A királyi udvarban mindenkinek megvolt a maga „szerepe”, amit egész nap „játszott”. Az élet szigorú etikett szerint zajlott. Pl. a király reggeli öltözködése nyilvános látványosság volt az udvar tagjainak; este ünnepségeken, lakomákon vigadtak. XIV. Lajos ragadványneve, a Napkirály is egy színházi balettelőadásnak köszönhető, ahol a király a napistent, Apollót alakította.

Nem csak az udvari színházakban folytak előadások. A polgárság számára voltak nyilvános színházak, sőt, a plebejusok is járhattak az ún. vásári színházakba pl. Théatre de la Fiore-ba. A színház a társadalmi érintkezés egyik fő helye lett.

Az első színházakat labdaházakból alakították át.

(Jelentősebb színházak: Hotel Bourgogne (eleinte itt játszott a királyi társulat), Marais színháza, Illustre Théatre.)

A színész a színházban elsősorban szónok volt, azaz a szövegre nagyobb hangsúlyt fektettek, mint a mozgásra. A mozgásban főleg az udvari tánc szolgált mintául, de természetesen csak a zenés darabokban volt jellemző. Moliére is több darabjához kapcsolt balettbetéteket. Pl. Az úrhatnám polgárhoz. Ezekhez a darabokhoz a zenét nagyrészt szerzőtársa és egyben riválisa, Lully szerezte.

A színészet a francia udvarban megtanulható mesterségnek számított, s a művészeknek mindent aprólékosan meg is kellett tanulniuk. Semmit sem bíztak a színész „kiszámíthatatlanságára”, az improvizációnak nem adtak teret. A színpadon a hitelességnél fontosabb volt az illendőség pl. nem szabadott hátat fordítani a közönségnek; Racine Iphigénia című darabjában az egyik legnagyobb hibának azt tartották, amikor Akhillesz nem veszi le a sisakját, miközben Agamemnonnal beszél.

A színészek a kornak megfelelő elegáns kosztümöket hordtak a színpadon, abroncsos szoknyát, parókát. Ha a szerep megkívánta egy-egy jelzés értékű ruhadarabot is felvettek pl. sisakot, vértet, turbánt. Díszlet nem volt, csak kellékek.

Ekkor alakult ki az úgynevezett kukucska- vagy dobozszínpad, ami máig is a legelterjedtebb színpadi forma. Jellemzője, hogy befelé mélyül, nincs emelvényen. A színpad előtt gyakran volt egy zenekari árok a zenészeknek.

Ennek a kornak a találmánya a függöny is. A függöny összehúzása az idő múlását fejezte ki. Erre azért is volt szükség, mert az angol jelenettechnika helyett a franciák a felvonástechnikát alkalmazták, ahol megengedett a kisebb időbeli „ugrás”, s ami az alatt történik, az a dialógusokból derül ki.

A női szerepeket nők játszották.

A francia klasszicista triász tragédiaköltője a Cid szerzője, Corneille, és a Phaedra írója, Racine. Mindketten a szenvedélyes, végletes jellemű hősöket kedvelték. Gyakoriak témáik között az ókori, illetve a történelmi témák, valamint a szerelem, a szenvedély szembeállítása a becsülettel és az erkölccsel.

A triász komédiaköltője Moliére.

ludimagister

A My Fair Lady G. B. Shaw Pygmalion című drámájának zenés változata.  Pügmalion, a szobrász görög mitológiai alak. Készít egy női szobrot, ami annyira jól sikerül, hogy beleszeret saját művébe. Aphroditéhoz, a szerelem istennőjéhez imádkozik, hogy a szobor életre keljen. Az istennő teljesíti a szobrász kérését. A történet Ovidius Metamorphoses, azaz Átváltozások című művében is olvasható, mivel a szobor emberré változik. 

B. Shaw Higgins professzora is egy Pügmalion, hiszen saját „művébe” szeret bele. Az ókori történethez csupán ennyiben kapcsolódik. Henry Higgins nyelvészprofesszor, fogadást köt barátjával, Pickering ezredessel Eliza Doolittle-re. A lány egy egyszerű virágárus, közönséges stílussal, beszéddel. Higgins úrinőt akar faragni belőle a fogadás kedvéért, azért, hogy saját szakmai tudását bizonyítsa: kiváló nyelvész és tanár. A terv sikerül, de egy kis szépséghibával: beleszeret Elizába.

A My Fair Lady cselekménye, szereplői apró eltéréseket leszámítva megegyeznek Shaw drámájáéval. A musical szövegkönyvét Alan J. Lerner, zenéjét Frederick Loewe írta.

Az angol nyelvű cím utalhat arra, hogy Eliza egy kofa és egy hölgy, egy lady egyszerre. Nem is szokás lefordítani. (A fair szó is sejtethet kettősséget: a fair vásárt jelent, a fairy tündért: Eliza először egy vásári lány, később pedig tündéri.) Tulajdonképpen egy rút kiskacsa történet a My Fair Lady, csak itt nem önmagától lesz a kiskacsából gyönyörű hattyú. Eliza keményen dolgozik, hogy szépen tudjon beszélni, nyelvtörőket gyakorol (pl. Lenn délen édes éjen édent remélsz…). Az első megmérettetésen, a derbyn eleinte jól szerepel, de amikor a szurkolásra kerül sor, nem kontrollálja magát: viselkedésével, szavaival elárulja bárdolatlanságát. (De van, akinek – Freddy Eynsford-Hillnek – így is megtetszik.) A történet egyik kérdése, hogy a természetesség, Eliza „bárdolatlansága” kevesebbet ér-e, mint a társadalmi elvárásoknak megfelelő személyiségek.

Érdekes kérdés az is, hogy Higgins Elizába szeret bele, vagy abba a lányba, akit a maga ízlése szerint „alkotott”, egyáltalán: elválasztható-e egymástól az egyén és a neveltetése.  Illetve felvetődik a szerelmes egy másik személybe vagy saját ideáljába, elképzelésébe szeret bele a másik ember személyében. Higgins és Pügmalion, a szobrász is a saját ideáljukat „készítik el”.

Hat hét újabb gyakorlás után Eliza ismét bizonyíthat a nagykövet bálján. Az eredmény ezúttal tökéletes: a lányt mindenki úrinőnek nézi. Még Kárpáthy Zoltán is, aki pedig híres arról, hogy könnyen leleplezi a csalókat. Szép kiejtése miatt Elizáról azt gondolja, hogy magyar királyi leszármazott. Higgins megnyerte a fogadást, elégedetten beszélget Pickeringgel, s amikor Eliza részt kér a sikerből, szeretné, ha elismernék az ő szorgalmát, ügyességét, elküldik.  Szintén érdekes kérdés, vajon Higginsnek joga volt-e egy „emberkísérletet” folytatni, más életével, érzéseivel játszani, ilyesmire fogadni. (A fogadás vagy az érdekkapcsolat, ami szerelemmel végződik, kedvelt eleme a hollywoodi vígjátékoknak ma is.)

Végül – úgy tűnik – fordul a kocka, nem a lánynak van szüksége a professzorra, hanem fordítva. Higgins rádöbben, hiányzik neki Eliza, beleszeretett. A musical végén Eliza visszatér: teljes a happy end. Ez változás Shaw darabjához képest, amelyben Eliza Higgins anyjánál talál menedéket, nem megy vissza a professzorhoz, lázad az ellen, hogy úgy kezeljék, mint egy sikeres kísérlet alanyát.

A My Fair Lady leghíresebb feldolgozása George Cukor 1964-es, sok Oscar-díjjal és Golden Globe-bal jutalmazott filmje Rex Harrison és Audrey Hepburn főszereplésével. A dalokat azonban – egy kivételével – Marni Nixon énekelte fel. A színházi változatban Harrison partnere Julie Andrews volt. A két főszereplő magyar hangja Igó Éva és Sinkovits Imre volt.

Magyarországon 1966-ban Seregi László rendezte meg a Fővárosi Operettszínházban Básti Lajos és Bessenyei Ferenc, illetve Lehoczky Zsuzsa és Galambos Erzsi szereplésével. (Básti ’53-ban a Pygmalion Higginsét is eljátszotta.)’94-ben Sík Ferenc állította színpadra a Magyar Színházban. 2016 szeptemberében pedig Tompos Kátya és Alföldi Róbert főszereplésével mutatták be a darabot Puskás Tamás rendezésében a Centrál Színházban.

thalia

A tétel egy szóbeli feleletnek megfelelően van felépítve.

Bevezetés

• az antik görög színház kialakulása a Dionüsszosz-ünnephez köthető
• az ünnep több napig tartott, a színházi előadások az ünnep fontos részét alkották
• a 2. napon adták elő a komédiákat (5 művet), a 3-5. napon pedig a tragédiaversenyeket tartották (2 szerző mutatta be egy-egy tetralógiáját, azaz egy trilógiát – ez 3 tragédiát jelent – és 1 szatírjátékot)
• az Antigoné is egy ilyen trilógia egyik darabja; a teljes trilógia nem maradt fenn (az egyetlen fennmaradt ókori görög trilógia Aiszkhülosz Oreszteiája)
• az Antigoné szerzője, Szophoklész Aiszkhülosz és Euripidész mellett az antik tragikus triász egyik tagja; csak 7 tragédiája maradt fenn a kb. 150-ből; 18-szor nyerte meg a drámaversenyt, s ez a társadalom megbecsült tagjává tette

Tárgyalás

• a tragédiák témáját a szerzők a görög mitológiából merítették (egy-egy témát nagyon sokszor dolgoztak fel )
• az Antigoné cselekménye a thébai mondakörbe tartozik: miután Oidipusz rájön, hogy a jóslat bevált, apját megölte, és anyját feleségül vette, megvakítja magát és a trónt két fiára bízza; a fiúk felváltva uralkodnak 1-1 évig, míg egyikük meg nem elégeli ezt: testvére és a város ellen támad; a harcban mindkét fiú meghal – innen indul az Antigoné története

• Antigoné nem temetheti el testvérét, Polüneikészt, mert az a város ellen támadt; ez még a dráma ideje előtt történt, tehát az Antigoné analitikus dráma, hiszen egy múltbeli eseményből fakad a konfliktus

• Théba trónján Kreón, Antigoné nagybátyja ül – a két személy által két törvény ütközik

• Kreón az írott törvényeket képviseli, a város törvényeit (ezek a törvények a város érdekeit védik, hiszen büntetik azokat, akik a város ellen támadnak)
• Antigoné az íratlan törvényeket, az istenek törvényeit követi: a halottat el kell temetni (neki nem a város, hanem a családja, a testvére a fontos)

(Hegel szerint Kreónnak és Antigonénak is igaza van, de a kétféle igazság nem érvényesülhet egyszerre, egyik sem képes elfogadni a másik igazát a saját elvei megsértése nélkül, ezért kell szükségszerűen bekövetkeznie a tragédiának.)

1) a konfliktus oka: a társadalom két különböző szereplője száll vitába:

• Kreón uralkodó
• Antigoné egy a thébaiak közül

2) a konfliktus oka: eltérő életkor, eltérő nem

• Kreón egy idős férfi, akinek nehéz lenne elfogadni egy fiatal nő igazát, aki ráadásul az unokahúga
• Antigoné egy fiatal nő (aki, ha férfi lenne, Kreón helyén ülne a trónon)

3)

Van olyan értelmezés is, mely szerint nem Kreón és Antigoné ellentéte okozza a tragédiát.

Antigoné Oidipusz lánya; Oidipusz nem kerülhette el a sorsát: hiába akarta kikerülni a jóslatot, az mégis beteljesedett. Antigoné sorsa ugyanígy kikerülhetetlen és meghatározott: tragédia. Ebben a megközelítésben az Antigoné egy sorsdráma.

Kreónnak nem csak Antigonéval van konfliktusa, hanem saját fiával, Haimónnal is, aki Antigoné szerelmese. Haimón eleinte elfogadta apja törvényeit, majd fokozatosan szembeszáll vele, végül az ő halála Kreón igazi büntetése.

4)

Kreónnak a thébaiakkal sem könnyű boldogulnia: a városlakók érdekében korlátozza azok szabadságát. A thébaiak fokozatosan Antigoné mellé állnak (a közvéleményt a kar képviseli), ennek megfelelően az Antigoné politikai dráma.

5)

Antigoné és Kreón viszálya két értékrend összecsapása is.

• Kreón szerint az embert a haszon, a pénz irányítja, nem hiszi el, hogy Antigoné önzetlenül cselekedett
• Antigoné önzetlenül, szeretetből cselekszik

Lehetséges befejezések:

• Eldönthető-e, kinek van igaza? Igaza van-e egyáltalán valamelyiküknek?
• Miért Antigoné mellé áll az olvasók/nézők többsége?
• Aktuális-e ez a dráma a XXI. századi ember számára? Pl. Antigonénak döntenie kell, követi-e a törvényt, tudva: az nem egyezik elveivel

ludimagister

A kényeskedők

Az expozícióban Pernelle asszony, Orgon anyja ostorozza a ház lakóit – szerinte – feslett életmódjuk miatt, s ahogy végigsorolja a családtagokat,  mindenkit megismerünk, megtudjuk azt is, hogy Orgon házában lakik a szent életű Tartuffe is. Azaz csak Orgon, a családfő és Pernelle asszony szerint szent életű, a többiek nem kedvelik. Tartuffe egy álszent, kedvére eszik-iszik, ingyen dőzsöl Orgonéknál. A dráma elején tehát a fiatalok (Mariane és Damis – Orgon gyermekei; Valér, Mariane szerelme és Elmira, a fiatalasszony) életmódja áll szemben az aszketikus, szent életmóddal, melyet Pernelle asszony, Orgon és Tartuffe képviselnek. Dorine, az éles nyelvű szolgáló és Cléante, Elmira testvére inkább külső szemlélők. Kiderül az is, hogy a szent élet, valójában álszent, s innentől kezdve az egyenesség és a hazugság kerülnek egymással szembe. A fiataloknak vagy meg kell változniuk, vagy „meg kell dönteniük Tartuffe hatalmát”, különben nem lehetnek boldogok. Ez az alaphelyzet. 

A bonyodalom folyamatosan bomlik ki: először a fiatalok próbálják megvívni csatáikat Orgonnal, Mariane nem akar Tartuffe-höz menni, Damis pedig kikel az álszent ellen – egyik sem ér célt, sőt Orgon elkergeti a fiát. A későbbi „csatákat” is Tartuffe nyeri: Orgon továbbra is hisz neki, annyira, hogy minden vagyonát ráíratja. De Elmira megtalálja Tartuffe gyenge pontját: tetszik neki Elmira, s a fiatalasszony éppen ezt használja ki, cselhez folyamodik (ezért nevezhetjük cselvígjátéknak is a Tartuffe-öt). Az ember legjobban saját fülének és szemének hisz, ezért Elmira férjét, Orgont az asztal alá bújtatja: legyen tanúja annak, milyen álszent és szemérmetlen Tartuffe, hiszen épp jóakarója feleségét akarja elcsábítani. Az „Orgon az asztal alatt” jelenet a helyzetkomikum kiváló példája. Remek lehetőségeket ad a színészeknek, hogy Orgon csak hallja, de nem látja, ami az asztal felett történik. Orgon megvilágosodása a dráma tetőpontja.

Ám úgy tűnik, kései ez a megvilágosodás, mert Orgon hiszékenységéért megkapta a neki járó büntetést: egész vagyona immár Tartuffe-é. Mégsem érzünk teljes elégtételt, hiszen Orgon butasága miatt egész családja szenved. A megoldást a király jósága hozza. Rex ex machina– meseszerű fordulatként megjelennek a király emberei: Tartuffe-öt régóta keresik, most elfogják, Orgon pedig mindenét visszakapja, s végül „az igaz és nagylelkű szerelmet” emlegeti, úgy tűnik, használt a lecke, megváltozott az értékrendje.

„Magyar” Tartuffe-ök voltak: Mucsi Zoltán (’93), Eperjes Károly (’96), Gazsó György (’99), Rába Roland (2000), Fekete Ernő (2004), László Zsolt (2006).

thalia

Moliére

A komédia olyan drámai műfaj, melyben kisszerű emberek, illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással vagy bizonyos körülményekkel. Megoldása többnyire szerencsés, de semmiképp nem tragikus. Értékbizonytalanság jellemzi, magukat értékesnek feltüntető álértékek jelennek meg a műben. Ezt figyelhetjük meg Moliére műveiben is. (Pl. a fösvénynek a vagyona a legnagyobb érték, de ahogy óvja, nevetségessé válik, s megkérdőjeleződik, valóban a pénz a legfontosabb; Orgon Tartuffe-ben és vallásosságában lát értéket, követendő példát, de ez is csak álérték, ettől válik nevetségessé.)

Moliére komédiái általában valamilyen jellemhibára épülnek. A fösvény Harpagonjára a fukarság jellemző, Az úrhatnám polgár hirtelen meggazdagodott Jourdain-je az arisztokrácia életmódját majmolja, a Tudós nők címszereplői inkább tudálékosak, okoskodók és képmutatók, mint valóban tudósok, A képzelt beteg Arganja pedig egy hipochonder. Ezek a jellemek lesznek a jellemkomikum forrásai. A legtöbb moliére-i karakter a commedia dell’arte típusaira épül: a szerelmesek (amorosi), a betegeskedő, fösvény apa (Pantalone), az agyafúrt szolgák stb. De Moliére darabjaiban a karakterek többsége már külön jellem is.

Első sikerét a Kényeskedők hozta, amely a felsőbb társadalmi rétegek utánzását, a majmolást állítja középpontba, s teszi nevetségessé.

• a Nyugat mellett a romantika (korszaka) a magyar irodalom másik nagyon gazdag időszaka
• a romantika stílusjegyei már megfigyelhetőek Csokonai és Berzsenyi költészetében is, de igazán Kölcsey, Vörösmarty, majd Jókai, Petőfi és Arany műveiben teljesedett ki
• Magyarországon a romantika szorosan összekapcsolódott a történelemmel – ez a reformkor és a szabadságharc ideje, nem véletlen, hogy ekkor született a Szózat, a Himnusz és a Nemzeti dal

• Vörösmarty irodalmi munkássága nagyon sokoldalú volt:
  • irodalomszervező tevékenysége jelentős volt pl. újságot szerkesztett (Tudományos Gyűjtemény, Atheneum)
  • segített Petőfi költői pályájának indulásában
  • írt lírai műveket (pl. szerelmes verseket Perczel Etelkához, majd Csajághy Laurához – pl. A merengőhöz -, gondolati-filozófiai költeményeket – pl. Gondolatok a könyvtárban, Előszó -, de neki köszönhetjük a Szózatot is
  • epikus művei közül a legismertebb a Zalán futása című eposz, amely a népszerűséget is meghozta számára (ezen kívül több kiseposzt, illetve eposztöredéket is írt)
  • drámái közül sok a történelmi tárgyú (pl. Czillei és a Hunyadiak); az Árpád ébredésével nyitott meg az első magyar Nemzeti Színház; ide sorolható a Csongor és Tünde is

Tárgyalás: romantikus stílusjegyek a Csongor és Tündében

• a mű forrásai:
  • Gyergyai Albert: História egy Árgyélus nevű királyfiról és tündérszűz leányról (Tündérszép Ilona); a romantika visszatér a hagyományokhoz, a népiességhez is (a Tündérszép Ilona népmeseként is továbbél)
  • több elemet átvett Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából is

• jellemző a kevert műfaj a romantikára, míg a klasszicizmus a tiszta műfajokat kedvelte (pl. óda, elégia, tragédia), addig a romantika keveri a műfajokat (pl. elégikoóda), sőt gyakran elmossa a műnemek közötti határokat is (pl. a János vitéz és a Toldi elbeszélő költemények; elbeszélő, azaz epikus; költemény, azaz lírai; Az ember tragédiája drámai költemény; a ballada pedig mindhárom műnem jellemzőit magában hordozza: „A tragédia dalban elbeszélve.”)

• a Csongor és Tünde műfajára több elnevezés is használatos: drámai költemény, tündéries mesejáték, filozófiai mesedráma vagy mesejáték
• dráma(i), mert párbeszédes, színpadra szánt alkotás
• filozófiai, mert filozófiai kérdésfeltevéseivel az emberiségköltemények (mint a Faust és Az ember tragédiája) felé mozdul el (–< hiszen fő kérdése: hogyan érhető el a boldogság?)
• mese(i); a mese a romantika kedvelt műfaja, mert általa jól kifejezhető az álomszerűség, illetve a végletes ellentétek (pl. a mese szereplői szélsőségesen jók vagy rosszak pl. Tünde tündér, Mirigy boszorkány); a Csongor és Tündében sok a mesei elem: pl. Csongornak ébren kell maradnia, Tündének nem szabad beszélnie, a 3 ördögfiókának 3 csodálatos tulajdonságokkal rendelkező tárgy van a birtokában, 3 vándor van)

• a romantika ihletforrása a fantázia és a képzelet, ezért is nyúlt szívesen a meséhez (pl. Hoffmann: Az arany virágcserép, Petőfi: János vitéz)

• a Csongor és Tünde kérdésfeltevése is jól illeszkedik a romantika világfelfogásához, kedvelt témáihoz:

• Hogyan található meg, érhető el a boldogság?
• Csongor elindul, hogy megkeresse Tündét, azaz személyében a boldogságot
• a hármas útnál háromfelé mehet, három lehetőség van előtte, hogy megtalálja a boldogságot az életben (KFT)
• a kalmár a pénz mindenhatóságát hirdeti
• a fejedelem a világot leigázni tudó ember erejét, a hatalmat
• a tudós a tudásban, az észben hisz (mint a felvilágosodás)
• amikor másodszor is találkozik velük, mindhárom csalódott és boldogtalan
• Csongor egyik utat sem választja a három közül, a maga útját járja, tovább keresi szerelmét; a romantika szerint a teljesség nem érhető el – kivéve a művészet és a szerelem útján (a mű záró sora: „ébren maga van csak az egy szerelem”)
• a romantikára jellemző az állandó romantikus elvágyódás térben és időben (pl. térben: jellemző a Kelet iránti érdeklődés – pl. Vörösmarty is lefordította az Ezeregyéjszaka meséit; időben: múltba fordulás); Csongor boldogságkeresésében is fontos a tér és az idő
• a kertből indul el (az Édenkertre is utalhat – különösen, hogy itt is van (alma)fa), és a kertbe is ér vissza
• az idő is körbeér: éjtől éjig
• a mű kapcsán feltevődik a kérdés, hogy van-e fejlődés a világban, vagy Nietzsche gondolatainak megfelelően a történelem ismétli önmagát, a körkörösség, s nem valamiféle egyenes irányú fejlődés jellemzi?
• a boldogság tér és idő függvénye?

• a romantikus művekre jellemzőek a nagy ellentétek (pl. „vár állott, most kőhalom”, „bölcsőd az, majdan sírod is”, „áldjon vagy verjen sors keze,/itt élned, halnod kell”)
  • a Csongor és Tündében az ellentét a két főszereplőben testesül meg leginkább: Csongor királyfi ugyan, de föld férfi, halandó; Tünde tündér, halhatatlan, két külön világhoz tartoznak (a valóság egésze két világszintből áll, a szereplők nem élhetnek mindkettőnek megfelelően; Bécsy Tamás drámaelmélete szerint ez kétszintes dráma)
  • Tündének választania kell: vagy Csongort választja, azaz a szerelmet és a halandó életet, vagy a tündéri létet, a halhatatlanságot (a halhatatlanságról lemondó szerelmes jelen van az eredeti történetben is – Tündér Ilona és Árgyélus -, de ugyanez a motívum jelenik meg Arwen és Aragorn történetében is (Tolkien: A gyűrűk ura)

• a romantikus alkotásokra sokszor jellemző, hogy a nagyban tükröződik a kicsi, és fordítva pl. egy személyiség maga egy világ; az Éj monológjában ez így fogalmazódik meg: „Az ember feljő, lelke fényfolyam,/s a nagy mindenség benne tükrözik.”; az Éj-monológ szerint az ember története során ugyanazzá válik, ami eredetileg volt, a jövő az lesz, ami a múlt kezdete – „és hol kezdve volt, ott vége lesz” -, de romantikus jegy a monológ látomásossága is
• a romantikára jellemző lelkesedés, szenvedélyesség, erőteljes líraiság, emelkedett hangnem, pátosz szintén sajátja ennek a műnek is; ez főleg a nyelvben jelenik meg, a patetikusság különösen a nagymonológok filozofikus, emelkedett hangnemére jellemző, az ördögfiak nyelve inkább archaikus, míg Balgára és Ilmára a népies nyelv jellemző

Befejezés

Csongor ugyanoda ér, ahonnan indult; úgy tűnik, minden keresés a körkörösség reménytelenségébe torkollik; bár a szerelmesek egymásra találnak, ez a szerelem nem válasz a világ kérdéseire, inkább menedék a világ elől (a kert, ahová visszaérkezik, kietlen).

„Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az égi ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem.”

ludimagister

Hamlet nem csak apja gyilkosát akarja megbüntetni, úgy érzi, a világ nem jól működik, és neki kell megoldania a problémákat („Kizökkent az idő; – ó, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt.”) Nem tartja „igazinak” és igaznak az őt körülvevő világot. Úgy véli, mindenki elfojtja a valódi érzéseit, és csak egy szerepet játszik az erkölcsös viselkedés pózait mutatva (Opheliának: „Isten megáldott egy arccal, csináltok egy másikat.”), és nem élnek ahhoz méltóan, hogy emberek („Mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme!”). Hamlet sokkal nagyobb feladatot vállal, mint egy „családi probléma” megoldása, az országot (Marcellus: „Rohadt az államgépben valami” = Valami bűzlik Dániában.), a világot akarja megváltoztatni. Ám a tetthez túl gyengének érzi magát („én, lágyszivü bárgyu gaz, bujkálok egyre”), nincs is kedve a „nagy tettekhez” („egy csigaházban ellaknám”), de feladatának érzi a cselekvést. Cselekedjen-e, és ha igen, hogyan, mit – folyamatosan vívódik. Ezt fogalmazza meg a Lenni vagy nem lenni – monológ elején is: („akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki”), az élet „eltűrése” és a halál, az öngyilkosság közül melyik a helyes út? A küzdést, a becsület mellett való kiállást helyesnek tartja („Az valódi nagy, Ki fel nem indul, ha nagy oka nincs; De szalmaszálért is küzd nagyszerűen, Midőn becsűlet, ami fennforog.”), és elismeri barátja, Horatio erkölcsi fölényét is. Sőt, Laertestől is bocsánatot kér Polonius és Ophelia haláláért.

Középpontos drámaként minden szereplő valamilyen módon Hamlethez kapcsolódik.  Claudius elvette a családját (az apját megölte, az anyját feleségül vette), elvette a trónját és a hitét a jóban.  Hamlet meg akar bizonyosodni a bűnösségében. Erre az egérfogó jelenetben kerül sor, amikor Claudius kirohan a színészek előadásáról, mert nem bírja nézni a királygyilkosságot idéző jelenetet. Épp ez után remek lehetősége lenne Hamletnak, hogy megölje, amikor imádkozik, de nem teszi, mert attól fél, hogy ezzel nem büntetné meg, ha ima közben hal meg, a mennybe kerülhet. Claudiusnak is útjában áll Hamlet, hiszen bűnére emlékezteti, és a trónja is veszélyben lehet miatta.

Gertrúd, úgy tűnik, megpróbál jó anya lenni, de Hamlet ezt álságosnak látja. Anyja miatt csalódik a nőkben (“Hiúság /gyarlóság/ asszony a neved.”), és taszítja el magától Opheliát. Ophelia iránti érzelmeit és viselkedését többféleképpen is értelmezhetjük: azért küldi el, mert valóban csalódott a női nemben vagy védeni akarja saját magától; amikor a fejére olvassa „hibáit”, őszintén rossznak gondolja a lányt, vagy viselkedésével el akarja riasztani?

Polonius az udvar szerepjátszó világának embere Hamlet szerint, s úgy is hal meg: a függöny mögött hallgatózik, amikor Hamlet leszúrja.

Laertes cselekszik: nem gondolkodik sokat, párbajra hívja Hamletet családtagjai haláláért. A nép őt akarja királynak, amikor hazatér. Saját mérgezett kardja által hal meg: ő sem képes a bosszúállásra. A trón a „nevető harmadiké”, a bevonuló norvég Fortinbrasé lesz.

Horatio, Hamlet barátja, akit tisztel is sztoikus (kb. = szenvedélymentes) magatartásáért („Férfi vagy, ki a Sors öklözését vagy jutalmait egyképp fogadtad.”). Ő az egyetlen fontosabb szereplő, aki nem hal meg a darab végére.

A két mellékszereplő, Rosencrantz és Guildenstern saját tudatlanságuk csapdájába esnek. Hamlet meghamisítja a király Angliába szánt levelét, s így nem ő, hanem a két fiú hal meg. Tom Stoppard drámája, a Rosencrantz és Guildenstern halott (azonos című film is készült belőle) őket állítja a főszerepbe, két mellékszereplőt, akik azt sem tudják, mi, miért történik velük.

Sarah Bernhardt mint Hamlet

Az első Hamlet a színpadon Shakespeare idején Richard Burbage volt, míg a szerző a szellemet alakította. Híres Hamletek voltak David Garrick és John Gielgud, a neves Shakespeare-színészek is. Magyar színpadon – többek között – Gábor Miklós, Huszti Péter; a ’80-as években Máté Gábor, Kulka János;  a’90-es években Szakácsi Sándor, Szervét Tibor, László Zsolt játszották. Rendhagyó Hamlet–előadást rendezett Tim Carroll a Bárka Színházban 2005-ben: a színészek az előadás előtt sorsolták ki az aznapi szerepüket, és a játékba sok, a nézők által vitt tárgyat is bevontak.

A Hamletből már 1907-ben készült némafilm. Van dán és hindi változata is. Híres a’48-as Laurence Olivier-féle feldolgozás, illetve ’90-ből a Zeffirelli rendezte változat Mel Gibson főszereplésével, valamint Kenneth Branagh rendezése ’96-ból, mely a teljes szöveggel készült.

thalia

Még több Shakespeare: Romeo és Júlia, Lóvátett lovagok, Szeget szeggel, A két veronai nemes, Szentivánéji álom, Ahogy tetszik

A századfordulón (a XIX. és a XX. századról van szó) a Csehov drámáit is sikerre vivő moszkvai Művész Színházat Sztanyiszlavszkij vezette, aki a színészképzéssel kapcsolatban is kidolgozott egy „módszert”. Az ő nevéhez szokták kötni elsősorban a naturalista játékstílust. Sztanyiszlavszkij színészeitől a szerepre való maximális ráhangolódást követelte, az átélést állította a színjátszás középpontjába. Fontosnak tartotta a tapasztalatot, az életből vett példákat. Elméleteit a színészképzéssel kapcsolatban le is írta, és kidolgozott gyakorlatokkal segítette a színészeket, hogy jobbá váljanak. Lényeges volt számára, hogy a színész el tudja különíteni a külső és belső mozgást (pl. lassan jár, de belül majdnem felrobban). Hangsúlyozta a képzelőerő, a pszichotechnika, azaz a lélektan gyakorlati alkalmazását, a figyelem köreit (az összpontosítás gyakorlását) a színészi munkában, illetve a nyilvános egyedüllét gyakorlását: a színész cselekvése mindig a színpadi világnak szól és nem a közönségnek (tehát –bár a játékkeret fiktív – a cselekvéseknek valóságosaknak kell lenniük).

Szatanyiszlavszkij követője volt tanítványa, az orosz Mejerhold, illetve Lee Strasberg is, aki Amerikában a ’30-as években a The Actor’s Studio alapítója volt, ahol pl. Marlon Brando, Marilyn Monroe, James Dean, később pedig Jane Fonda és Al Pacino tanult a Módszer szerint.

Az antinaturalista játékstílus

Az antinaturalista színház egy gyűjtőfogalom azokra a reformtörekvésekre, amelyek elutasították a naturalista gyakorlatot követő elképzeléseket, azaz a valóság pontos megjelenítését a színpadon. Az első ilyen jellegű, fontosabb kezdeményezések az 1890-es évekből származnak (ezek legfontosabb képviselői ebben az időben Adolphe Appia és Edward Gordon Craig, majd Bertolt Brecht), de ide tartoznak az avantgárd izmusokhoz kapcsolódó színházművészeti elméletek és kezdeményezések is.

Craig sokat foglalkozott a színpadképpel, különösen a díszlettel (pl. a lépcsők adta lehetőségekkel) és a világítással. A századfordulóig ezek a dolgok nem voltak fontosak, csak a dráma szövege és a színészi játék, elsősorban a beszéd). A színész munkájával kapcsolatban megfogalmazta übermarionett-elméletét, miszerint a színész legyen egy übermarionett, egy „élettelen alak”, amely ugyanúgy csak egy eleme az előadásnak, mint a többi. A színész tartsa távol magát a szereptől, inkább reprezentáljon, mint megszemélyesítsen (azaz, nem fontos, hogy “beleélje” magát a szerepbe). Sokkal fontosabbnak tartotta a mozgást a beszédnél (egy darabig Isadora Duncannel élt)

Bertolt Brecht szintén elutasította az átélést, de ő inkább a nézőre, nem a színészre vonatkoztatva. Nevéhez köthető az epikus színház. Az epikus színház elmond egy folyamatot, szemben a hagyományos „dramatikus” színházzal, amely megtestesít; az epikus színház a nézőt megfigyelővé teszi és felébreszti aktivitását, és nem bevonja a színpadi helyzetbe; döntésekre kényszeríti, és nem érzelmekre indítja; érvekkel, és nem szuggesztióval dolgozik. Röviden összefoglalva tehát a néző ne élje bele magát az előadásba, inkább gondolkodjon, és ne érezzen, mint az illúzión alapuló színház esetében.

Ahhoz, hogy a közönség ne azonosuljon a színpadon látottakkal, Brecht különböző elidegenítő technikákat alkalmazott. A technika vagy módszer, azaz V-effektus (a Verfremdungseffekt rövidítése) segít abban, hogy a néző ne élje bele magát az előadásba. V-effekt lehet a zene, pl. dalbetétek (ld. a Koldusopera dalai), a montázstechnika a képi vagy a szerkezeti megvalósításban, a jelmez pl. fehér, keleties arcok festése stb.)

thalia

A cím magyar fordításai (Lóvátett lovagok, A felsült szerelmesek) inkább a lovagok sikertelenségét állítják középpontba, az eredeti cím viszont (Love’s Labour’s Lost) azt,  hogy a szerelem miatti munka, fáradság hiábavaló volt. Állítólag a történet mégis boldog véget ér, amit Shakespeare a második részben írt volna meg (vagy írt meg, csak az elveszett), ami a Love’s Labour’s Won címet viselte (volna), azaz a lovagok erőfeszítései végül nem voltak hiába.

A mű cselekménye Navarrában játszódik. Ferdinánd, Navarra királya a tudománynak akarja szentelni magát, udvarából „akadémiát ” szeretne csinálni. Csak bölcselet, nők nélkül, hiszen a nők csak akadályozzák a gondolkodókat. Lovagjai – Longaville, Biron és Dumain – alá is írják a nőtlenségi fogadalmat. Persze a nőtlenség az udvarban élő többi férfira is vonatkozik. Még azért is nyilvános megszégyenítés jár, ha valaki egy nővel beszélget.

A navarrai udvarban vendégeskedik a spanyol Don Adriano de Armado. Nem véletlen, hogy a darab egyik legkomikusabb, kinevethető figurája spanyol, ahogy a neve sem az. A korabeli politikai helyzet indokolja, hiszen 7 évvel a komédia megírása előtt győzték le az angolok a Spanyol Armadát.

Armado egy levéllel leleplezi a király előtt Bunkót, aki egy lánnyal beszélgetett. Bunkó büntetése az, hogy egy hétig nem ehet, s ezt a spanyolnak kell felügyelnie. Közben Armado is vétkezik. Beleszeret Julkába, a fejőlányba, és találkára is hívja.

Boyet (a király embere) jelenti Ferdinánd királynak, hogy a francia királylány érkezik küldöttségbe. Ferdinándnak fogadnia kell, hiszen ez diplomáciai dolog: a franciák 100 000 koronával tartoznak Navarrának, s amíg ezt nem törlesztik, nem kaphatják meg Aquitániát.

Ferdinánd – fogadalmához híven – nem fogadhatja az udvarban a francia küldöttséget. Az erdőben sátrakat állít fel a királylány és udvarhölgyei számára. Ez afféle kiskapu, hogy az udvaron kívül mégis csak szabad nőkkel érintkeznie a királynak. Mi értelme így az eskünek, és tényleg betartja-e? A helyszínen van a hangsúly? A város (itt a királyi udvar) a Shakespeare-darabokban a társadalmi szabályok színtere, szemben az idilli környezettel, az erdővel, ahol az ember szabad lehet, nem kötik a szabályok (még a saját fogadalma sem). Közelebb a természethez, a természetességhez, közelebb az érzelmekhez, közelebb önmagunkhoz – valami ilyesmit jelent az erdő Shakespeare-nél. Ezt figyelhetjük meg a Szentivánéji álomban és az Ahogy tetszikben is.

A komédia helyszíne tehát az erdő. (Mellékes, de érdekes, hogy Peter Brook egy 1946-os rendezésében az erdő díszleteihez Watteau festményeit használta fel.)

A lovagok már ismerik korábbról a francia hölgyeket. Longaville-nek Katharine, Dumainnek Mária, Bironnak pedig Rosaline tetszik. A király által kitalált furcsa eskütételbe legnehezebben Biron ment bele. Nem is bírja betartani. Levelet küld Bunkóval Rosaline-nak. Ez előtt Armado is rábízza Bunkóra Julkának írott levelét. Bunkó összecseréli a leveleket, így Julka nem Armado sorait kapja meg, hanem Biron Rosaline-nak szóló szonettjét. Mivel ő csak egy fejőlány, nem tud olvasni. Az erdőben kószáló Nathaniellel és Holofernesszel olvastatja el a levelet. A két figura – egy lelkész és egy iskolamester – okoskodó, magát nagyon okosnak tartó, de felszínes műveltségű ember, olyanok, akik helyesnek gondolják a nőtlenségi fogadalmat. Holofernes azt tanácsolja Julkának, hogy mutassa meg a levelet a királynak, mert fontos írás.

Biron nagyon izgatott, hogy szíve hölgye hamarosan olvashatja a szonettjét. Felmászik egy fára, hogy kilesse az arra sétáló Ferdinánd királyt, aki Biron nagy meglepetésére épp a francia királylánynak ír szerelmes szonettet. Arra jár Longaville és Dumain is, s mindkettő ugyanazt csinálja: szerelmes verset költ. Mindezt onnan tudjuk, hogy a szerelmesek fennhangon gyakorolják verseiket. A király a fák rejtekéből figyeli őket. Longaville megvádolja Dumaint, hogy az megszegte esküjét. Ekkor előtoppan a király, aki szerint Longaville sem jobb, majd leugrik a fáról Biron, aki pedig a királyt leplezi le. Julka közben megtalálja a királyt a levéllel, s bár Biron gyorsan összetépi, végül ő is lelepleződik. Mind a négyen esküt szegtek hát, mind a négyen szerelmesek. Biron szerint a szerelem a legjobb tanítómester, s ezzel kicsit felmenti az esküszegőket.

Most már nincs miért álszenteskedni. A király és a lovagok mulatságot rendeznek hölgyeiknek. Ajándékokat is küldenek, s megüzenik, muszka ruhában fognak részt venni a bálon. A hölgyek erre úgy döntenek, álarcot öltenek, s a kapott ajándékokat összecserélik, hogy lovagjaikat megvicceljék, és azok ne saját hölgyeiknek udvaroljanak. Így a király Rosaline-nak, Biron a királylánynak, Longaville Máriának, Dumain pedig Katharine-nek udvarol. Ez a rész úgy van felépítve, hogy a hozzáértő könnyen ráismerhet az Erzsébet-kori táncformák ismétléseire, variációira. Valószínűleg ezt vette alapul Kenneth Branagh, aki 2000-ben egy zenés-táncos filmet rendezett a darabból.

Az urak nem örülnek a cselnek, sem annak, hogy amikor a palotába invitálják a hölgyeket, azok esküjükre figyelmeztetik őket.A párok mégis vidámak.  Bunkó, Holofernes, Nathaniel és még mások a mulatság részeként előadják a Kilenc vitéz című színdarabot. (Hasonló ez a jelenet ahhoz, amikor a Szentivánéji álomban a mesterek előadják a Piramus és Thisbét, ám itt nem tudjuk meg a történet végét.) Az előadást egy francia követ szakítja meg, aki a francia király halálhírét hozza.

A királylánynak és az udvarhölgyeinek tehát haza kell térniük. Biron biztosítja a hölgyeket a király és a lovagok szerelméről, de a királylány szerint csak szóvirágok voltak, amiket hallottak. Különben is, most egy évig gyászolnia kell a királylánynak. Ha Ferdinánd király szerelme komoly, egy évig remeteként kell élnie, hűen szerelméhez, hogy utána megházasodhassanak. A többi párra is ez vár. (Armado még rosszabbul jár, mert neki három évig kell Julkájával együtt dolgoznia a gazdaságban.)

A darab végén a zenészek a tavaszról és a télről, a szerelemről és a gyászról énekelnek.

thalia

Még több Shakespeare: Romeo és Júlia, Hamlet, Szeget szeggel, A két veronai nemes, Szentivánéji álom, Ahogy tetszik

Angelo nekilát a munkának: például bezáratja a bordélyokat, valamint halálra ítél egy Claudio nevű fiút, akinek szerelme, Júlia gyermeket vár (Claudiótól). Ebben a történetben is jelen vannak az alsóbb társadalmi réteg képviselői, például Tekeriné (Mistress Overdone) és a szolgája, Pompeius (Pompey), akik a nyilvános házak bezárása miatt méltatlankodnak, mivel azokból élnek.

Claudio megkéri barátját, Luciót, hogy szóljon, húgának, Isabellának, járjon közben az ügyében Angelónál.

Angelo unja a törvénykezést, és ahogy Vincentio herceg őrá, ő is másra bízza a kevésbé kedvelt feladatokat: Escalusra. Escalus munkája megmutatja, milyenek is a bécsi erkölcsök. Futni hagyja a kerítő Pompeiust, és Hólyagot is, aki pedig Tuskó feleségével paráználkodott.

Isabella – akit egy szép és tiszta szívű lánynak kell elképzelni – bátyja, Claudio kérésének eleget téve elmegy Angelóhoz, és kegyelmet kér a testvérének. Jóságáért cserébe imákat ígér a férfinak. Angelo visszarendeli másnapra, és azon gyötrődik, hogy beleszeretett a lányba, meg kell szereznie. Isabella másnap visszatér Angelóhoz, aki egyszerűen megzsarolja. Azt ajánlja neki, legyen az övé, és ő cserébe szabadon engedi a bátyját. A lány nemet mond, és ő is megzsarolja Angelót: ha nem engedi szabadon Claudiót, mindenkinek elmondja, milyen ajánlatot tett neki. A férfi ettől egyáltalán nem ijed meg, szerinte senki sem hinne a Isabellának.

Isabella meglátogatja Claudiót a börtönben, és elmondja neki, mit ajánlott Angelo. Claudio felháborodik a zsaroláson, de azért nem annyira, hogy ne tartaná fontosabbnak saját életét a húga becsületénél. Isabella dühös lesz a bátyjára, hogy az csak úgy odadobná őt a szabadulásáért.

A két testvér beszélgetését a börtönben kihallgatja Lajos barát, azaz az álruhás Vincentio herceg, majd egy ötlettel áll elő. Azt javasolja, Isabella fogadja el Angelo ajánlatát, de a légyottra egy másik lány, Mariana menjen. Mariana Angelo volt menyasszonya, akinek a hozománya elsüllyedt egy hajón, és a tengerbe veszett, és így, hozomány nélkül Angelo nem vette el.

Eközben mások is megfordulnak a börtönben. Letartóztatták Pompeiust és Tekerinét. Tekerinét Lucio árulta be, amit az asszony felháborítónak tart, mert Lucio házasságot ígért Teddszét Katinak, és teherbe is ejtette, tehát legalább annyira bűnös, mint ő. Érdekes rész, amikor Lucio az álbarát-hercegnek Vincentio hercegről beszél (persze nem tudja, hogy akiről és akinek beszél, az ugyanaz).

Mariana kicsit aggódik, hogy csellel ágyba bújik volt vőlegényével, de a barát (azaz a herceg) megnyugtatja, hogy ezzel nincs semmi gond, mert ő tulajdonképpen már Angelo felesége.

Másnap Angelo azonban mégis le akarja fejeztetni Claudiót. A herceg – hogy mentse a fiú életét – felfedi kilétét, és azt mondja a porkolábnak, hogy Bernátnak, a gyilkosnak a fejét küldjék Angelónak. Ám a gyilkosnak is megkegyelmez, végül egy betegségben meghalt kalóz fejét prezentálják.

Isabella azt hiszi, valóban Claudio fejét küldték Angelóhoz, és bosszút akar állni. A barát (akiről ő még nem sejti, hogy a herceg az), azt javasolja neki, hogy várja meg a herceg visszatértét, ő majd igazságot fog szolgáltatni. Így is lesz. A herceg – immár mint herceg – bevonul a városba. Az utcán lehet elé járulni. Isabella rögtön el is panaszolja a sérelmeit: Angelo zsarolását, a cselt, és azt, hogy Claudio mégis meghalt. Mariana is elmondja, hogy valójában ő volt Angelóval. A herceg a barátot kéreti tanúnak, aki persze ő maga, így miután megjelenik barátként, megtörténik a nagy leleplezés.

A happy end teljes. Angelo megbánja bűnét, és úgy gondolja, halált érdemel, viszont a herceg megbocsát neki, de feleségül kell vennie Marianát. Ahogy Luciónak Teddszét Katit, Claidiónak – aki Isabella nagy örömére életben van – pedig Júliát. A herceg időközben beleszeretett Isabellába, így őt kéri feleségül.

thalia

Még több Shakespeare: Romeo és Júlia, Hamlet, Lóvátett lovagok, A két veronai nemes, Szentivánéji álom, Ahogy tetszik