Az Oidipusz király alábbi elemzését emelt és középszinten is használhatod.
Az Oidipusz király egy a thébai mondakörbe tartozó történetet dolgoz fel: egy jóslat szerint megöli majd apját és anyját veszi feleségül. Hogy ezt elkerüljék, Laiosz és Iokaszté, Théba királya és királynéja, Oidipusz szülei egy pásztorra bízzák a csecsemőt, aki azonban nem végez vele. Oidipusz sorsa szerencsésen alakul: a korinthoszi király udvarába kerül, aki sajátjaként neveli fel. Felnőttként fülébe jut a jóslat, ezért elmegy Korinthoszból – azt hiszi, ők a valódi szülei. Út közben összetűzésbe kerül valódi apjával, Laiosz királlyal, és megöli. Thébát megmenti a dögvésztől – megfejti a Szphinx feladványát, így jutalomból király lesz és feleségül veheti a királynét: saját anyját. A jóslat beteljesedik.
Mindez nem a drámában történik, de a múlt eseményei szorosan befolyásolják a jelent. Az Oidipusz király analitikus dráma, azaz a konfliktust egy régebbi esemény (ami a dráma ideje előtt történt) váltja ki. Thébát ugyanis – a vérfertőző viszony miatt – ismét dögvész sújtja. Az expozíció tehát: Oidipusz királynak meg kell mentenie Thébát a dögvésztől.
Oidipusz elküldi Kreónt, anyja testvérét Delphibe jóslatért, így az is kiderül, Laiosz király megbosszulatlan halála is közrejátszik a dögvész kitörésében. Oidipusz megátkozza Laiosz gyilkosát – nem tudja, hogy az ő maga.
A dráma bonyodalma: hogyan jön rá Oidipusz a valóságra (megölte apját, elvette anyját), azaz hogyan jön rá arra, ki is ő valójában.
Értelmezhető tehát ez a mű az identitáskeresés, az önmegismerés drámájaként is. (Erre építi Erika Fischer-Lichte A dráma története című könyvében részletes Oidipusz király – elemzését.) Amikor Kreón utal rá, talán épp Oidipusz él vérfertőző viszonyban, ő nem hisz neki. Sem Teireisziasznak, a vak jósnak, aki kimondja az igazságot. A „szemtanúnak”, a pásztornak már hisz, de valójában, aki meggyőzi: önmaga. Akármennyi jel és bizonyíték adott, az ember csak azt hiszi el, amit akar. Oidipusz végül a saját értelmének (görögül nusz) köszönheti, hogy rájön, ki ő. Felismerése a dráma tetőpontja.
Ekkor megvakítja magát, majd úgy dönt, a nyilvánosság elé tárja, ki is ő és mit tett. A vakság az irodalomban legtöbbször a „valódi látás” jelképe: a vak a valóságot, nem a szemmel látható felszínt érzékeli. (pl. Teireisziasz; Gloster a Lear királyból)
Felveti a mű azt a kérdést is: vajon mindig jó-e, ha tudjuk az igazságot, vagy maradjon a titok titok. Iokaszté sejti, mi az igazság. Bizonygatja Oidipusznak, lám, az ő jóslata sem lett igaz, miért lenne az az Oidipuszra kimondott. De míg ezt bizonygatja, egyre inkább azt bizonyítja: a két jóslat egy és beteljesedett. Iokaszté nem képes elviselni az igazságot, megöli magát. Oidipusz viszont vállalja a tettét, és azt, ki is ő. Úgy tűnik, az igazságnak mindig ki kell derülnie: a dögvész addig nem múlik el.
A történet sok kérdést vet fel a bűnnel kapcsolatban is. Mélyebbre ásva a görög mitológiába tudjuk, a labdakidák, Oidipusz hősei bűnt követtek el Árész ellen. Vajon kell-e szenvedniük az utódoknak az ősök bűneiért? (Örökölhető-e a bűn?) Ha Oidipusz lányának, Antigonénak a történetére is gondolunk, úgy tűnik, igen, hisz ő akaratlanul sem tett semmi rosszat. Az is kérdés, bűnösök vagyunk-e, ha nem tudjuk, hogy rosszat teszünk. (Oidipusz nem tudta, hogy Iokaszté az anyja.)
Elemezhető a mű úgy is, mint a sors, a végzet drámája. Laiosz és neje nem akarják, hogy beteljesedjék a jóslat, Oidipusz is ezért megy el Korinthosztból. A jóslat mégis beteljesedik. A mű szerint a sorsunkat nem kerülhetjük ki, nem futhatunk előle (ld. pl. Jónás könyve). Persze felvetődik az a kérdés is, akkor mit tehetünk, hogy pl. jók legyünk, ha a sorsunk úgyis tőlünk függetlenül – a görögök szerint az istenek akaratának megfelelően – alakul.
A drámát megközelíthetjük a pszichológia felől is. Freud szerint minden gyerek az ellenkező nemű szülőhöz vonzódik jobban, tudat alatt is őt keresi a másik nemben. Ezt a jelenséget Freud Oedipus-komplexusnak nevezte el, épp erre a történetre utalva. Oidipusz tehát a pszichológia és a biológia áldozata?
A magyar színpadokon valószínűleg az Oidipusz király a leggyakrabban előadott görög dráma. 1962-ben a Nemzeti színpadán Básti Lajos és Tőkés Anna játszották a főbb szerepeket, 2006-ban László Zsolt és Udvaros Dorottya. Legelőször 1891-ben szólalt meg színpadon ez a mű. Iokasztét Jászai Mari játszotta, aki egy másik „görög szerepét”, az Elektrát élete legnagyobb szerepének tartotta.
ludimagister