3. Utazás Laputába, Balnibarbiba, Glubbdubdribbe, Luggnaggba és Japánba 

Gulliver néhány évig nem hajózik, de 1706-ban barátja, William Robinson unszolására tengerre száll a Jó szerencsét fedélzetén. A hajót kalóztámadás éri, és hősünket egy csónakban sorsára hagyják a tenger közepén.

Egyszer csak azt veszi észre, hogy valami eltakarja felette a napot. Egy repülő sziget az: Laputa. Felhúzzák a csónakból a szigetre. Megtudja, hogy a sziget talapzata egy nagy gyémánt, amit az uralkodó parancsára mozgatnak egy mágnes segítségével. Erről a fenti szigetről irányítják a „fentiek” a „lenti” világot, Balnibarbit. Ha Balnibarbi lakossága lázadozik vagy bármi olyat tesz, ami a laputaiaknak nem tetszik, elzárják előlük a napfényt vagy rájuk repülnek és kilapítják őket.

Gulliver  – ahogy eddigi utazásai színhelyeit –  részletesen bemutatja Laputát és lakóit. A laputaiak rajonganak a csillagászatért, a matematikáért és a zenéért, de a gyakorlati élet dolgaiban nem túl járatosak. Például: az urakat szolgák kísérik egy úgynevezett „lélektani légycsapóval”. Ez egy nagy hólyag, belül zörgő kavicsokkal, s a szolgák ezzel legyintik meg uraikat figyelmeztetve őket, ha valamit észre kell venniük, annyira álmatagon, elméleti kérdéseken töprengve járkálnak a világban.  A laputai férfiak azt sem veszik észre, hogy feleségeik a lenti, balnibarbi férfiakkal csalják őket.

Gulliver leereszkedik és megnézi a lenti világot, Balnibarbit is. A fővárost, Lagadót látogatja meg. Itt nagy a nyomor, de a lakosok nem azon fáradoznak, hogy ennek véget vessenek, hanem mindenféle kísérletet folytatnak a jobblét reményében. Gulliver elmegy a Felséges Lagadói Akadémiára, és itt láthatja, milyen kísérleteket is folytatnak a lagadói tudósok. Egyikük uborkából szeretné kivonni a napfényt, hogy azzal melegítsen, egy másik jéghamvasztás során szeretne puskaporhoz jutni. Van, aki ürülékből akar tápanyagot előállítani, van, aki a pókfonalat szeretné hasznosítani, van, aki a márvány puhításával próbálkozik, hogy tűpárnát készítsen belőle és van, aki szilárd levegő előállításával kísérletezik. Megpróbálnak felülről lefelé építkezni, disznókkal szántani (ételt rejtenek a földbe és a disznók feltúrják), csupasz birkát akarnak előállítani, és némelyik tudós úgy gondolja, hogy mindenre jó gyógymód, ha a rossz gázokat kiszippantják a testből, illetve levegőt pumpálnak az emberbe, így kiszorítják a beteg gázokat.

A nyelvészet terén is vannak új ötletek. A beszéd fölösleges, elég, ha különböző tárgyakat hordoz magával az ember, és megmutatja, amiről „beszél”, igaz, nagyon sok tárgyat kell így cipelni. Ezt az ötletet a nők ellenzik legjobban, mert így nem tudnak rendesen csevegni egymással.

Az Akadémia nem csak a gyakorlati élet, de a szellemi meg a politikai tudományok terén is előrukkol újításokkal. A matematikai tételek elsajátításának új módja, hogy ráírják azokat egy ostyára, ezt elfogyasztjuk, majd koplalunk, és már tudjuk is a tételt.

A politikai nézeteltérésekre is van megoldás: 100-100 ellentétes nézeteket valló politikus fejét szét kell fűrészelni, majd összeragasztani. A magas állami tisztségek kiosztása pedig történjen lutrival.

Gulliver ezután Glubbdubdribbe megy, a boszorkánymesterekhez vagy más néven mágusokhoz. Itt megidézik a történelem nagyjait. Találkozik például Nagy Sándorral, Hannibállal, különböző tudósokkal és uralkodókkal. A római szenátussal megismerkedve arra a következtetésre jut, hogy tagjai héroszok, míg a modern képviselőház zsebtolvajok és útonállók gyülekezete. 

Luggnaggba is eljut, a struldbrugok, azaz a halhatatlanok közé. Fejükön vörös jel van, így születtek, ez jelzi halhatatlanságukat. Gulliver eddig azt gondolta, ezek az emberek nagyon boldogok, hiszen nem kell félniük a haláltól. Látja azonban, hogy kegyelemkenyéren, magányosan élnek, egyre vénebbek lesznek, ráadásul irigyek, kapzsik, önzők, egyáltalán nem boldogok. Az életük értelmetlen.

 Végül – Japánt érintve – 1710 áprilisában hazatér Angliába.

4. Utazás a nyihahák országába

Szeptemberben hősünk már ismét úton van. Portsmouth-ból indul a Kaland kapitányaként. A hajón lázadás tör ki, és őt a legénység kiteszi egy ismeretlen helyen.

Itt ismeri meg a nyihahákat. A nyihahák tulajdonképpen okos lovak mindenféle jó tulajdonsággal. (Persze tudnak beszélni, és Gulliver egész gyorsan megtanulja ezt a nyelvet is.)

A nyihahák nyelvében nincs szó a hazugságra, a betegségre, erőszakra, kényszerre vagy csalásra, mert nem ismerik ezeket a dolgokat. Mértékletesen élnek, fontos az életükben az értelem meg a szeretet.  Puritán, szigorú nevelésben részesítik gyermekeiket.

A rossz dolgokat csak onnan ismerik valamennyire, hogy közelükben laknak a jehuk, akik viszont pontosan az ellentéteik. Erőszakosak, ostobák, meztelenül rohangásznak. Az ő testük szinte teljesen olyan, mint az embereké. Mindenük a szerzés: fénylő köveket, ásványokat gyűjtenek.

A nyihahák istállóban tartják a jehukat, megvetik őket, de azért teherhordásra használják.

Gulliver hosszasan elbeszélget egy okos szürke lóval a hazájában élő arisztokrácia és az igazságszolgáltatás szörnyűségeiről. Egyre inkább megveti az embereket és társadalmukat, és úgy dönt, a nyihahák között szeretne élni ezután. A nyihahák parlamentje azonban nem engedélyezi ezt, így csónakot készít és elindul. Nem akar hazamenni, portugál hajósok viszik haza megkötözve, mert annyira tiltakozik az emberi társaság ellen, hogy őrültnek vélik.

A családja örül neki, de ő nem túl lelkes, hogy otthon lehet. Megundorodott az emberektől, sokkal szívesebben van az istállóban két ló közelében.

Az utószóban Gulliver még kifejti, hogy a történeteiben említett helyeket nem érdemes leigázni, mert nem eléggé gazdagok.

webab

1. Utazás Lilliputba

Gulliver seborvos az Antilop nevű hajó fedélzetén, amely 1699 szeptemberében hagyja el Bristol kikötőjét. Novemberben hajótörést szenvednek, és Gulliver egyszer csak arra eszmél, hogy a földhöz cövekelték és körülötte apró emberkék jönnek-mennek. Az emberkék etetik és inni adnak neki. Egy katedrálisba viszik (oda fér be), ahol vasra verik. 1726 ember napi adagját eszi meg minden nap, 300 szabó szab rá ruhát és 6 tudós tanítja, ugyanis a pici emberek más nyelvet beszélnek. Gulliver gyorsan megtanulja a lilliputiak nyelvét.

Megismerkedik a császárral, aki alattvalói szerint „a világmindenség gyönyörűsége és szent rettegése”, talán azért is, mert egy kicsivel magasabb, mint a többiek.  Az országban két párt van, az egyik tagjai magas, míg a másikéi alacsony sarkú cipőt hordanak. Az embereket nem csak a cipőviselés, de a lágytojás feltörésének módja is megosztja: az egyik párt szerint a hegyes, a másik szerint viszont a tompa végén kell megtörni a tojást.

Más furcsaságok is vannak az országban: a magas állami beosztások betöltésénél nem a tehetség, a rátermettség vagy a becsületesség számít; a jelentkezők kérvényt nyújtanak be, azután kötéltáncmutatványokat mutatnak be az uralkodó előtt. Azé az állás, akinek a mutatványa a leghajmeresztőbb.

Kitüntetéseket titokban lehet szerezni „pálcaugrással” – a pálca alatt vagy fölött kell átjutni, és siker esetén a kitüntetett kap egy kék szalagot.

Gulliver, vagy ahogy a lilliputiak hívják, az Emberhegy gyorsan beilleszkedik az apró emberek világába. Megismeri az ország szokásait, működését – például, hogy ugyanúgy nevelik a lányokat, mint a fiúkat az állami nevelés keretein belül, vagy hogy fejjel lefelé temetik el a halottakat, mert azt gondolják, a Föld lapos, és feltámadáskor így lesz a legegyszerűbb a halottaknak, nem kell forgolódni, csak feltámadni a másik oldalon.

Részt vesz a szomszéd ország, Blefuscu ellen viselt háborúban. A háború egyik kiváltó oka az, hogy a blefuscuiak a Vastag Vég pártját támogatják. Gulliver átkel a két ország közötti csatornán, az ellenséges flottát felfűzi egy kötélre és átvontatja Lilliputba.

A kis emberek hálásak Gullivernek, de népszerűsége ellenségeket is szül. Skyres Bolgolam admirális vezetésével többen megvakítását javasolják lassú éhhalállal, mert felségsértéssel és hazaárulással vádolják.  Egy alkalommal ugyanis tűz ütött ki a császárnő lakosztályában, amit csak Gullivernek sikerült eloltania: lepisilte. A másik bűne, hogy nem akarja megölni Blefuscu lakóit.

Végül kénytelen elmenekülni. Először Blefuscuba megy, majd egy csónakkal 1701 szeptemberében továbbmenekül. Felveszi egy hajó. A legénységnek elmeséli kalandjait, de azok hitetlenkedve fogadják a beszámolót. Ám amikor előveszi zsebéből az apró teheneket, juhokat és néhány pici tárgyat, nem kételkednek a szavában.

2. Utazás Brobdingnagba

Hősünk ezúttal a Csavargó nevű hajón jut el az óriások földjére 1702-ben.

Gulliver kiköt és ivóvizet keres a legénység többi tagjával, de amikor társai meglátják, hogy nem messze tőlük hegymagasságú emberek járnak-kelnek, elfutnak, és Gullivert otthagyják. Egy béres találja meg, aki hazaviszi gazdájához, egy paraszthoz. Kap ételt, italt és szállást egy babaházban. Különösen a paraszt kislánya, Glumdalclitch gondoskodik róla sokat, elnevezi Grildrignek, később így szólítják a többiek is. Gulliver szerint ez nagyjából azt jelenti, hogy törpe.

Gulliver rájön, hogy a dolgok nem nagyok vagy kicsit, minden viszonylagos – és ez nem csak a méretekkel van így. Ebben az országban hozzá képest minden nagy. Veszély jelentenek számára a darazsak, a patkányok, a macska és a hatalmas csecsemő is. Felnagyítva látja a nők bőrét, és “nagyítva” érzi az illatokat is.

Gazdája a piacon mutogatja pénzért, majd eladja a királynak. A királyné különösen megkedveli, az udvarhölgyek kebleiken hintáztatják. Gulliver így felnagyítva csúnyának látja a nőket keblestől együtt, mert hibáik is naggyá válnak a szemében. Persze itt is akad ellensége: a királyné törpéje a helyét félti tőle.

Nehezen boldogul a hétköznapokban: megtámadja a kertész kutyája, a jégeső majdnem agyonveri, alig tudja átverekedni magát az úton a lótrágya miatt.

A király arra kéri, hogy meséljen saját hazájáról. Egy kicsit elveti a sulykot, mindent a lehető legjobb fényben akar feltüntetni. A király sokszor kineveti, máskor kételkedik abban, hogy jól működik az ország, ahol Gulliver él, azaz Anglia: mi a biztosíték arra, hogy az uralkodó arisztokrácia nem lesz degenerált, ha egymás közt házasodnak?; nincs-e szerepe a pénznek a képviselők megválasztásában annak alapján, amit elmondott?; nem befolyásolja-e a bírák pártállása az ítéletüket? Végül a király arra jut, hogy az angol történelem ármánykodások, összeesküvések és mészárlások sorozata. Ő ugyanis elutasítja a fegyvereket.

Gullivernek ez a kalandja úgy ér véget, hogy elragadja egy hatalmas sas, majd az óceánba ejti. Végül 1706 júniusában hazaér.

webab

I.

• három szmokingos úr lép be a színpadra (Turai, Gál és Ádám – vezetéknevek)
• Turai a színházról kezd beszélni, majd arról, esik szó, milyen nehéz elkezdeni egy színdarabot a drámaírónak; a legjobb lenne, ha a szereplők bemutatkoznának az elején
• mindhárman felállnak és bemutatkoznak: Turai és Gál drámaírók, társak, Ádám fiatal zeneszerző, akit addig a nagymamája nevelt; zenét írt Turai és Gál operettjéhez, és szerelmes a primadonnába, Annie-ba, aki most elment valahová a hotelből (egy szerepet akarnak adni neki)
• vita következik a péntek szerencsés (Turai) vagy szerencsétlen (Gál) voltáról
• Ádám fürdeni megy, boldog
• Turai és Gál konyakozni készülnek; Gál elmondja, hogy a hotelben van Almády, a színész, aki régen órákat adott Annie-nak, Ádám menyasszonyának  (s nem volta közömbösek egymás iránt); Turai szerint ezt nem kell komolyan venni
•  amikor bejön a lakáj,Turai beküldi Ádámhoz Gált, hogy nyugodtan beszélgethessen a lakájjal; megkérdezi a lakáj nevét, majd kikérdezi Balogh Annie-ról: megtudjuk, hogy kirándulni ment egy gróffal és egy amerikai családdal hajón; valószínűleg csak reggel jönnek vissza, mert a hajón sok az ital, cigányzene is van, de az a vízen nem jó, „a cigánynak talaj kell”; Annie énekel a vendégeknek, Almády pedig szaval – együtt mentek el (a lakáj neve a megbízhatóságért kell)
• közben csapódik az ajtó, énekelve megjön Annie; Turai már nem konyakot, hanem pezsgőt rendel és szól Ádámnak, és Gálnak; kimegy
• a szomszéd szobából Almády és Annie hangja hallatszik: Almády könyörög a lánynak: öngyilkossággal is fenyegetőzött előbb, most sír, magát citromnak (kifacsarják és eldobják), felhőkarcolónak nevezi – Annie elhárítaná
• bejön a 3 férfi, és hallják, hogy udvarol Almády: harapni akar, simának, gömbölyűnek, bársonyosnak nevezi Annie-t
• Ádám teljesen összetörik a hallottaktól, Gál kikíséri (a péntekre, a meglepetésre, a szomszéd szobára fog mindent)
• Gál visszajön (addigra már elment Almády); tartanak attól, hogy ugrik az esküvő és az operett premierje
• Turai Gált arra bíztatja, legyen a fiú mellett, nyugtassa meg; ő addig gondolkodik; elkéri tőle Almády családjának füredi és Annie anyjának pesti címét
• jön a lakáj a pezsgővel, örül, hogy emberszámba veszi Turai és beszélget vele; Turai reggelit rendel (citromos tea helyett rumosat iszik)
• Turai a könyvtárba megy a pezsgővel (éjjel kb. 2-3/4 4 van)

II.

• ugyanott, reggel, napsütés, 7 óra
• Turai papírokat javítgat, a lakáj behozza a reggelit, elmondja, mennyire szereti Turait; Turai a citromot kidobja az ablakon (beszélgetés az alvásról, a cigarettáról)
• Turai felhívja Annie-t és áthívja a szobájába (a végén már leteszi a telefont, úgy beszél, mert úgy is hallatszik, amit mond, hiszen a nő a szomszéd szobában lakik)
• Annie átjön, Turai elmondja, mindent hallottak az Almádyval folytatott beszélgetéséből (citrom, felhőkarcoló); Annie először a hallgatását kéri, majd veronált akar bevenni, amikor megtudja, hogy Ádám is hallott mindent (bár ő elutasította Almádyt, ezek csak kapcsolatuk utórezgései voltak)
• Turai hívatja Almádyt is, aki először tagad, de a citrom szóra leül; Turai előadja ötletét: írt egy darabot, majd azt mondják, azt gyakorolták az éjjel; Almádyt megzsarolja egy feleségének írt levéllel
• Annie bejelenti a titkárnak telefonon a műsorváltozást, egy egyfelvonásost (Sardou-darab)
• Turai elmondja, valóban azt hitte először, hogy ez szerep, de Annie túl hamisan beszélt, Almády pedig túl férfiatlan volt à Almády és Annie összevesznek: Almády azt hitte, hogy Annie szereti
• Almády és Annie elmennek és bejön Gál és Ádám
• Gál alig tud enni; Turai Ádámot vigasztalja, hogy felejtse el a nőt és törődjön a karrierjével, csináljon úgy, mintha semmit nem tudna Annie-ról (Ádám eközben sír, gyakran emleget öngyilkosságot)
• végre Gál is eszik
• felvonásvégekről vitatkoznak
• Gál – evés közben egy kis mondóka – Ádámot a szerelmi csalódás avatta férfivá
• Ádám à le akarja lőni magát, mert számára ez volta az első nagy szenvedély
• Turai à áthívja telefonon Annie-t, majd átjön Almády is

III.

• este 8
• a titkár átrendezi a szobát, mert itt fognak próbálni
• megjön Almády, majd Annie és Ádám (rossz kedvvel)
• a titkár idegeskedik; kellékek: 2 levél, 1 könyv, 1 őszibarack
• a titkárt kérik súgónak, de ő olvassa a szerzői instrukciókat is ezért Ádám akarja átvenni a súgópéldányt (Almády és Annie tiltakoznak)
• Ádám súg, de mindenki nagyon zavart, főleg, amikor azt súgja, hogy őt könnyű becsapni
• jön Turai, és átveszi a súgást (nem súg, megy a szöveg)
• Almády méltatlankodik a sok francia név miatt
• a darab: a gróf meggyanúsítja feleségét, hogy az megcsalta: elküldte az első barackot egy levéllel a márkinak; a grófné is meggyanúsítja férjét: ő az első cseresznyéket küldte el szeretőjének; a grófné ezért büntetést szab: a gróf nem eheti meg az első barackot, ő pedig egy hétre Párizsba megy szórakozni; erre: felhőkarcolós, citromos jelenet (Gál és Ádám meglepődnek)
• a titkár néha közbeszól az „aforizmáknál”, illetve rákérdez, hogy viccet hallott-e
• a „klasszikus fejes” résznél Gál megint nem fér a bőrébe; Turai és Gál kifejtik, hogy Almádynak nincs szép, klasszikus feje
• a próba tovább folyik; a gróf a barackra mondja, hogy gömbölyű, illatos, stb. – ennél a résznél Ádám és Gál felnevetnek; a titkár nem érti
• Turai kihúzatja azt a részt, ahol Annie tetőtől talpig férfiasnak nevezi Almádyt, helyette épp az ellenkezőjét íratja be
• Gál szerint a darab eleje életszerű, de a szerelmi párbeszéd nem az
• a darab végén a grófné megbocsát a grófnak, és ő megeheti a barackot
• a titkár új barackért siet
• Ádám megcsókolja Annie-t
• Gál szerint szörnyű ez a darab, mikor írhatta Sardou? – Almády szerint halála előtt; Turai szerint halála után
• Annie és Turai rövid párbeszéde – a barackos részt volta legnehezebb megoldani
• Gál: „a legjobb drámaíró mégis maga az élet”
• lakáj: tálalva van

-vége-

thalia

Cselekményvázlat

• szereplők: Oedipus, pap, Kreon, Tiresias, Iokasté, hírnök, pásztor, hírmondó (Oedipus családfáját itt tanulmányozhatod.)
  
• történik: Thébában, a királyi palota előtt; Oedipus és a pap beszélgetnek

• Oedipus elé jöttek sokan a városból, mert – a pap szavai szerint – tőle várnak megoldást a várost sújtó dögvész miatt, hiszen egykor a Szphinxtől is megmentette őket
• Oedipus kifejti, hogy neki a legkeservesebb látni a város pusztulását; amit lehet, megtesz; elküldte sógorát, Kreont Delphibe jóslatért

• Kreon felfedi a dögvész okát:

„Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

lemosni. A városra vér hozott vihart.”

• Kreon szavaiból kiderül, hogy valószínűleg Láios bosszulatlan halála okozza a bajt; úgy tudják, útonállók ölték meg, de mivel a Szphinxszel volt elfoglalva a város, nem indultak felkutatni a gyilkost, ám úgy tudják, egy ember megmenekült Láios kíséretéből
• Oedipus megígéri, hogy az igazság végére jár; az ígéretet hallva a pap és a nép elvonulnak   bevonul a kar: Zeustól, Athénától, Artemistől és Apollóntól kérnek segítséget, majd Bacchustól is és felvázolják a dögvész borzalmait
• bejön Oedipus, és a karra reagálva hosszasan kifejti, hogy kinyomozza, ki a gyilkos, és elűzi a városból, erre szólítja fel a népet is, és arra, hogy ha valaki tud valamit Láios gyilkosáról, ne titkolja
• megérkezik Tiresias, a vak jós, de ő vonakodik megmondani, amit tud (itt: Oedipus és Tiresias hosszabb párbeszéde); Oedipus bűnösnek tartja a jóst hallgatása miatt, aki a szócsata végén azt mondja, hogy Oedipus a gyilkos:

„Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!”

„Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz,

rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.”

•      Oedipus úgy véli, Tiresias szavait Kreontól veszi; nem hisz neki:

„vak vagy, és füled és elméd éppoly vak, mint szemed”

•  a kar csak egy mondatot szúr be a párbeszédbe: mindkét férfiból a harag beszél
• Tiresias arra hivatkozik, hogy ő nem is akarta felfedni az igazságot, úgyhogy nem illeti bírálat; utal Oedipus származásának homályosságára is, de amikor az rákérdez, azt mondja, ha Oedipus a talányoknak olyan nagy tudója (Szphinx), fejtse meg (előzőleg Oedipus megkérdőjelezte a jós tehetségét, hiszen nem mentette meg a várost a Szphinxtől)
• a végén Tiresias összefoglalja Oedipus bűnét: megölte apját és saját anyjának nemzett gyermekeket; Tiresiast egy kisfiú vezeti ki és be
• ismét a kar jön: szörnyű a vétke a vétkesnek, de Oedipus csak jót tett mindig a városnak, csak a tények bizonyítják bárki bűnösségét
•  jön Kreon, hogy tisztázza magát a hamis vádak alól:

„Miből látszott az, mintha épp az én cselem

biztatta volna hazug szóra tán a jóst?”

• erre a kar:

„Uralkodóknak tetteit nem vizsgálom”

• jön Oedipus és hosszan vitáznak Kreonnal (Oedipus számonkéri, hogy miért nem derítették ki még akkor, amikor a gyilkosság történt, ki ölte meg Láiost, és az is érdekli, beszélt-e akkor róla Tiresias; ha valóban ő a gyilkos, miért csak most mondja?)

• Kreon azt mondja, semmi köze ahhoz, amit a jós mondott, hiszen így is királyi élete van, de a király felelőssége nélkül; nem vágyik arra, hogy király legyen:

„Mert nem helyes, könnyelműn jónak tartani

azt, aki rossz, de rossznak sem azt, aki jó.

Eldobni hű barátot annyi, mint saját

életedet s amit csak legjobban szeretsz.

Idővel ezt jól megtudod, mert az igaz

embert egyedül az idő mutatja meg,

míg a hitványra első percben ráfigyelsz.”

kar: „gyors ítélet nem jár biztosan”

• minderre – Oedipus nem száműzni, hanem megölni akarja Kreont
• kar: „hagyjátok abba, fejedelmek!”
• Iokasté érkezése vet véget a vitának, kéri férjét, hogy higgyen Kreonnak (a kar is azt mondja, mint Iokasté)
• Iokasté először a karral, majd Oedipusszal próbálja tisztázni a veszekedés okát
• Iokasté azzal vigasztalja férjét, hogy valaha neki is mondtak egy jóslatot: fia megöli férjét és őt veszi el, de lám, fia halott, férjét pedig útonállók ölték meg, a jóslatok tehát semmit sem érnek
• Oedipust felzaklatják ezek a szavak és pontos leírást kér Láiosról és a halála körülményeiről; azt mondja, talán mégis igaza volt a jósnak; egyetlen reménye, hogy a szolga, aki látta a gyilkosságot, azt mondja majd, hogy nem Oedipus volt a gyilkos; majd elmeséli hosszan Iokasténak, miért hagyta ott korinthoszi (vélt) szüleit, kiderült, hogy nem vér szerinti szülei a király és a királyné, de a delphi jós nem árulta el, kik a valódiak, csak annyit, hogy apját megöli majd, és anyját veszi el
• Iokasté megint vigasztalni próbálja: a jóslat szerint Láiost az ő fia kellett volna, hogy megölje, de ő már pici korában meghalt (ennek ellenére Oedipus mégis kéri: küldessen el a pásztorért, akire rábízta a gyerek sorsát
• csak a kar marad a színpadon: a gazságról és a gőgről énekel
• egy hírnök érkezik, aki közli, hogy Polybos meghalt, így Oedipus lett Korinthosz királya; Oedipus a hallottaktól fellélegzik, hiszen így nem teljesült a jóslat, nem ölte meg apját (azaz Polybost), de anyját (Meropét) még elveheti
• a hírnök megnyugtatja, ettől nem kell tartania, ugyanis ő vitte Oedipust Korinthoszba, tehát nem vér szerinti fia Polybosnak és Meropénak; egy thébai pásztor bízta rá
• Oedipus a kar felé fordul, hogy tudják-e, ki adott egy gyermeket egykor ennek a hírnöknek; a kar szerint ugyanaz a pásztor, aki Láios halálánál jelen volt, akiért elküldettek; de ezt a királynénak jobban kell tudnia
• Iokasté – hallva a hírnök szavait – megrémül:

„Az istenekre, hogyha kedves életed

ezt ne kutassad! – Elég kín ez énnekem!’

• Iokasté berohan a palotába, Oedipus felkészül arra, hogy megtudja, ki is ő; azt hiszi, a felesége attól tart, hogy kiderül, alacsony származású
• megérkezik a pásztor, de nehezen akar beszélni; mert fél attól, amit mondania kell; végül mindenre fény derül
• Oedipus:

„Ott születtem, hol nem kellett; azt vettem el,

kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad.”

• ő is a palotába rohan, a két pásztor elmegy
• a kar „dalol” arról, hogy Oedipus a legnagyobb boldogságból a legnagyobb gyötrelembe zuhant

„Kinek lehet itt nagyobb

boldogsága a földön, mint

amit adhat a látszat, mely

látszik, s látszva enyészik?”

• egy hírmondó jön ki a palotából, aki a karnak elmeséli, hogy Iokasté felakasztotta magát, Oedipus pedig a királyné köntöséből kivett kapcsokkal megvakította magát
• kijön Oedipus a palotából (hosszú jajgatás)
• belép Kreon; Oedipus arra kéri, küldje őt száműzetésbe, de Kreon azt mondja, meg kell kérdeznie az istenektől, hogy mit tegyen
• Oedipus arra kéri Kreont, vezesse hozzá kislányait, és a későbbiekben vigyázzon rájuk, hiszen szegényekre szörnyű jövő vár apjuk bűne miatt
• Kreon:

„Én sohse mondom azt, amit nem gondolok […]

Mindent bírni ne akarj:

ami eddig a tiéd volt, nem kísér már sírodig”

•   „végszó”

Oedipus:

„Nézzetek rám: Théba népe, itt a híres Oedipus,

ki a Nagy Talányt megoldta, leghatalmasabb király,

minden polgár írigy szemmel leste boldogságomat:

s nézzétek, mily rettentő sors hullámába hulltam én!

Senki hát halandó embert, ki e földön várja még

végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete

kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

-vége-

Az idézetek forrása Babits Mihály fordítása.

A teljes fordítás itt olvasható:

Szophoklész: Oidipusz király: http://mek.oszk.hu/00500/00502/00502.htm

thalia