Leonardo da Vinci: Mona Lisa

A reneszánsz az európai művelődéstörténetnek (körülbelül) az 1300-as évektől az 1500-as évekig terjedő korszaka. Stílusirányzat, korstílus. A magyar elnevezés francia eredetű, az olasz elnevezést (‘la rinascita’) Vasari használta először, jelentése: újjászületés. (Ezt a kifejezést sokszor úgy értelmezik, hogy a középkor alacsonyabb életminősége után az ember egy gazdagabb és színesebb kultúrát fedez fel az antikvitásban, és ez a „régi” kultúra születik újjá. Egy másik megközelítés szerint az ember „születik újjá”: míg a középkori világkép szerint az ember elsősorban teremtmény és mindent valamilyen módon Istenhez kapcsol, addig a reneszánsz ember inkább teremtő, világképe középpontjában inkább az én áll. Persze a két álláspont összefügg, hiszen az antik kultúra követéséből következik az énközpontúság.) Míg a középkori emberre a kollektív szellemiség volt jellemző, a reneszánszban az egyes ember fontos.

A reneszánsz Vasari szerint három korszakra osztható:

• trecento (az 1300-as évek; központja: Siena és Firenze
• quattrocento (az 1400-as évek;központja Firenze és Észak-Itália
• cinquecento (az 1500-as évek; központja Róma)

A reneszánszban újra „minden dolgok mértéke az ember”. (Pl. ld. építészet – Pitti palota – emberközpontú; előtte a gótikus katedrálisokban az ember parányinak érezte magát Istenhez képest.)

A reneszánsz idején jelenik meg a humanizmus. Jelentése: emberközpontúság (mint erkölcsi kategória), ugyanakkor az antik kultúra értékeihez való visszatérést és annak utánzását is jelenti.

A reneszánsz végén jellemző a tiltakozás a kereszténység alapeszményeitől eltávolodó római egyház ellen: reformáció.

Művészetek a reneszánszban

A képzőművészetben felfedezik a perspektívát és a kormozást, satírozást (Leonardo). Alkotók: pl. Michelangelo: Dávid; Mózes; Sixtus-kápolna; Leonardo: Mona Lisa, Az utolsó vacsora. Brunelleschi kupolát épít.

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

Az irodalomban Boccaccio Dekameronját fontos említeni (a novella kevéssé népszerű, új műfaj ebben a korban), illetve Petrarca szonetteket tartalmazó Daloskönyvét.

Magyarországon a reneszánsz Mátyás király udvarában virágzott, majd Báthory erdélyi fejedelemében. Reneszánsz költőink: Janus Pannonius (ő a humanista szokásoknak megfelelően még latinul írt), Balassi Bálint. Balassi nevelője, Bornemissza Péter nevéhez fűződik a Tragédia magyar nyelven az Szophoklész Elektrájából c. drámafordítás és –átdolgozás.

A reneszánsz drámák forrásai

A reneszánsz a drámák terén is – főként eleinte – az antik művekből merít. Tudjuk, hogy a XV. század végén például a ferrarai herceg Plautus egyik komédiáját újíttatta fel, Rómában pedig Pomponius Laetus humanista tudós Seneca Phaedráját állíttatta színpadra (állítólag ez volt az első újkori tragédia-előadás). Mivel a reneszánsz leginkább a gazdag itáliai kereskedő- és bankárvárosokban (pl. Velence, Firenze, Ferrara, Siena) virágzott, nem az ókori görög, hanem a latin nyelvű római kultúrát tekintették követendő példának.) A drámák már nem vallási jellegűek, mint a középkorban.

Színházépület, díszlet

Míg a középkori színházra az egymásmellettiség (szimultaneitás) volt jellemző – a közönség vonult a stációk, színpadok előtt, mint egy múzeumban -, addig a reneszánsz színházat az egymásutániság (szukcesszió) jellemezte; a cselekmény „vonul”, mozog a néző előtt; egyre több a „benti”, zárt színház.

Próbálták utánozni a római színház scenae fronsát (a játéktér mögötti fal), ez vezetett a „fürdőkabinszínpad” kialakulásához. Több (kb. 5) fakeretre festett vásznakat erősítettek, melyek függönyként is szolgálhattak. A színészeknek figyelniük kellett, hol játszanak a festett háttér előtt, hogy ne rontsák el a díszlet térhatását.

Serlio a XVI. század közepén egyendíszleteket festett: a tragédiához palotát, a komédiához utcarészletet, a pásztorjátékhoz erdei tájat. Egyik kortársa (Barozzi da Vignola) pedig 5 db 3 oldalú hasábot állított a színpadra, minden oldalukon más-más képpel – ezeket forgathatták, ha gyorsan változtatni akarták a színhelyet. (Mindegyik megoldás kissé ahhoz hasonló, mintha festett paravánok lennének a színpadon.)

A reneszánsz idején a fényűző fejedelmek pártolták a színházat, voltak udvari és városi polgári színházak is. A polgárság egyre kevésbé ért rá napközben szórakozni, így a színház egyre inkább esti szórakozás lett, s egyre inkább egy zárt teret kívánt. A reneszánsz színházak közül kiemelkedő a vicenzai Teatro Olimpico, ami Palladio és Scamozzi építészek munkáját dicséri. A építésre a megbízást egy tudósokból és művészekből álló szövetség adta (olimpiai Akadémia). A scenae fronson a görög mintának megfelelően 3 kapu van, s ezeken benézve perspektivikus teret látunk (itt azonban játszani nem lehetett). Az építéshez, díszítéshez leginkább fát és festett gipszet használtak. A nézőtér lépcsőzetes volt.

A vicenzai Teatro Olimpico

Hasonló színház épült a Mantova melletti Sabbionetában is. Illetve Pármában, a Farnese család birtokán. Ők egy lovagtermet alakíttattak át színházzá. Az első előadás a Mars és Mercurius címet viselte, s állítólag a színházat vízzel árasztották el a tengeri jelenetekhez, és gépek is segítették már a színpadtechnikát. Mindhárom színház még ma is áll.

A komédia mellett egyre népszerűbbé válik a reneszánsz idején a szintén szerelmi témájú pásztorjáték (pl. Tasso Amintája vagy Balassi Bálint Szép magyar komédiája).

A kor komédiaírói közül kiemelkedik Ariosto és Machiavelli. (Utóbbi A fejedelem című államelméleti művéről is ismert, amely a reneszánsz egyik meghatározó írása.)

ludimagister

Fontos, hogy a vers nem műfaj, hanem forma! Egy szöveg vagy prózai, vagy verses.

A magyar költészetben az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselés is megjelenik. Csak röviden, hogy melyikre mi jellemző…

Az időmértékes verselés alapja a rövid és a hosszú szótagok szabályszerű váltakozása. A rövid és hosszú szótagok alkotják a metrumokat, azaz a verslábakat (pl. dactilus, trocheus), azok pedig gyakran sorfajtákat (pl. pentameter, hexameter). Az időmértékes verselés általában az antik hagyományokat követve jelenik meg a magyar költészetben, például Kölcsey vagy Berzsenyi lírájában. Az időmértékes versek ritkán rímelnek. (Rímes hexameteres vers például Babits Mihály Új leoninusok című költeménye –  a cím is erre utal.)

Berzsenyi Dániel A magyarokhoz I. című ódája alkaioszi strófában, az Osztályrészem pedig szapphóiban íródott a horatiusi antik hagyományt követve – ennek kapcsán is ki lehet térni Horatius hatására. (Az alkaioszit úgy könnyű felismerni, hogy a 3. sor beljebb, a 4. pedig még beljebb kezdődik, a szapphói 3 hosszú sora után meg egy egészen rövid, 5 szótagos – úgynevezett adoniszi – sor áll.)

Az ütemhangsúlyos  az ősi magyar verselési forma, népköltészeti ihletésű versek – főleg dalok – kedvelt formája. Az ütemhangsúlyos versben a szünetek ütemekre osztják a sorokat – mint a dalokban, a kottában a “függőleges vonalak”- és mindig az ütem elején van a hangsúly. (Ezek alapján fel tudjuk írni a sorok képletét, pl. a 4/4 azt jelenti, hogy két darab négy szótagos ütemből áll a sor, azaz ez egy kétütemű nyolcas, vagy más néven felező nyolcas, mert a szünet épp a közepén van.  Létezik kétütemű hetes 4/3, kétütemű hatos 4/2 stb.). A verselemzés során nem érdemes nagyon belemélyedni a szótagszámba és az ütemekbe, inkább az lehet fontos, hogyan támogatja a verselés a vers jelentését, hangulatát, miért éppen annál a szónál van a sor közepén szünet, rövid-e a sor (ekkor pergősebb a mű) vagy egy hosszabb felező tizenkettesről van-e szó, ami az elbeszélő műveknek kedvez (pl. Toldi, János vitéz).

Előfordulnak kevert (azaz szimultán) verselésű művek pl. Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem; Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó. Ezekre mindkét verselési mód alkalmazható. (Bár a Csokonai-versre ez nem teljesen igaz, mert csak az első versszak szimultán verselésű.)

Vannak „ritmus nélküli” versek, azaz szabadversek, prózaversek. Ezeknek általában “líraibb” a nyelvezete, mint egy prózai szövegnek, és nem “lapszépltől lapszélig” formában alkotta meg a szerző.

A  kalligrammák a legérdekesebb formájú versek: képversek. A vers szerkezete egy rajzot vagy jelentéssel bíró formát mutat pl. Tandori-versek, Nagy László: Tűz.

A verselés, a strófaszerkezet, a sortípus tehát soha nem említendő “csak úgy”, önmagában.

Példák:

Kölcsey Ferenc: Huszt (disztichonos a szerkezete, azaz a páratlan sorok hexameterek, a párosak pentameterek; az epigramma műfaji hagyományait követi a mű – az epigrammák jellemző sorpárja a disztichon)

Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi a táborozáskor (felező nyolcas, azaz kétütemű nyolcas 4/4 – népies dal)

Petőfi Sándor: János vitéz; Arany János: Toldi (felező tizenkettes 6/6 – az elbeszélő jellegnek felel meg a hosszabb sor; a Toldi estéjében az apródok dalai nem felező tizenkettesek (!), lírai szövegek a szövegben, a második dal pergő ritmusa, rövid sorai különösen megfelelnek a csúfolódó versnek)

Sajátos strófaszerkezet a Balassi-strófa az Egy katonaénekben (képlete: 6a/6a/7b    6c/6c/7b    6d/6d/7b   –  a háromsoros versszakok minden sorában van egy belső rímpár a 6. szótagok után, illetve a három sor vége is rímel egymással; mindegyik sor háromütemű; előfordul, hogy kilencsorosra szedik a strófát, ekkor csak sorvégi rímek vannak). A Katonaénekről azt is leírhatjuk, hogy pilléres szerkezetű. Ez azt jelenti, hogy az első, az ötödik és a kilencedik (azaz az első, a középső és az utolsó) versszak összefoglaló jellegű, pillérként áll a versben. Ezekre épül, ezeket fejti ki a többi három-három, a katonaéletet részletesebben bemutató strófa.

Érdekes lehet még, ha egy versforma egy konkrét versre utal. Ld. József Attila Születésnapomra című verse kapcsán:

http://www.barkaonline.hu/kezd-mainmenu-1/20-minden/2375-szueletesnapomra-parafazisok

lásd még: a bevezetés; a cím; a műfaj; a szerkezet; rímek,alakzatok

ludimagister

Nyelvtanóráról tudjuk, hogy a cím a globális kohézió eszköze, azaz egyszerűbben, az egész műre vonatkozik. Általában már a címről sok mindent le lehet írni, ha verset elemzünk (de ez novella-, regény-, sőt filmelemzésnél is igaz). Nézzünk néhány példát!

A cím lehet egy idézet vagy utalás egy másik műre, ilyenkor le kell írni, honnan származik, mit jelent; a vers általában az idézett műből fejt ki valamit, vagy éppen ellentétes álláspontot képvisel, esetleg annak változásáról ír.

Például:

Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című verse az ószövetségi Salamon szavaira utal   (“Itt az írás, forgassátok/ Érett ésszel, józanon,/ S benne feltalálhatjátok/ Mit tanít bölcs Salamon:”); a latin cím jelentése: hiábavalóságok hiábavalósága, és a Kölcsey-vers “tételmondata” is ez: “Mind csak hiábavaló!”, ezt fejti ki, próbálja igazolni szinte minden versszakban.

Babits Mihály Miatyánk című verse újraírja az ismert imát, az ismert szöveg sorai közé ékelt újabb sorokból kiderül, az ember a háborúban nem pontosan úgy imádkozik, nem pontosan arra vágyik, mint békében, s nem is tud olyan jó lenni: a háború mindent átértékel, még a legalapvetőbb, legmindennapibb dolgokat, így ezt az imádságot is.

Sokszor megváltozik egy verscím (érdemes leírni, mi volt az eredeti, miért változtatta meg a költő, mást jelent-e így)

 Például:

Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versének eredeti címe: Ősz; Kazinczy javaslatára változtatta meg Berzsenyi (így a cím egy folyamatra, nem egy állapotra utal).

Csokonai Vitéz Mihály Tartózkodó kérelem című verse pedig eredetileg az Egy tulipánthoz címet viselte (az eredeti cím  – egy metafora – a vers megszólítottját, az új pedig magát a megszólítást helyezi középpontba).

Kölcsey Ferenc a Zrínyi dalának először a Szobránci dal címet adta.

A cím „elemzése”

Például:

Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verse kapcsán leírhatod, mi jut eszedbe a cím két szaváról: az őszről és a reggeliről (az ősz a legtöbb irodalmi műben az elmúlással hozható kapcsolatba, az aratás, a betakarítás ideje; a reggeli viszont egy új nap kezdete, az erőgyűjtés ideje).

Egy másik Kosztolányi-vers, a Boldog, szomorú dal  címe egy paradoxon;  jelzi, hogy a versre ambivalens érzések jellemzőek; erre fel lehet építeni az egész mű elemzését: mi teszi boldoggá a lírai ént, és miért lehet szomorú; hogy érezheti egyszerre mindkettőt; melyik érzés az erősebb stb.

Műfajmegjelölő cím 

Sok verscím elárulja a műfajt is; ilyenkor le lehet írni, mi jellemző  az adott műfajra, s ebből mi, hogyan érvényesül ebben a versben; valóban megfelel-e a vers a címben megjelölt műfajnak.

Például:

Kölcsey Ferenc: Himnusz – a himnusz az óda egyik altípusa; magasztos, emelkedett hangvételű, Istenhez vagy valamilyen isteni személyhez szól; lehet dicsőítő (mint például Assisi Szent Ferenc Naphimnusza) vagy fohászkodó, ahogy Kölcsey műve is; le lehet írni az elemzésben, hogyan látja Kölcsey a haza, a nemzet sorsát – ebben a helyzetben már csak Isten áldása, szánalma segíthet.

Vörösmarty Mihály: Szózat – szintén az ódai műfajok csoportjába tartozik a szózat, de nem Istenhez szól; már az első versszak metonímiájából (“ó, magyar” – egyes számot használ a többes szám helyett, de az egész magyarságra vonatkozik a felhívás) kiderül, kik a megszólítottak.

Berzsenyi Dániel Levéltöredék barátnémhoz című műve a címe alapján lehetne episztola, azaz költői levél; ez a cím azonban félrevezethet, ha végigolvassuk a verset, rájövünk, hogy valójában egy elégiáról van szó.

Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz – az elégiának megfelelően szomorú, borongós a hangulata, az elemzésben leírhatod, hogy miért.

Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulcshoz – a vers a szerelmes dalok jellemzőit mutatja.

József Attila Óda és Radnóti Miklós Tétova óda című verse is óda, de mindkettő eltér kicsit a klasszikus hagyományoktól. Az első úgy dicsőíti szerelmét, hogy testének olyan részeiről is szerelemmel ír szépnek mutatva azokat, amiket egyébként gusztustalannak találunk (“Az örök anyag boldogan halad/ benned a belek alagútjain/ és gazdag életet nyer a salak/ a buzgó vesék forró kútjain!“). A Radnóti-óda címének érdekessége pedig az, hogy az emelkedett hangulatú óda műfajához nem illene a tétovaság. Az elemzésben kifejtheted, mi vagy ki tétova ebben a versben: a lírai önmaga miatt vagy abban bizonytalan, hogy a szeretett nőről nem tud magasztos verset írni? stb.

Weöres Sándor egyik verse a Vásári népballada címet viseli; nemcsak a vers, már a cím is a műfaj paródiája, hiszen a népballadának nem ismert a szerzője.

A cím sejteti a műfajt 

Ez megtévesztő is lehet; például a felületes verselemző az alábbi műveket a címeik alapján sorolhatná akár az ódához is.

Például:

Janus Pannonius: Gryllushoz (epigramma)

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz (elégia)

Szapphó: Aphroditéhoz (himnusz)

Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz (a cím episztolát, esetleg ódát sejtet, de a versben legerősebb az elégikus vonás)

Sajátos vonások 

például:

Janus Pannonius: Pannónia dicsérete (Pannónia vagy sokkal inkább Pannonius dicsérete ez az epigramma?)

Az Ady-versek címe legtöbbször három szóból áll.

Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai című kötetében a versek első sora a cím (azaz nincs „igazi” cím).

Shakespeare szonettjeinek nincs címe (sorszámozottak) pl. LXXV. szonett 

József Attila utolsó néhány versének valójában nincs címe, mert nem adott nekik a költő, nem jelentek meg a költő életében ezek a versek (ez vitákat is szülhet, például tisztázatlan, hogy József Attila egyik utolsó versének címe Karóval jöttél vagy Kóróval jöttél helyesen); általában az első sort emlegetjük címként.

Sok Balassi-vers címe alatt található egy úgynevezett nótajelzés. A nótajelzés egy ismert ének címe, amelynek dallamára az adott vers is elénekelhető.

lásd még: a bevezetés; a műfaj; a szerkezet; a verselésről; rímek,alakzatok

ludimagister