A jel érzékszerveinkkel felfogható jelenség, amely önmagán túli jelenségre utal. („A jel a szemnek önmagát tárja elébe, a léleknek pedig valami önmagától különbözőt.”- Szent Ágoston) Bármi lehet jel, aminek jelzésértéket tulajdoníthatunk.

A jel több tényezőből áll:

• jelentés
• jelölt
• jelölő (pl. egy hangsor)

A jelek főbb jellemzői:

• érzékszerveinkkel felfoghatók
• önmaguknál többet jelentenek
• általánosítanak, vagyis nem csak egyetlen tárgyat, jelenséget idéznek fel, hanem a hozzájuk hasonló többit is
• egy adott közösség tagjai elfogadták őket
• tagjai egy jelrendszernek
• a jelzés szerepét töltik be az érintkezésben

A jeleket többféleképpen csoportosíthatjuk, például aszerint, hogy milyen alapon idézi fel a jelölő a jelölt dolgot:

• index: a jelölő és a jelölt kapcsolata érintkezésen, ok-okozati viszonyon  alapul, pl. a füst a tüzet jelöli
• ikon: a jelölő és jelölt kapcsolata hasonlóságon alapul, pl. egy fénykép a kutyámról a kutyámat jelöli
• szimbólum: a jelölő és a jelölt közötti kapcsolat a társadalmi megegyezésen alapul, pl. a kötelező elsőbbségadást jelző tábla; ide tartozik a nyelv is Erre mondjuk, hogy a nyelvi jel önkényes, ugyanazt a dolgot más hangsor is jelölhetne (mint ahogy jelöl is más nyelvekben).

A jelek osztályozásának egy másik módja:

• természetes jelek (szimptómák)
• mesterséges jelek (szignálok): nem nyelvi jelek; nyelvi jelek

Ha  nem nyelvi úton fejeződik ki a közlés, nonverbális kommunikációról beszélünk. A nem nyelvi kifejezőeszközök egy része minden emberre jellemző, velünk születik, ösztönösen használjuk őket. Ilyen például a nevetés, a sírás, az elpirulás vagy az, ha hátralépünk, ha valaki túl közel jön hozzánk. A nem nyelvi kifejezőeszközök árnyalhatják, minősíthetik vagy helyettesíthetik a nyelvi kommunikációt. Ezt nevezzük metakommunikációnak, azaz a nyelvet kísérő, segítő közlésnek.

A legfontosabb nem nyelvi kifejezőeszközök: arcjáték (mimika), kézmozdulatok (gesztusok), tekintet, testtartás, érintés, távolság a beszédpartnertől, hangjelenségek (hangerő, hangszín, hümmögés, torokköszörülés)

Az emberi nyelvhez legközvetlenebbül kapcsolódó jelrendszer az írás. Három fő írásrendszer van: kép- vagy fogalomírás (pl. egyiptomi, kínai), szótagírás (pl. koreai) és a betűírás. A betűírásnak több típusa is van, pl. cirill, latin, görög vagy gót betűs. A régi székely rovásírás is betűírás volt. A betűírásokban egy betű legtöbbször egy hangnak felel meg. Egyes nyelvekben (pl. angol, francia) kisebb a megfelelés , mert a szavak hangalakja idővel változott, de az írás nem követte a változást.

A nyelv az egyik legfontosabb, legegyetemesebb jelrendszerünk. De nem csak jelekből (hangok, szóelemek, szavak stb.) áll, hanem az ezeket összekapcsoló szabályrendszerből, illetve a hagyományból.

nyelv = jel + szabály + hagyomány

A nyelvi jelrendszer többszintű; a nyelvi szintek:

–hang (fonéma) – a nyelv legkisebb, tovább már nem bontható egysége;nincs önálló jelentése, csak jelentésmegkülönböztető szerepe (ezért a hangot nem is tekintjük jelnek)

–szóelem (morféma) – a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egysége; ide tartoznak a szótövek és a toldalékok (pl. képző, jel, rag)

–szó (lexéma = szótári szó)

–szószerkezet (szintagama)

-mondat

-szöveg

ludimagister

A szavak hangalakja és jelentése között nincs ok-okozati vagy hasonlóságon alapuló összefüggés, kivéve a hangulatfestő (pl. piszmog, busong) és a hangutánzó (vau-vau) szavakat. Ez azt jelenti, hogy a nyelvi jel – ebben az esetben a szó – jelentése önkényes, tehát egy adott hangsor nem azért jelöl egy adott fogalmat, mert ennek „logikus oka van” vagy „hasonlít hozzá”, hanem mert így alakult ki egy nyelvi közösségben. Hogy a nyelvi jel önkényes, bizonyítja az is, hogy a különböző nyelvekben különböző hangsorok jelölik ugyanazt a fogalmat, dolgot.

A hangalak és jelentés viszonya a szavak szintjén így foglalható össze egy táblázatban:

A tesztekben leggyakrabban az alakváltozatokkal, szinonimákkal, többjelentésű és azonos alakú szavakkal kell tisztában lennünk. A két utóbbi könnyen összekeverhető, mert az azonos alakú szavaknak is több jelentésük van és a többjelentésűeknek is azonos az alakjuk. A lényeg: a többjelentésű szavak jelentései között van kapcsolat, az azonos alakúakénál pedig nincs. Mit jelent ez? A toll hangsor jelentése íróeszköz és madártoll is lehet. Többjelentésű szó, mert a mai toll a lúdtollról kapta a nevét, amit régen íróeszközként használtak. Tehát a jelentések között van kapcsolat. Az egy fej hagyma és a fej egy testrész kifejezésekben a fej szintén többjelentésű, mert a jelentések összefüggenek: a hagymára azért mondjuk, hogy fej, mert fej alakú.

Az azonos alakú szavak jelentéseinél nincs semmiféle összefüggés. Az ég égbolt jelentésben nincs semmilyen összefüggésben az ég (azaz lángol) szóval.

Egy szó jelentését befolyásolhatja a szövegkörnyezet. Például a fej szó lehet többjelentésű (lásd a fenti példát), de ha a fej egy testrész és tehenet fej szókapcsolatokat vizsgáljuk, akkor azonos alakú.

Az azonos alakú szavakat idegen szóval homonimáknak,  a többjelentésűeket pedig poliszém szavaknak nevezzük.

Vannak olyan szavak is, melyeknél csak a kiejtett változatok azonos alakúak (pl. hely-hej, súlyt-sújt, lakályos-lakájos)

A rokon értelmű szavakat, azaz szinonimákat két csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartozó szavak jelentése ugyanaz. Például: kukorica, törökbúza, tengeri (a törökbúza Székelyföldön, a tengeri Hajdú-Bihar megyében használatos a kukoricára.) Vagy: eb, kutya; autó, gépkocsi. Természetesen nem pontosan ugyanazt jelentik. Például nem alkothatok belőlük összetett szavakat ugyanazokkal a szavakkal: van ebadó, de nincs kutyaadó; van kutyagumi, de nincs ebgumi.

A szinonimák másik csoportjába olyan szavak tartoznak, amelyek jelentései között valamilyen intenzitásbeli különbség van. Például: fut, szalad, rohan.

A hangalak és a jelentés viszonyát egy egyszerű ábrával is jelezhetjük, amelyben a hangalakot H-val, a jelentést J-vel jelöljük. (Nem összetévesztendő a határozó és a jelző jelölésével!)

Így:

A hangalak és a jelentés viszonya vizsgálható a morfémák szintjén is. Pl. azonos alakúság: -t (1. a tárgy ragja –asztalt, 2. a múlt idő jele – állt, 3. a befejezett melléknévi igenév képzője – kért), rokon értelműség: Pécsett, Pécsen, alakváltozat: Ágnesnak, Ágnesnek.

ludimagister