb időbeli „ugrás”, s ami az alatt történik, az a dialógusokból derül ki.

A női szerepeket nők játszották.

A francia klasszicista triász tragédiaköltője a Cid szerzője, Corneille, és a Phaedra írója, Racine. Mindketten a szenvedélyes, végletes jellemű hősöket kedvelték. Gyakoriak témáik között az ókori, illetve a történelmi témák, valamint a szerelem, a szenvedély szembeállítása a becsülettel és az erkölccsel.

A triász komédiaköltője Moliére.

ludimagister

A My Fair Lady G. B. Shaw Pygmalion című drámájának zenés változata.  Pügmalion, a szobrász görög mitológiai alak. Készít egy női szobrot, ami annyira jól sikerül, hogy beleszeret saját művébe. Aphroditéhoz, a szerelem istennőjéhez imádkozik, hogy a szobor életre keljen. Az istennő teljesíti a szobrász kérését. A történet Ovidius Metamorphoses, azaz Átváltozások című művében is olvasható, mivel a szobor emberré változik. 

B. Shaw Higgins professzora is egy Pügmalion, hiszen saját „művébe” szeret bele. Az ókori történethez csupán ennyiben kapcsolódik. Henry Higgins nyelvészprofesszor, fogadást köt barátjával, Pickering ezredessel Eliza Doolittle-re. A lány egy egyszerű virágárus, közönséges stílussal, beszéddel. Higgins úrinőt akar faragni belőle a fogadás kedvéért, azért, hogy saját szakmai tudását bizonyítsa: kiváló nyelvész és tanár. A terv sikerül, de egy kis szépséghibával: beleszeret Elizába.

A My Fair Lady cselekménye, szereplői apró eltéréseket leszámítva megegyeznek Shaw drámájáéval. A musical szövegkönyvét Alan J. Lerner, zenéjét Frederick Loewe írta.

Az angol nyelvű cím utalhat arra, hogy Eliza egy kofa és egy hölgy, egy lady egyszerre. Nem is szokás lefordítani. (A fair szó is sejtethet kettősséget: a fair vásárt jelent, a fairy tündért: Eliza először egy vásári lány, később pedig tündéri.) Tulajdonképpen egy rút kiskacsa történet a My Fair Lady, csak itt nem önmagától lesz a kiskacsából gyönyörű hattyú. Eliza keményen dolgozik, hogy szépen tudjon beszélni, nyelvtörőket gyakorol (pl. Lenn délen édes éjen édent remélsz…). Az első megmérettetésen, a derbyn eleinte jól szerepel, de amikor a szurkolásra kerül sor, nem kontrollálja magát: viselkedésével, szavaival elárulja bárdolatlanságát. (De van, akinek – Freddy Eynsford-Hillnek – így is megtetszik.) A történet egyik kérdése, hogy a természetesség, Eliza „bárdolatlansága” kevesebbet ér-e, mint a társadalmi elvárásoknak megfelelő személyiségek.

Érdekes kérdés az is, hogy Higgins Elizába szeret bele, vagy abba a lányba, akit a maga ízlése szerint „alkotott”, egyáltalán: elválasztható-e egymástól az egyén és a neveltetése.  Illetve felvetődik a szerelmes egy másik személybe vagy saját ideáljába, elképzelésébe szeret bele a másik ember személyében. Higgins és Pügmalion, a szobrász is a saját ideáljukat „készítik el”.

Hat hét újabb gyakorlás után Eliza ismét bizonyíthat a nagykövet bálján. Az eredmény ezúttal tökéletes: a lányt mindenki úrinőnek nézi. Még Kárpáthy Zoltán is, aki pedig híres arról, hogy könnyen leleplezi a csalókat. Szép kiejtése miatt Elizáról azt gondolja, hogy magyar királyi leszármazott. Higgins megnyerte a fogadást, elégedetten beszélget Pickeringgel, s amikor Eliza részt kér a sikerből, szeretné, ha elismernék az ő szorgalmát, ügyességét, elküldik.  Szintén érdekes kérdés, vajon Higginsnek joga volt-e egy „emberkísérletet” folytatni, más életével, érzéseivel játszani, ilyesmire fogadni. (A fogadás vagy az érdekkapcsolat, ami szerelemmel végződik, kedvelt eleme a hollywoodi vígjátékoknak ma is.)

Végül – úgy tűnik – fordul a kocka, nem a lánynak van szüksége a professzorra, hanem fordítva. Higgins rádöbben, hiányzik neki Eliza, beleszeretett. A musical végén Eliza visszatér: teljes a happy end. Ez változás Shaw darabjához képest, amelyben Eliza Higgins anyjánál talál menedéket, nem megy vissza a professzorhoz, lázad az ellen, hogy úgy kezeljék, mint egy sikeres kísérlet alanyát.

A My Fair Lady leghíresebb feldolgozása George Cukor 1964-es, sok Oscar-díjjal és Golden Globe-bal jutalmazott filmje Rex Harrison és Audrey Hepburn főszereplésével. A dalokat azonban – egy kivételével – Marni Nixon énekelte fel. A színházi változatban Harrison partnere Julie Andrews volt. A két főszereplő magyar hangja Igó Éva és Sinkovits Imre volt.

Magyarországon 1966-ban Seregi László rendezte meg a Fővárosi Operettszínházban Básti Lajos és Bessenyei Ferenc, illetve Lehoczky Zsuzsa és Galambos Erzsi szereplésével. (Básti ’53-ban a Pygmalion Higginsét is eljátszotta.)’94-ben Sík Ferenc állította színpadra a Magyar Színházban. 2016 szeptemberében pedig Tompos Kátya és Alföldi Róbert főszereplésével mutatták be a darabot Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színházban.

thalia

Endre király

Gertrudis: magyar királyné, de merániai származású; rangja és neme miatt nincs igazi vetélytársa; rokonai érdekeit az országé elé helyezi

Bánk bán: a királyt távollétében annak „helyettese”; ez ellentmondást szül: így ő parancsol a királynénak vagy az asszony neki?; a dráma minden főbb szereplőjével konfliktusban áll, de a legnagyobb problémát mégis saját magával való konfliktusa okozza: olyan feladatokat kap, amiket nem tud megoldani, főképp azért, mert elveivel ellentétesek; magányos hős, nincsenek szövetségesei

Melinda: Bánk fiatal felesége (Bánk körülbelül Gertrudisszal egyidős); jóhiszemű, de kiszolgáltatott, cselekvésképtelen, csak sodródik az eseményekkel; tisztaságával a királyné és Bánk felé kerekedik; legnagyobb értéke erkölcsössége, becsületessége, s mivel Ottó (és vádaskodásával Bánk is) ezt veszi el tőle, Melinda valódi énje, lényege „megsemmisül”, halála már csak fizikai halál, megváltás számára

Ottó: Gertrudis rokona; megtestesíti mindazt, amiért Peturék, a békétlenek lázadnak; minden áron meg akarja szerezni Melindát, „szövetségesét”, Biberachot orvul öli meg; gerinctelen, gyáva figura

Biberach: mindig arra az oldalra áll, ahonnan többet remélhet; „jelmondata”: „ott van a haza, hol a haszon”  

Tiborc – a jobbágyságot személyesíti meg, a királyi udvaron kívüli világot; olyan kérdéseket vet fel, amelyek a reformkor problémái is; nem lázad a sorsa ellen, csak tényeket közöl Bánkkal; problémái Bánk megoldásra váró problémáivá válnak

Petur bán: gyűlöli az idegeneket, és egy asszonynak (Gertrudis) sem szívesen engedelmeskedik; jót akar az országnak, de nem egyenes és nem átgondolt, az ország problémáit erőszakos úton oldaná meg

Izidóra: nemes hölgy, aki szerelmes Ottóba; Gertrudis halála bosszúszomjassá teszi; gyakran ő értesíti a királynőt Bánk vagy Ottó tetteiről – elsősorban dramaturgiai szerepe van

Simon és Mikhál – Melinda rokonai; ők is inkább csak sodródnak az eseményekkel, passzív szereplők; idegen származásuk miatt óvatosak

Solom mester és Myska bán hűek a királyhoz; talán ebből ered, hogy – mivel a királyné a királyhoz tartozik – nem látják Gertrudis hibáit

Könnyű összekeverni Solomot és Myska bánt Melinda rokonaival, Simonnal és Mikhállal. Szintén gyakran felcserélik Izidórát Izórával (Az ember tragédiájában Éva neve Izóra a konstantinápolyi színben), illetve Gertrudist Gertrúddal (az utóbbi Hamlet anyja). (A Bánk bánban a hosszabb nevek szerepelnek: Gertrudis, Izidóra.)

webab

A tétel egy szóbeli feleletnek megfelelően van felépítve.

Bevezetés

• az antik görög színház kialakulása a Dionüsszosz-ünnephez köthető
• az ünnep több napig tartott, a színházi előadások az ünnep fontos részét alkották
• a 2. napon adták elő a komédiákat (5 művet), a 3-5. napon pedig a tragédiaversenyeket tartották (2 szerző mutatta be egy-egy tetralógiáját, azaz egy trilógiát – ez 3 tragédiát jelent – és 1 szatírjátékot)
• az Antigoné is egy ilyen trilógia egyik darabja; a teljes trilógia nem maradt fenn (az egyetlen fennmaradt ókori görög trilógia Aiszkhülosz Oreszteiája)
• az Antigoné szerzője, Szophoklész Aiszkhülosz és Euripidész mellett az antik tragikus triász egyik tagja; csak 7 tragédiája maradt fenn a kb. 150-ből; 18-szor nyerte meg a drámaversenyt, s ez a társadalom megbecsült tagjává tette

Tárgyalás

• a tragédiák témáját a szerzők a görög mitológiából merítették (egy-egy témát nagyon sokszor dolgoztak fel )
• az Antigoné cselekménye a thébai mondakörbe tartozik: miután Oidipusz rájön, hogy a jóslat bevált, apját megölte, és anyját feleségül vette, megvakítja magát és a trónt két fiára bízza; a fiúk felváltva uralkodnak 1-1 évig, míg egyikük meg nem elégeli ezt: testvére és a város ellen támad; a harcban mindkét fiú meghal – innen indul az Antigoné története

• Antigoné nem temetheti el testvérét, Polüneikészt, mert az a város ellen támadt; ez még a dráma ideje előtt történt, tehát az Antigoné analitikus dráma, hiszen egy múltbeli eseményből fakad a konfliktus

• Théba trónján Kreón, Antigoné nagybátyja ül – a két személy által két törvény ütközik

• Kreón az írott törvényeket képviseli, a város törvényeit (ezek a törvények a város érdekeit védik, hiszen büntetik azokat, akik a város ellen támadnak)
• Antigoné az íratlan törvényeket, az istenek törvényeit követi: a halottat el kell temetni (neki nem a város, hanem a családja, a testvére a fontos)

(Hegel szerint Kreónnak és Antigonénak is igaza van, de a kétféle igazság nem érvényesülhet egyszerre, egyik sem képes elfogadni a másik igazát a saját elvei megsértése nélkül, ezért kell szükségszerűen bekövetkeznie a tragédiának.)

1) a konfliktus oka: a társadalom két különböző szereplője száll vitába:

• Kreón uralkodó
• Antigoné egy a thébaiak közül

2) a konfliktus oka: eltérő életkor, eltérő nem

• Kreón egy idős férfi, akinek nehéz lenne elfogadni egy fiatal nő igazát, aki ráadásul az unokahúga
• Antigoné egy fiatal nő (aki, ha férfi lenne, Kreón helyén ülne a trónon)

3)

Van olyan értelmezés is, mely szerint nem Kreón és Antigoné ellentéte okozza a tragédiát.

Antigoné Oidipusz lánya; Oidipusz nem kerülhette el a sorsát: hiába akarta kikerülni a jóslatot, az mégis beteljesedett. Antigoné sorsa ugyanígy kikerülhetetlen és meghatározott: tragédia. Ebben a megközelítésben az Antigoné egy sorsdráma.

Kreónnak nem csak Antigonéval van konfliktusa, hanem saját fiával, Haimónnal is, aki Antigoné szerelmese. Haimón eleinte elfogadta apja törvényeit, majd fokozatosan szembeszáll vele, végül az ő halála Kreón igazi büntetése.

4)

Kreónnak a thébaiakkal sem könnyű boldogulnia: a városlakók érdekében korlátozza azok szabadságát. A thébaiak fokozatosan Antigoné mellé állnak (a közvéleményt a kar képviseli), ennek megfelelően az Antigoné politikai dráma.

5)

Antigoné és Kreón viszálya két értékrend összecsapása is.

• Kreón szerint az embert a haszon, a pénz irányítja, nem hiszi el, hogy Antigoné önzetlenül cselekedett
• Antigoné önzetlenül, szeretetből cselekszik

Lehetséges befejezések:

• Eldönthető-e, kinek van igaza? Igaza van-e egyáltalán valamelyiküknek?
• Miért Antigoné mellé áll az olvasók/nézők többsége?
• Aktuális-e ez a dráma a XXI. századi ember számára? Pl. Antigonénak döntenie kell, követi-e a törvényt, tudva: az nem egyezik elveivel

ludimagister

Moliére Don Juanja megszökteti a kolostorból szerelmét, Donna Elvirát. Elveszi, de miután megunja, elhagyja. A nő fivérei ezért üldözni kezdik. Közben Don Juan már újabb szoknya után fut: csónakba is száll, hogy kövessen egy mással jegyben járó lányt. A csónak felborul, egy paraszt menti ki Don Juant a vízből, aki viszont „hálából” elcsábítja a paraszt feleségét, s meg is veri a méltatlankodó parasztot.

Don Juan egy olyan karakter, akinek mintha nem lenne egyáltalán lelkiismerete, nem egyszerűen egy szoknyavadász a komédia hőse, inkább egy csak saját szabályait ismerő ember, aki képmutató, cserbenhagy másokat, nem érez hálát, sem lelkifurdalást. Mindezért megbűnhődik, mert amikor (az általa megölt) Parancsnok kőszobrával vacsorázik, megnyílik alatta a föld. (Székely Gábor rendezésében 1995-ben az Új Színházban Cserhalmi György főszereplésével ennél a jelenetnél rengeteg gyertya gyulladt ki, míg Don Juant a szürkeség nyelte el.)

Don Juan egyértelműen álértékeket képvisel, és a mű végén “elnyeri méltó büntetését”, ez a történet mégsem nevetteti meg a nézőt vagy olvasót annyira, mint a legtöbb Moliére-komédia.

thalia

Amikor Arsinoé, Céliméne barátnője „leleplezi” Céliméne levelét, amelyben udvarlóit gúnyolja és nevetségessé teszi, a márkik elfordulnak a nőtől, viszont Alceste továbbra is vele akar élni – de ettől a világtól távol, elvonulva valahová. Céliméne erre képtelen.

Ez a Moliére-darab a legkevésbé komikus. Felfogható úgy is, hogy Alceste egy zsörtölődő, magába forduló alak. Képzeljünk el egy olyan embert, aki mindig “megmondja a magáét”. Ez idegesítő is lehet, én nem biztos, hogy mindig a többiek épülésére szolgál, sőt, gyakran sértődés is lehet belőle. Felvetődhet az a kérdés is az emberekben, kicsoda ő, hogy bírál másokat, miért éppen ő tudja, mi a jó és a rossz? Így szemlélve lehet valóban komikus Alceste karatktere, de ha a környezete romlottságát, képmutatását hangsúlyozzuk, áldozat is. Áldozat, hiszen egy olyan világban kényszerül élni, ami hazug, és amit megvet. És a szerelem áldozata is, hiszen olyan nőt szeret, aki ennek a megvetett világnak a része.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a főszereplő neve Alceste. A görög mitológiában Alkésztisz Péliasz király leánya (tehát a nem nem stimmel), aki hajlandó volt meghalni férje helyett, s ezzel az önfeláldozó szerelem jelképévé vált. A férjnek Apollón ajánlotta fel, hogy valaki meghalhat helyette, ha vállalja, a halála órájában. De a történet jól végződik, Héraklész visszahozza Alkésztiszt az alvilágból, és boldogan élhet tovább szerelmével. Tehát nem csak az önfeláldozó szerelemről van itt szó, hanem egy olyan nőről, aki az alvilágot is megjárta a szeretett férfiért. Ennek ismeretében erősebb hatása van Alceste és Céliméne kapcsolatának.

A darab sok érdekes kérdést felvet, amelyeket érdemes végignézni egy elemzésnél. Alceste egy nevetséges különc vagy egy aszketikus bölcs? Valóban el tudunk-e határolódni a világtól, amelyben élünk, amelynek mi is részei vagyunk? Mit jelent a valódi barátság (pl. Alceste és Philinte, illetve Céliméne és Arsinoé kapcsolatából kiindulva)? A szerelem is , mint a barátság, függ attól, hogy „jó ember” legyen a tárgya? (Alceste szereti Céliméne-t, pedig tudja, hogy ugyanolyan, mint az a világ, amit utál.

1971-ben a Madách Kamarában Gábor Miklós és Domján Edit főszereplésével rendezte meg A mizantrópot Vámos László. Ascher Tamás ’91-ben Kaposváron Lukáts Andorral és Börcsök Enikővel, a Katona József Színházban pedig ’88-ban Cserhalmi György és Udvaros Dorottya, 2013-ban pedig Fekete Ernő és Ónodi Eszter főszereplésével láthattuk. Érdekes megoldás volt a Krétakör előadása 2004-ben, Schilling Árpád rendezésében, amiben homoszexuális közegbe helyezték a főhőst; a főszereplők ebben az előadásban Mucsi Zoltán és Rába Roland voltak.

thalia

A kényeskedők

Az expozícióban Pernelle asszony, Orgon anyja ostorozza a ház lakóit – szerinte – feslett életmódjuk miatt, s ahogy végigsorolja a családtagokat,  mindenkit megismerünk, megtudjuk azt is, hogy Orgon házában lakik a szent életű Tartuffe is. Azaz csak Orgon, a családfő és Pernelle asszony szerint szent életű, a többiek nem kedvelik. Tartuffe egy álszent, kedvére eszik-iszik, ingyen dőzsöl Orgonéknál. A dráma elején tehát a fiatalok (Mariane és Damis – Orgon gyermekei; Valér, Mariane szerelme és Elmira, a fiatalasszony) életmódja áll szemben az aszketikus, szent életmóddal, melyet Pernelle asszony, Orgon és Tartuffe képviselnek. Dorine, az éles nyelvű szolgáló és Cléante, Elmira testvére inkább külső szemlélők. Kiderül az is, hogy a szent élet, valójában álszent, s innentől kezdve az egyenesség és a hazugság kerülnek egymással szembe. A fiataloknak vagy meg kell változniuk, vagy „meg kell dönteniük Tartuffe hatalmát”, különben nem lehetnek boldogok. Ez az alaphelyzet. 

A bonyodalom folyamatosan bomlik ki: először a fiatalok próbálják megvívni csatáikat Orgonnal, Mariane nem akar Tartuffe-höz menni, Damis pedig kikel az álszent ellen – egyik sem ér célt, sőt Orgon elkergeti a fiát. A későbbi „csatákat” is Tartuffe nyeri: Orgon továbbra is hisz neki, annyira, hogy minden vagyonát ráíratja. De Elmira megtalálja Tartuffe gyenge pontját: tetszik neki Elmira, s a fiatalasszony éppen ezt használja ki, cselhez folyamodik (ezért nevezhetjük cselvígjátéknak is a Tartuffe-öt). Az ember legjobban saját fülének és szemének hisz, ezért Elmira férjét, Orgont az asztal alá bújtatja: legyen tanúja annak, milyen álszent és szemérmetlen Tartuffe, hiszen épp jóakarója feleségét akarja elcsábítani. Az „Orgon az asztal alatt” jelenet a helyzetkomikum kiváló példája. Remek lehetőségeket ad a színészeknek, hogy Orgon csak hallja, de nem látja, ami az asztal felett történik. Orgon megvilágosodása a dráma tetőpontja.

Ám úgy tűnik, kései ez a megvilágosodás, mert Orgon hiszékenységéért megkapta a neki járó büntetést: egész vagyona immár Tartuffe-é. Mégsem érzünk teljes elégtételt, hiszen Orgon butasága miatt egész családja szenved. A megoldást a király jósága hozza. Rex ex machina– meseszerű fordulatként megjelennek a király emberei: Tartuffe-öt régóta keresik, most elfogják, Orgon pedig mindenét visszakapja, s végül „az igaz és nagylelkű szerelmet” emlegeti, úgy tűnik, használt a lecke, megváltozott az értékrendje.

„Magyar” Tartuffe-ök voltak: Mucsi Zoltán (’93), Eperjes Károly (’96), Gazsó György (’99), Rába Roland (2000), Fekete Ernő (2004), László Zsolt (2006).

thalia

Moliére

A komédia olyan drámai műfaj, melyben kisszerű emberek, illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással vagy bizonyos körülményekkel. Megoldása többnyire szerencsés, de semmiképp nem tragikus. Értékbizonytalanság jellemzi, magukat értékesnek feltüntető álértékek jelennek meg a műben. Ezt figyelhetjük meg Moliére műveiben is. (Pl. a fösvénynek a vagyona a legnagyobb érték, de ahogy óvja, nevetségessé válik, s megkérdőjeleződik, valóban a pénz a legfontosabb; Orgon Tartuffe-ben és vallásosságában lát értéket, követendő példát, de ez is csak álérték, ettől válik nevetségessé.)

Moliére komédiái általában valamilyen jellemhibára épülnek. A fösvény Harpagonjára a fukarság jellemző, Az úrhatnám polgár hirtelen meggazdagodott Jourdain-je az arisztokrácia életmódját majmolja, a Tudós nők címszereplői inkább tudálékosak, okoskodók és képmutatók, mint valóban tudósok, A képzelt beteg Arganja pedig egy hipochonder. Ezek a jellemek lesznek a jellemkomikum forrásai. A legtöbb moliére-i karakter a commedia dell’arte típusaira épül: a szerelmesek (amorosi), a betegeskedő, fösvény apa (Pantalone), az agyafúrt szolgák stb. De Moliére darabjaiban a karakterek többsége már külön jellem is.

Első sikerét a Kényeskedők hozta, amely a felsőbb társadalmi rétegek utánzását, a majmolást állítja középpontba, s teszi nevetségessé.

Bevezetés

• Balassi Bálint – körülbelül egy évszázaddal Janus Pannonius után – a magyar reneszánsz második fontos költője; míg Janus Pannonius az első színvonalas magyar költőnk, addig Balassi az első jelentős magyarul író magyar költőnk
• elsősorban katona volt, s csak utána költő
• verseit 3 témakörbe szokás sorolni:

1. szerelmes versek,
2. istenes vagy vallásos költemények 
3. katona vagy vitézi énekek (az utóbbiból valójában csak egy van, ezért sokan vitatják ennek a kategóriának a jogosságát)

• megnehezíti a Balassi-életmű pontos megismerését, hogy valószínűleg sok szöveg még most sem került elő (pl. a Szép magyar komédiára is csak az 1950-es években bukkantak rá)
• Balassi életében csak egyik fordítása, a Füves kertecske (Beteg lelkeknek való füves kertecske) jelent meg

Balassi lírája

• Balassi a szerelmes verseit valószínűleg kötetben képzelte el – címek helyett számozva, a reneszánsz hagyománynak megfelelően (lásd Shakespeare vagy Petrarca szonettjeit); 3×33 verset tartalmazó kötetét feltehetően a 99 soros Himni tresszel zárta volna
• szerelmi tárgyú versei a költő életében is terjedtek kéziratos formában; a XVII. században előszeretettel másolták a deákok is verseit, ami kisebb-nagyobb szövegromlást okozhatott  (a  nótajelzés és az akrosztikon használata a versekben “óvta” az eredeti szöveget, hiszen egy kötöttebb formát nehezebb megváltoztatni, átírni); a XIX. századig lappangtak ezek a versek (pl. a Balassi Bálint énekei Rimay János keze írása alatt Rákóczi György birtokában volt; Zrínyi Miklós könyvtárában pedig a Balassi Bálint fajtalan éneki, ami elveszett); a nemesek nagyra tartották Balassi költészetét

• istenes verseit tanítványa, Rimay János adta ki először saját verseivel egyszerre: Balassi és Rimay istenes énekei (vallásos műveit nem rendezte ciklusokba Balassi)
• a középkori himnuszok, de még a protestáns prédikátorköltők versei is közösségi érvényű és érdekű megszólalásokat tartalmaznak – Balassi mint egyén, és nem mint egy ember a sokból szól Istenhez
• Balassi kényszerűségből katolizált, de vallásos lírája ettől nem változott (pl. nem ír a katolikus vallásra jellemző szentekről)

Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott

• a vers „az maga kezével írt könyvében” a 33. (Balassi-kódex) – lezárja az ifjúkori költeményeket; az előtte lévőről ezt írja a kódex másolója: „ezek az énekek, kiket Balassi Bálint gyermeksígétűl fogva házasságáig szerzett” – lezárja az első ciklust, s egy életszakaszt is, illetve egy újat nyit
• a vers a bűnbánat és a gyónás (?) éneke
• Dobó Krisztinát, unokatestvérét vette el egy istentiszteletet követően, minden ceremónia nélkül; a házasságkötés után elfoglalta Sárospatak várát, felesége „hozományát”; a rokonságra való tekintettel a házasságot érvényteleníteni kellett
• a versben megfogalmazza, hogy szégyenli minden eddigi bűnét, s Isten jóságára, bocsánatára számít
• a vers alanya Balassi lelke; a lélek „tétova bujdosik, mint madár nagy szélvészben „, s ő kér bocsánatot Istentől
• az 1-5. versszak ostorozó önvádat fogalmaz meg (felsorolja bűneit, hitetlenségét, bevallja: nincs semmi érdeme)
• a 6-10. versszakban könyörög: arra panaszkodik, hogy sok kísértés éri a világban, de ha az Úr segítené őt, ellenállna a kísértésnek – az ember Isten nélkül képtelen ellenállni a világ csábításának
• azzal érvel a bűnbocsánat mellett, hogy Isten „mit használ” azzal, ha őt kárhozatra juttatja; ha az emberek nem vétkeznének, Isten nem lehetne sohasem irgalmas (a 11-15. versszakban érvel a bűnbocsánat mellett)
• Balassi vallásos költészetére jellemző, hogy nem egy általános emberi problémát, hanem saját, egyéni baját viszi az Úr elé: azért kér bűnbocsánatot, hogy megtisztulva házasodhassék
• a versfőkből (a versszakok első betűiből) kiolvasható a Balassi Bálinthé felirat (akrosztikon)
• verselése ütemhangsúlyos
• a 13. versszakban megszólítja saját lelkét (eddig E/3-ban írt róla): „térj azért én lelkem kegyelmes Istenedhez”
• a záróversszakban összefoglalja még egyszer a
  • lelki válságot és keserűséget („tusakodván ördöggel”)
  • bűnbánó őszinteséget („bűnöm bánkódván”)
  • és a lelki megnyugvást, illetve reményét („várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével”)

Adj már csendességet…

• a vers könyörgés (a könyörgés kritériumai: 1.olyanhoz kell szólnia, akinek hatalmában áll teljesíteni a kérést à Isten; 2. tárgya nem mindennapi à lelki nyugalomért könyörög)
• besorolható a himnuszhoz is, melynek típusai: könyörgő, fohászkodó; dicsőítő
• E/2 felszólító módú igealakok sorából áll a költemény à nem egyszerűen kér és könyörög, hanem szinte követel; vagy: csak könyörgésének akar nyomatékot adni
• szerkezete: 1-2. versszak: expozíció – az odafordulást, a könyörgés tárgyát tartalmazza (2. versszak: halmozás: „őrizd, ne hadd, ébreszd” – sürgetés)
• 3-6 versszak: érvelés: miért adjon neki Isten lelki békét
• már a 2. versszakban elkezdi az érvelést: régóta szenved, épp ideje a békés időknek; „Adj már csendességet…”
• az érvelés alapja (ahogyan az előző versben is): Isten irgalmára, jóságára hivatkozik
• nyomós érvként használja azt is, hogy Isten a fiát áldozta őérte: ez nem lehet hiábavaló
• az érvelésnél költői kérdéseket használ (melyekre a válasz Isten kegyelme lehet)
• (ellentét: „irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen”)
• 7-8. versszak megismétli a könyörgést úgy, hogy szinte biztosnak látszik a sikere (ez a rész a legsikerültebb pl. metaforákkal teli)
• versforma: ütemhangsúlyos  (6aI6aI4b    6cI6cI4b)
• felfogható csonka Balassi-strófának (az eredeti: 6aI6aI7b    6cI6cI7b    6dI6dI7b)
• zsoltárparafrázisai az eredeti bibliai szövegek szabad, lírai feldolgozásai (az egyházi szövegekkel szemben a hangsúly itt is a személyességen van) à talán ezért nem váltak a protestáns énekeskönyvek részeivé (kivéve hármat)

Lehetséges befejezések

• mennyit, miben változott Balassi vallásos költészete a középkori himnuszköltészethez képest? – összefoglalás a fentiek alapján
• istenes versek a magyar irodalomban pl, Ady költészetében
• mennyire aktuálisak ezek a versek a mai ember számára
• van-e jelentősége Balassi katolizálásának

ludimagister