A vers szerkezetéről mindig nagyon sokat lehet írni, de semmit sem ér, ha csak egyszerűen megállapításokat teszünk. A struktúráról csak akkor érdemes bármit leírni, ha valahogyan tudom kapcsolni a jelentéshez, az értelmezéshez. Például, ha leírom, hogy Petőfi Sándor Egy gondolta bánt engemet című költeményében nem egyforma hosszúságúak a sorok, ez önmagában még nem érdekes. Le kell írnom azt is, hogy ez milyen hatást vált ki: zaklatottá válik a szöveg stb.(ez főleg a vers középső részére igaz).

Nézzünk még egy-két példát!

Felosztható-e részekre a vers, vannak-e benne versszakok, hány sorosak, mindezeknek mi a jelentősége?

Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápolya egy klasszicista óda, tehát az első, hosszabb része, a piktúra, leíró jellegű, míg a rövidebb rész, a szentencia a végén összegez, filozofikusabb. Le lehet írni, hogyan mutatja be a várost: messziről közelít a részletekhez, s olyan érzésünk van, mintha a lírai én és vele mi is a konstantinápolyi utcákon sétálnánk. De mégsem a város bemutatása a vers fő “mondanivalója”, hanem a butaság, a babona, a befolyásolhatóság elítélése, s az egyház szerepe ezekhez kapcsolódóan.

Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményében a konklúzió, magyarázat vagy következtetés a vers végén egy rövidebb részben elkülönül – mint a klasszicista óda szentenciája, hiszen az addigiak leíró jellegűek -, a legutolsó mondat pedig szintén külön van szedve, még nagyobb nyomatékot adva a jelentésnek.

Juhász Gyula: Magyar nyár, magyar ecsettel – 4+4+3+3 sorból áll a vers, és az 1-2., valamint a 3-4. strófa rímelése összefügg, tehát egy olasz szonettről van szó, ami a nyugatosok kedvelt versformája.

Milyen hosszúságú mondatokból áll a vers, milyen sorokból?

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse – ahogy a cím ígéri –  egyetlen mondatból áll, mintha egy lélegzetvétellel mondaná el, írná le felindultan.

A központozás, a betűtípus szerepe  

Előfordulhat, hogy a költő  nem használ írásjeleket, ilyenkor a befogadó szabadabban értelmezheti a  művet; ilyen Kormos István Radnótiról szóló verse, a Fehér virág. Az első sor tagolható így: Fehér virág, a zápor zuhogva ejti szirmát; ebben az esetben a fehér virág, az ártatlanság szimbóluma egy megszólítás. Ezt esetleg erősítheti, hogy a vers végén megjelenik az egyes szám második személy: voltál. A zápor és a zuhogva szavak összetartozását az alliteráció is erősíti. De tagolható így is a sor: Fehér virág a zápor, zuhogva ejti szirmát; így nem megszólításról van szó, és a vessző előtti részből egy metafora lesz. Az elemzés során leírhatjuk a különböző központozási lehetőségeket, de természetesen csak a hozzájuk kapcsolódó jelentésekkel, értelmezésekkel együtt.

Érdemes figyelni a kezdőbetűket is. Ady Endre például gyakran írja nagy kezdőbetűvel a közneveket (a legtöbb tankönyv ezt azzal indokolja, hogy ezek a szavak szimbólumok). Tény, hogy mindenképpen jobban odafigyelünk rájuk, és legtöbbször többletjelentésük van, például: “új rablói vannak a Nyárnak” (Héja-nász az avaron) Leírhatod, mi mindent jelenthet itt a nyár: az emberi élet nyarát, életteliséget, fiatalságot, szerelmet stb.

Néha a dőlt betűk használatán is érdemes gondolkodni. Arany János Tengeri-hántás című balladájában sokszor hívja fel a költő a figyelmünket egy-egy szóra úgy, hogy dőlttel “írja” – ezeknek a szavaknak szenteljünk külön figyelmet, mert biztos, hogy fontos szerepük van.

A reformkori költők verseiben (például Kölcsey, Vörösmarty, de Berzsenyi költeményeiben is) gyakran találunk indulatszavakat (oh!, ah!, hajh!), amik után a költő gyakran – nem mindig – felkiáltójelet használ, de utána nem kezd új mondatot nagy kezdőbetűvel. Itt nem is annyira ez a “helyesírási furcsaság”, mint inkább az az érdekes, hogy az indulatszók után a vers hangulata, témája stb. megváltozik. Például a Himnuszban a hajh-ig a múlt sikereiről olvashatunk, utána pedig a kudarcokról.

lásd még: a bevezetés; a cím; a műfaj; a verselésről; rímek,alakzatok

ludimagister 

Ha tudod, mi a vers műfaja, írhatsz arról, mennyire felel meg a vers a műfaj sajátosságainak, ha pedig eltér, miben és miért.

Például:

Kölcsey Ferenc: Huszt (epigramma) – valóban rövid és tömör, de nem felel meg az ókori hagyománynak abból a szempontból, hogy nem sírfelirat. Disztichonos (esetleg a disztichont egy sorban,  röviden jellemezheted). A csattanó az utolsó sor („Hass, alkoss […]”), ami egy tanács, a vers legfőbb „üzenete”.

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet… (rapszódia) – hullámzó érzéseket, gondolatokat fejez ki. Három részből áll, amelyek így követik egymást: nyugalmas, zaklatott, nyugalmas. A hullámzó, zaklatott érzelmeket tükrözi a mondatok, sorok váltakozó hosszúsága is.

Arany János: Válasz Petőfinek (episztola) – két költő valós levelezésének egyik “levele” ez a vers.

Horatius: Thaliarchushoz (óda) – már nem jellemző az, ami a pindaroszi ódára: nem fontos, ki a megszólított, nem őt dicsőíti. De: az ódának megfelelően magasztos hangvételű a mű. A gondolatisága a lényeges.

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem (dal) – a dal a legkönnyedebb, legegyszerűbb lírai műfaj, a rokokóra jellemző. Ez a mű egy szerelmi dal, udvarló vers, a szerkezete is egyszerű.

Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz (himnusz) – dicsőítő (a himnusz másik típusa a fohászkodó, amiben a fohász paranccsá is válhat, például Balassinál: Adj már csendességet)

Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (ekloga) A régi, theokritoszi eklogákra az idill jellemző, Vergilius viszont már az idill hiányáról ír. Radnóti a IX. Vergilius-ecloga fordításakor kapott kedvet a műfajhoz, ő is az idill hiányát ábrázolja, csak természetesen nem a vergiliusi korban, hanem a sajátjában (egykor: béke volt, azokkal lehetett, akiket szeretett, most: háború van)

Előfordulnak kevert műfajú versek is. 

például:

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez A megszólítás és az első versszak az óda sajátosságait mutatja pl. magasztosan szól a reményhez, mintha egy személy lenne, nagy kezdőbetűvel is írja. A második versszak dal, a vers vége pedig elégia (elveszett, elérhetetlen értékekről ír, legfőképpen Lilláról) A klasszicizmusra a tiszta műfajok jellemzőek, a műfaji keveredés már előremutat a romantika felé.

lásd még: a bevezetés; a cím; a szerkezet; a verselésről; rímek,alakzatok

ludimagister

Nyelvtanóráról tudjuk, hogy a cím a globális kohézió eszköze, azaz egyszerűbben, az egész műre vonatkozik. Általában már a címről sok mindent le lehet írni, ha verset elemzünk (de ez novella-, regény-, sőt filmelemzésnél is igaz). Nézzünk néhány példát!

A cím lehet egy idézet vagy utalás egy másik műre, ilyenkor le kell írni, honnan származik, mit jelent; a vers általában az idézett műből fejt ki valamit, vagy éppen ellentétes álláspontot képvisel, esetleg annak változásáról ír.

Például:

Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című verse az ószövetségi Salamon szavaira utal   (“Itt az írás, forgassátok/ Érett ésszel, józanon,/ S benne feltalálhatjátok/ Mit tanít bölcs Salamon:”); a latin cím jelentése: hiábavalóságok hiábavalósága, és a Kölcsey-vers “tételmondata” is ez: “Mind csak hiábavaló!”, ezt fejti ki, próbálja igazolni szinte minden versszakban.

Babits Mihály Miatyánk című verse újraírja az ismert imát, az ismert szöveg sorai közé ékelt újabb sorokból kiderül, az ember a háborúban nem pontosan úgy imádkozik, nem pontosan arra vágyik, mint békében, s nem is tud olyan jó lenni: a háború mindent átértékel, még a legalapvetőbb, legmindennapibb dolgokat, így ezt az imádságot is.

Sokszor megváltozik egy verscím (érdemes leírni, mi volt az eredeti, miért változtatta meg a költő, mást jelent-e így)

 Például:

Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versének eredeti címe: Ősz; Kazinczy javaslatára változtatta meg Berzsenyi (így a cím egy folyamatra, nem egy állapotra utal).

Csokonai Vitéz Mihály Tartózkodó kérelem című verse pedig eredetileg az Egy tulipánthoz címet viselte (az eredeti cím  – egy metafora – a vers megszólítottját, az új pedig magát a megszólítást helyezi középpontba).

Kölcsey Ferenc a Zrínyi dalának először a Szobránci dal címet adta.

A cím „elemzése”

Például:

Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verse kapcsán leírhatod, mi jut eszedbe a cím két szaváról: az őszről és a reggeliről (az ősz a legtöbb irodalmi műben az elmúlással hozható kapcsolatba, az aratás, a betakarítás ideje; a reggeli viszont egy új nap kezdete, az erőgyűjtés ideje).

Egy másik Kosztolányi-vers, a Boldog, szomorú dal  címe egy paradoxon;  jelzi, hogy a versre ambivalens érzések jellemzőek; erre fel lehet építeni az egész mű elemzését: mi teszi boldoggá a lírai ént, és miért lehet szomorú; hogy érezheti egyszerre mindkettőt; melyik érzés az erősebb stb.

Műfajmegjelölő cím 

Sok verscím elárulja a műfajt is; ilyenkor le lehet írni, mi jellemző  az adott műfajra, s ebből mi, hogyan érvényesül ebben a versben; valóban megfelel-e a vers a címben megjelölt műfajnak.

Például:

Kölcsey Ferenc: Himnusz – a himnusz az óda egyik altípusa; magasztos, emelkedett hangvételű, Istenhez vagy valamilyen isteni személyhez szól; lehet dicsőítő (mint például Assisi Szent Ferenc Naphimnusza) vagy fohászkodó, ahogy Kölcsey műve is; le lehet írni az elemzésben, hogyan látja Kölcsey a haza, a nemzet sorsát – ebben a helyzetben már csak Isten áldása, szánalma segíthet.

Vörösmarty Mihály: Szózat – szintén az ódai műfajok csoportjába tartozik a szózat, de nem Istenhez szól; már az első versszak metonímiájából (“ó, magyar” – egyes számot használ a többes szám helyett, de az egész magyarságra vonatkozik a felhívás) kiderül, kik a megszólítottak.

Berzsenyi Dániel Levéltöredék barátnémhoz című műve a címe alapján lehetne episztola, azaz költői levél; ez a cím azonban félrevezethet, ha végigolvassuk a verset, rájövünk, hogy valójában egy elégiáról van szó.

Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz – az elégiának megfelelően szomorú, borongós a hangulata, az elemzésben leírhatod, hogy miért.

Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulcshoz – a vers a szerelmes dalok jellemzőit mutatja.

József Attila Óda és Radnóti Miklós Tétova óda című verse is óda, de mindkettő eltér kicsit a klasszikus hagyományoktól. Az első úgy dicsőíti szerelmét, hogy testének olyan részeiről is szerelemmel ír szépnek mutatva azokat, amiket egyébként gusztustalannak találunk (“Az örök anyag boldogan halad/ benned a belek alagútjain/ és gazdag életet nyer a salak/ a buzgó vesék forró kútjain!“). A Radnóti-óda címének érdekessége pedig az, hogy az emelkedett hangulatú óda műfajához nem illene a tétovaság. Az elemzésben kifejtheted, mi vagy ki tétova ebben a versben: a lírai önmaga miatt vagy abban bizonytalan, hogy a szeretett nőről nem tud magasztos verset írni? stb.

Weöres Sándor egyik verse a Vásári népballada címet viseli; nemcsak a vers, már a cím is a műfaj paródiája, hiszen a népballadának nem ismert a szerzője.

A cím sejteti a műfajt 

Ez megtévesztő is lehet; például a felületes verselemző az alábbi műveket a címeik alapján sorolhatná akár az ódához is.

Például:

Janus Pannonius: Gryllushoz (epigramma)

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz (elégia)

Szapphó: Aphroditéhoz (himnusz)

Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz (a cím episztolát, esetleg ódát sejtet, de a versben legerősebb az elégikus vonás)

Sajátos vonások 

például:

Janus Pannonius: Pannónia dicsérete (Pannónia vagy sokkal inkább Pannonius dicsérete ez az epigramma?)

Az Ady-versek címe legtöbbször három szóból áll.

Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai című kötetében a versek első sora a cím (azaz nincs „igazi” cím).

Shakespeare szonettjeinek nincs címe (sorszámozottak) pl. LXXV. szonett 

József Attila utolsó néhány versének valójában nincs címe, mert nem adott nekik a költő, nem jelentek meg a költő életében ezek a versek (ez vitákat is szülhet, például tisztázatlan, hogy József Attila egyik utolsó versének címe Karóval jöttél vagy Kóróval jöttél helyesen); általában az első sort emlegetjük címként.

Sok Balassi-vers címe alatt található egy úgynevezett nótajelzés. A nótajelzés egy ismert ének címe, amelynek dallamára az adott vers is elénekelhető.

lásd még: a bevezetés; a műfaj; a szerkezet; a verselésről; rímek,alakzatok

ludimagister

Az ecloga – sok más műfajhoz hasonlóan – az ókori görög lírában gyökerezik. A marhapásztorok, azaz bukoloszok műfaja volt ez, ezért is hívjuk a pásztorköltészetet bukolikus költészetnek. A pásztorok élete idilli volt, az irodalomban a boldog, gondtalan élet jelképei.

Az ókori görög pásztorköltészetből Theokritosz neve maradt fenn. Versei hexameteresek és párbeszédesek: egy fiú és egy lány idilli, szerelmi párbeszédét mutatják be. (Innen ered a pásztoróra kifejezés.)

A római Vergilius nem az idillt, hanem annak elvesztését írja le. Versei közül tízet választott ki, csak ezeket tartotta megőrzésre érdemesnek, innen ered a műfaj neve is: az ecloga válogatást jelent. A hexameteres formát követi, de a párbeszédet már nem mindegyikben alkalmazza. Radnóti követi a vergiliusi hagyományt.

Az első Radnóti-ecloga mottója egy Vergilius-idézet. Radnóti megtartja a hexameteres és párbeszédes formát. Egy költő és egy pásztor beszélgetnek. A költő már megszokta „e szörnyű világot”, rossz híreket hoz a természetben élő pásztornak: beszél a spanyol polgárháborúról, Federico García Lorca, a költő haláláról is. Egy anaforával hívja fel a figyelmet a vers arra, hogy ahogyan Garcia Lorca, úgy József Attila sem menekült el az elől, amit rossznak tartott, csak nemet intett, nem fogadta el.

A pásztor azt kérdezi a költőtől: „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?” Van, aki meghallja, amit ír, érdemes írnia? A költő nem biztos ebben, de úgy érzi, nem tehet mást. (vö. Ady E. Mag hó alatt – értékőrző magatartás) A tölgyhöz hasonlítja saját sorsát: „tudja, kivágják, s rajta fehérlik már a kereszt […] addig is újra levelet hajt.”(A fehér kereszttel megjelölt, kivágásra, azaz halálra ítélt fa utalhat a sárga csillaggal megjelöl zsidókra, hiszen Radnóti is az volt, ezért kellett idő előtt meghalnia.)

A Második eclogában ugyanezt fogalmazza meg. A világban mindennek, mindenkinek megvan a szerepe, feladata: „A költő ír, a macska / miákol, és az eb vonít, s a kis halacska ikrát ürít kacéran”. Mintha ezt a szerepet nem választaná a költő, ez a szerep egyszerűen csak adott, lényéből fakad, ahogy a macskáéból a miákolás.

Ez az ecloga is párbeszédes: a költő a repülővel (azaz pilótával) beszél A repülőnek is megvan a világbana ahelye, nem ő választotta, és nem is boldog ebben a helyzetben. Ő is csak egy ember, ő is inkább az idillre, a nyugodt, boldog életre vágyik a szeretteivel, de ehelyett másokat bombáz.

A vers utolsó sora: „Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek” Azt a kérdést veti fel, amit a Hetedik ecloga is: marad-e még olyan ember a háború után, akinek lehet verset írni. Marad-e még egyáltalán valaki?

A Harmadik ecloga az előzőhöz hasonlóan a háború idején született. Nem tartja a párbeszédes formát, de hexameteres. Szintén az antik hagyományokat követi az invokáció a versszakok elején. („Pásztori Múzsám”)

A Negyedik ecloga szintén párbeszédes. A költő és a hang beszélgetnek. A hangot értelmezhetjük úgy is, mint egy belső hangot, így mintha a költő önmagával beszélgetne, vitázna. Felteszi a kérdést, van-e értelme, hogy él, és azt a választ adja rá, hogy nem lehet véletlen, hogy ennyi mindent átélt és túlélt. (Radnóti születésekor meghalt ikertestvére és édesanyja. à úgy érezte, nem lehet véletlen és cél nélküli, hogy ő életben maradt)

A vers végén – mint az első és második eclogában – megfogalmazza a költő feladatát: írni minden körülmények között.

Az Ötödik eclogát barátja, Bálint György emlékére írta, akiről nem tudja, él-e még. A hexametereket tördeli, alcímként is megjelenik a töredék szó, mintha képtelen lenne megfogalmazni barátja elvesztését. Erre utal az utolsó sor paradoxona is: „Mégsem tudok írni ma rólad.”

A Hatodik ecloga valószínűleg elveszett, nem tudunk róla.

A Hetedik ecloga Gyarmati Fannihoz, Radnóti feleségéhez szól. Az idill hiánya itt a szerelem, az otthon, a haza, a nyelv, a kultúra hiánya, azaz mindené, amitől az ember embernek érezheti magát.

Már a „Látod-e” anafora és költői kérdés is elkeseredett az elején, hiszen Fanni nem láthatja, nem hallhatja őt. A lírai én nemcsak az a szomorú a helyzetében, hogy nem lehet otthon, hanem az is, hogy abban sem lehet biztos, van-e még egyáltalán az a hely – és Fanni -, ahová vágyik.

Ez a vers is egy paradoxonnal zárul: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”. Egy „lehetetlen” helyzet, amiben élnie kell.

A Nyolcadik ecloga Radnóti utolsó eclogája. Visszatér a párbeszédes formához: a költő a prófétával beszélget.

A hetedik és a nyolcadik ecloga a Bori noteszből került elő. Radnóti ebbe a kis noteszbe írta utolsó verseit, a munkatáborban. Bor mellett , egy tömegsírban találták meg a füzetkét, a segítségével azonosították Radnótit.

ötlet a befejezéshez: mi a közös az eclogákban

ludimagister