Az alábbiakban az Oidipusz király című dráma cselekményét olvashatod el. A dráma elemzéséhez pedig itt találsz segítséget.
- szereplők: Oedipus, pap, Kreon, Tiresias, Iokasté, hírnök, pásztor, hírmondó (Oedipus családfáját itt tanulmányozhatod.)
- történik: Thébában, a királyi palota előtt; Oedipus és a pap beszélgetnek
- Oedipus elé jöttek sokan a városból, mert – a pap szavai szerint – tőle várnak megoldást a várost sújtó dögvész miatt, hiszen egykor a Szphinxtől is megmentette őket
- Oedipus kifejti, hogy neki a legkeservesebb látni a város pusztulását; amit lehet, megtesz; elküldte sógorát, Kreont Delphibe jóslatért
- Kreon felfedi a dögvész okát:
„Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért
lemosni. A városra vér hozott vihart.”
- Kreon szavaiból kiderül, hogy valószínűleg Láios bosszulatlan halála okozza a bajt; úgy tudják, útonállók ölték meg, de mivel a Szphinxszel volt elfoglalva a város, nem indultak felkutatni a gyilkost, ám úgy tudják, egy ember megmenekült Láios kíséretéből
- Oedipus megígéri, hogy az igazság végére jár; az ígéretet hallva a pap és a nép elvonulnak bevonul a kar: Zeustól, Athénától, Artemistől és Apollóntól kérnek segítséget, majd Bacchustól is és felvázolják a dögvész borzalmait
- bejön Oedipus, és a karra reagálva hosszasan kifejti, hogy kinyomozza, ki a gyilkos, és elűzi a városból, erre szólítja fel a népet is, és arra, hogy ha valaki tud valamit Láios gyilkosáról, ne titkolja
- megérkezik Tiresias, a vak jós, de ő vonakodik megmondani, amit tud (itt: Oedipus és Tiresias hosszabb párbeszéde); Oedipus bűnösnek tartja a jóst hallgatása miatt, aki a szócsata végén azt mondja, hogy Oedipus a gyilkos:
„Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!”
„Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz,
rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.”
- Oedipus úgy véli, Tiresias szavait Kreontól veszi; nem hisz neki:
„vak vagy, és füled és elméd éppoly vak, mint szemed”
- a kar csak egy mondatot szúr be a párbeszédbe: mindkét férfiból a harag beszél
- Tiresias arra hivatkozik, hogy ő nem is akarta felfedni az igazságot, úgyhogy nem illeti bírálat; utal Oedipus származásának homályosságára is, de amikor az rákérdez, azt mondja, ha Oedipus a talányoknak olyan nagy tudója (Szphinx), fejtse meg (előzőleg Oedipus megkérdőjelezte a jós tehetségét, hiszen nem mentette meg a várost a Szphinxtől)
- a végén Tiresias összefoglalja Oedipus bűnét: megölte apját és saját anyjának nemzett gyermekeket; Tiresiast egy kisfiú vezeti ki és be
- ismét a kar jön: szörnyű a vétke a vétkesnek, de Oedipus csak jót tett mindig a városnak, csak a tények bizonyítják bárki bűnösségét
- jön Kreon, hogy tisztázza magát a hamis vádak alól:
„Miből látszott az, mintha épp az én cselem
biztatta volna hazug szóra tán a jóst?”
- erre a kar:
„Uralkodóknak tetteit nem vizsgálom”
- jön Oedipus és hosszan vitáznak Kreonnal (Oedipus számonkéri, hogy miért nem derítették ki még akkor, amikor a gyilkosság történt, ki ölte meg Láiost, és az is érdekli, beszélt-e akkor róla Tiresias; ha valóban ő a gyilkos, miért csak most mondja?)
- Kreon azt mondja, semmi köze ahhoz, amit a jós mondott, hiszen így is királyi élete van, de a király felelőssége nélkül; nem vágyik arra, hogy király legyen:
„Mert nem helyes, könnyelműn jónak tartani
azt, aki rossz, de rossznak sem azt, aki jó.
Eldobni hű barátot annyi, mint saját
életedet s amit csak legjobban szeretsz.
Idővel ezt jól megtudod, mert az igaz
embert egyedül az idő mutatja meg,
míg a hitványra első percben ráfigyelsz.”
kar: „gyors ítélet nem jár biztosan”
- minderre – Oedipus nem száműzni, hanem megölni akarja Kreont
- kar: „hagyjátok abba, fejedelmek!”
- Iokasté érkezése vet véget a vitának, kéri férjét, hogy higgyen Kreonnak (a kar is azt mondja, mint Iokasté)
- Iokasté először a karral, majd Oedipusszal próbálja tisztázni a veszekedés okát
- Iokasté azzal vigasztalja férjét, hogy valaha neki is mondtak egy jóslatot: fia megöli férjét és őt veszi el, de lám, fia halott, férjét pedig útonállók ölték meg, a jóslatok tehát semmit sem érnek
- Oedipust felzaklatják ezek a szavak és pontos leírást kér Láiosról és a halála körülményeiről; azt mondja, talán mégis igaza volt a jósnak; egyetlen reménye, hogy a szolga, aki látta a gyilkosságot, azt mondja majd, hogy nem Oedipus volt a gyilkos; majd elmeséli hosszan Iokasténak, miért hagyta ott korinthoszi (vélt) szüleit, kiderült, hogy nem vér szerinti szülei a király és a királyné, de a delphi jós nem árulta el, kik a valódiak, csak annyit, hogy apját megöli majd, és anyját veszi el
- Iokasté megint vigasztalni próbálja: a jóslat szerint Láiost az ő fia kellett volna, hogy megölje, de ő már pici korában meghalt (ennek ellenére Oedipus mégis kéri: küldessen el a pásztorért, akire rábízta a gyerek sorsát
- csak a kar marad a színpadon: a gazságról és a gőgről énekel
- egy hírnök érkezik, aki közli, hogy Polybos meghalt, így Oedipus lett Korinthosz királya; Oedipus a hallottaktól fellélegzik, hiszen így nem teljesült a jóslat, nem ölte meg apját (azaz Polybost), de anyját (Meropét) még elveheti
- a hírnök megnyugtatja, ettől nem kell tartania, ugyanis ő vitte Oedipust Korinthoszba, tehát nem vér szerinti fia Polybosnak és Meropénak; egy thébai pásztor bízta rá
- Oedipus a kar felé fordul, hogy tudják-e, ki adott egy gyermeket egykor ennek a hírnöknek; a kar szerint ugyanaz a pásztor, aki Láios halálánál jelen volt, akiért elküldettek; de ezt a királynénak jobban kell tudnia
- Iokasté – hallva a hírnök szavait – megrémül:
„Az istenekre, hogyha kedves életed
ezt ne kutassad! – Elég kín ez énnekem!’
- Iokasté berohan a palotába, Oedipus felkészül arra, hogy megtudja, ki is ő; azt hiszi, a felesége attól tart, hogy kiderül, alacsony származású
- megérkezik a pásztor, de nehezen akar beszélni; mert fél attól, amit mondania kell; végül mindenre fény derül
- Oedipus:
„Ott születtem, hol nem kellett; azt vettem el,
kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad.”
- ő is a palotába rohan, a két pásztor elmegy
- a kar „dalol” arról, hogy Oedipus a legnagyobb boldogságból a legnagyobb gyötrelembe zuhant
„Kinek lehet itt nagyobb
boldogsága a földön, mint
amit adhat a látszat, mely
látszik, s látszva enyészik?”
- egy hírmondó jön ki a palotából, aki a karnak elmeséli, hogy Iokasté felakasztotta magát, Oedipus pedig a királyné köntöséből kivett kapcsokkal megvakította magát
- kijön Oedipus a palotából (hosszú jajgatás)
- belép Kreon; Oedipus arra kéri, küldje őt száműzetésbe, de Kreon azt mondja, meg kell kérdeznie az istenektől, hogy mit tegyen
- Oedipus arra kéri Kreont, vezesse hozzá kislányait, és a későbbiekben vigyázzon rájuk, hiszen szegényekre szörnyű jövő vár apjuk bűne miatt
- Kreon:
„Én sohse mondom azt, amit nem gondolok […]
Mindent bírni ne akarj:
ami eddig a tiéd volt, nem kísér már sírodig”
- „végszó”
Oedipus:
„Nézzetek rám: Théba népe, itt a híres Oedipus,
ki a Nagy Talányt megoldta, leghatalmasabb király,
minden polgár írigy szemmel leste boldogságomat:
s nézzétek, mily rettentő sors hullámába hulltam én!
Senki hát halandó embert, ki e földön várja még
végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete
kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”
-vége-
Az idézetek forrása Babits Mihály fordítása.
A teljes fordítás itt olvasható:
Szophoklész: Oidipusz király: http://mek.oszk.hu/00500/00502/00502.htm
thalia