• Helsingőrben, Dániában az őrök készültségben állnak, mert az ifjú (norvég) Fortinbras meg akarja támadni Dániát
• Horatio, Hamlet barátja csatlakozik az őrökhöz, és meglátja a szellemet, aki úgy néz ki, mint Hamlet apja, a halott király (akit szintén Hamletnek hívtak)
• Claudius, a volt király öccse, a jelenlegi uralkodó megköszöni az embereknek, hogy jókedvűek voltak az esküvőjén (feleségül vette bátyja, a meghalt király özvegyét, Gertrúdot), és szomorúak a temetésen; közben követet küld az új norvég királyhoz, hogy tájékoztassa Fortinbras szándékáról
• Hamlet búskomor; anyja, Gertrúd azt szeretné, hogy ne gyászolja tovább az apját, Claudius pedig azt, hogy fogadja őt el apjának
• Hamlet épp az öngyilkosságon gondolkodik, amikor Horatio jelenti neki, hogy látta a kísértetet
• Laertes, Ophelia bátyja és Polonius fia készül vissza Párizsba, ahol tanul; Opheliát óvja Hamlettől, ahogy apjuk, Polonius is; Ophelia elmondja, Hamlet szerelmet vallott neki
• Hamlet az őrség előtt épp Claudius szokásait gúnyolja, amikor megjelenik apja szelleme, aki elmondja, hogy Claudius ölte meg, s elcsábította Gertrúdot; mindezekért bosszút kíván – Hamlet megesketi Horatiót és Marcellust, hogy minderről hallgatnak („Esküdjetek!”)

II. felvonás

• Polonius Párizsba küldi Rajnáldot Laertes után, Claudius pedig Rosencrantzot és Guildensternt küldi Hamlethez (volt iskolatársai); Hamlet nem bízik bennük, ezért azt színleli, bolond); az Aeneisből idéz Polonius aggódik, hogy Ophelia bús Hamlet miatt
• színészek érkeznek; Hecuba és Priamus, illetve Gonzago megöletésének történetével készültek, végül az utóbbit adják elő – színház a színházban

III. felvonás

• „Lenni vagy nem lenni” – monológ
• Hamlet beszélgetését Opheliával kihallgatja Polonius és Claudius, az utóbbi szerint Hamlet nem is szerelmes, de nem is őrült, csak tetteti; Hamlet nagyon elutasító és vádló Opheliával („Vonulj kolostorba!”) – anyja tette miatt minden nőt elítél és gyarlónak tart
• a színészek fellépése (a királyné illetlenül jókedvűen viselkedik, a király pedig nem bírja nézni a színészek játékát, Hamletnek ez bizonyítékként szolgál – Claudius ölte meg az apját – egérfogó jelenet
• Hamlet kicsúfolja Rosencrantzot és Guildensternt
• Claudius imádkozik – Hamlet nem akarja így megölni, nehogy a lelke a mennybe jusson
• Hamlet épp az anyját fenyegeti, amikor észreveszi, hogy valaki hallgatózik a függöny mögött; leszúrja – Polonius volt az; anyja végül belátja, hogy vétkezett; Hamlet látja apja szellemét, a királyné azonban azt hiszi, hogy a fia megbolondult
• Hamlet Angliába készül

IV. felvonás

• a királyi pár számon kéri Hamlettől Polonius halálát; a testet keresik, mire Hamlet rejtélyes választ ad; Angliába küldik; Claudius lepecsételt levelet küldet vele, melyben Hamlet halálos ítélete van (később ez az ítélet Rosencrantzot és Guildensternt sújtja)
• Hamlet találkozik Fortinbras egy századosával (a sereg Lengyelország felé igyekszik), és kifakad saját tétlensége miatt; bosszúját tervezi
• a királyné fogadja Opheliát, aki szomorú dalokkal válaszolgat a kérdéseire; egyre bánatosabb
• Laertes visszatér Párizsból (a tömeg királynak akarja; Claudius megdöbben ezen), mert megtudja, hogy apja halott, húga pedig megbolondult (Claudius nem akarja megtorolni Hamlet tettét, mert Gertrúd szereti a fiát)
• Fortinbras nem támad, szabad átvonulást kér Lengyelország felé
• Hamlet levele Horatónak – kalózok fogták el; volt iskolatársai Anglia felé tartanak
• levél – Hamlet visszatér Dániába – Claudius gyilkossági terve tehát meghiúsult, így most Laertest biztatja bosszúra
• Laertes vívni készül Hamlettel méregbe mártott karddal – „biztosra megy”; Claudius pedig úgy dönt, ha Laertes nem végez Hamlettel, majd ő itat vele mérget
• Gertrúd rossz hírt hoz: Ophelia vízbe fulladt

V. felvonás

• a sírásók beszélgetnek: kaphat-e Ophelia keresztény temetést; csontokat dobálnak (pl. Yorick, az udvari bolond koponyáját), közben Hamlet és Horatio a mulandóságról beszélgetnek
• hozzák Ophelia koporsóját; Laertes a sírba ugrik utána, majd Hamlet is; Horatio elvezeti Hamletet
• Hamlet elmondja Horatiónak, hogy átírta az angol királynak szóló levelet, így volt iskolatársait sújtja a halál
• Hamlet elfogadja Laertes párbajkihívását, megindító beszédben üdvözli; Laertes elfogadja a bocsánatkérést; vívnak
• Claudius iszik Hamlet minden találatára; Gertrúd is, aki véletlenül a Hamlet számára félretett mérgezett kupát veszi el és meghal
• Laertes és Hamlet a vívás során véletlenül kardot cserélnek, így Laertes saját kardja által esik el; közben figyelmezteti Hamletet, hogy Claudius őt is megöli
• Hamlet leszúrja a királyt
• Horatio mondja el végül a teljes igazságot
• Fortinbras győztes serege érkezik – Hamlet azt akarja, hogy ő legyen a király
• Fortinbras pompával temetteti el Hamletet (belehalt sérüléseibe)
  levél érkezik: Rosencrantz és Guildenstern halott

thalia

A Macbeth a nagyravágyás és gonoszság, de a gyengeség és a hiszékenység drámája is. Macbeth hisz a boszorkányok jóslatának (találkozás a boszorkányokkal: expozíció), hogy először Cawdor thánja, majd király lesz (főleg, miután az első jóslat teljesül). 

Az alaphelyzet tehát: hogyan valósítja meg Macbeth a jóslatot, vagy hogyan valósul mag a jóslat. Vajon előre meg van írva a sorsunk, vagy mi alakítjuk? Azért lesz Macbeth király, mert ez a sorsa, vagy mert a jóslatot ismerve mindent megtesz, mindenkit megöl érte (ahogy III. Richárd)? Macbeth elmondja feleségének, Lady Macbeth-nek is a jóslatot, aki szerint „meg kell valósítani”: meg kell ölni a királyt, hogy Macbeth lépjen a helyébe. A nő azonban nem tudja megtenni, mert apjára emlékezteti az alvó király. Macbeth viszont megteszi. Véletlenül a helyszínen hagyja a tőrt, és nem mer utána menni. Lady Macbeth szerint a holtaktól és az alvóktól nem kell félni. Biztatja férjét (kicsit a bibliai Évára emlékeztetve), de szidja is gyengesége miatt. A gyilkosság előtt azt mondja Macbeth-nek, ha ő azt fogadta volna meg, hogy megöli a gyermekét, megtenné, mert kötné a fogadalom.

A gyilkosságot az őrökre fogják, akiket Macbeth szintén megöl, a király fiai azonban rosszat sejtve elmenekülnek. Ezután Banquót öleti meg, aki azt a jóslatot kapta, hogy utódai királyok lesznek. Azonban az ő fia, Fleance is elmenekül. Banquo mégis megjelenik az uraknak adott vacsorán, pontosabban a szelleme, akit Macbeth lát, sőt beszél is vele. Lady Macbeth mentegetni próbálja emiatt a vendégek előtt. Macduffot száműzi Macbeth, mert nem jelent meg a vacsorán.

Elmegy a boszorkányokhoz újabb jóslatokért. Az elsőben egy sisakos főt látnak a boszorkák, ami azt jelenti, óvakodjon Macdufftól. A másodikban egy gyermeket – jelentése: Macbeth-et nem bánthatja, kit anya szült. A harmadik – egy gyermek ágakkal – pedig azt jelenti, nem kell aggódnia, amíg a birnami erdő Dunsinane (ahol a vára áll) dombjára nem tér. A jóslattól tartva megöleti Macduff feleségét és kisfiát. A képtelennek tűnő jóslatok sorban valóra válnak. Megindul az erdő (a Macbeth-et támadó katonák ágakkal álcázzák magukat), Macbeth-et pedig megöli Macduff (ez a tetőpont), akit nem anya szült, mert császármetszéssel jött a világra. A megoldás:  a király Malcolm lesz, a megölt király idősebb fia.

Macbeth-en túlnő a feladat, amit teljesíteni akart, nem elég erős, hogy gonosz legyen (pl. szellemet lát) és nem elég gonosz, hogy erős legyen (nem tudja legyőzni az ellenségeit). A férjét a gaztettekre biztató, becsvágyó Lady Macbeth is megőrül és meghal a dráma végére.

A Macbeth-hez sok babona kötődik színházi berkekben. Pl. a Macbeth szó kiejtése színházban szerencsétlenséget hozhat, ezért inkább a skót színdarab elnevezés használatos helyette. Állítólag a darab első előadásán a címszereplőt éles késsel szúrták meg, a későbbiekben is több, a darabban játszó színész balesetet szenvedett, egy amerikai újságíró pedig meghalt, miután rossz kritikát írt az egyik előadásról.

A ’90-es években Kaszás Attila és Stohl András is eljátszották a dráma főszerepét. Nevezetes Alföldi Róbert rendezése a Tivoliban László Zsolt főszereplésével.

A nemzetközi feldolgozások közül talán a japán Kuroszava 1957-es Véres trón című feldolgozása a legérdekesebb, valamint Orson Welles Vudu Macbeth-je (1936), amiben minden színész fekete volt, a cselekmény helyszíne pedig Skócia helyett Haiti.

thalia

A III. Richárd elemzésekor érdekes lehet a karakter külsejének és lelkének viszonyát vizsgálni: vajon III. Richárd azért olyan gonosz, mert „alkalmatlan a szerelemre”, azaz púpos és béna? Mert elbánt vele az élet, ő is elbánik a többiekkel? Vagy a csúf külső a csúf lélek miatt van? Shakespeare korában ez utóbbit gondolták: a csúnya test nem oka, hanem következménye a gonosz léleknek, így valószínűleg ezért sem éreztek részvétet a korabeli nézők Richárd iránt.

Az értelmezés során érdekes lehet még a főhős identitásának kérdése. (Erika Fischer-Lichte elemzi ebből a szempontból A dráma történetében) Richárd meghatározza önmagát: „úgy döntöttem, hogy gazember leszek”. Gazemberként viselkedik, de a világ felé mást mutat: először a testvérének „játszik”, majd Annának a szerelmest, végül a szentet, aki alig akarja elfogadni a koronát. Végig biztosan játssza szerepeit, de amikor eléri célját, és király lesz, kizökken; már nem kell többé gazembernek lennie, így elveszíti saját identitását. Eszerint a „valódi” III. Richárd megszűnik már azelőtt, hogy meghalna a csatatéren. (Fontos, hogy a gonosz Richárdot Richmond, azaz VII. Henrik, I. Erzsébet nagyapja győzi le.)

Nevezetes volt Major Tamás III. Richárd-alakítása 1955-ben. A ’90-es években például Kern András, Gáti Oszkár, Rudolf Péter játszották. 2002-ben Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezte meg Valló Péter a „fekete luxusautós”, mai környezetbe ültetett III. Richárdot, melyet később a Nemzetiben játszottak Kulka János főszereplésével.

thalia

A tétel egy szóbeli feleletnek megfelelően van felépítve.

Bevezetés

• az antik görög színház kialakulása a Dionüsszosz-ünnephez köthető
• az ünnep több napig tartott, a színházi előadások az ünnep fontos részét alkották
• a 2. napon adták elő a komédiákat (5 művet), a 3-5. napon pedig a tragédiaversenyeket tartották (2 szerző mutatta be egy-egy tetralógiáját, azaz egy trilógiát – ez 3 tragédiát jelent – és 1 szatírjátékot)
• az Antigoné is egy ilyen trilógia egyik darabja; a teljes trilógia nem maradt fenn (az egyetlen fennmaradt ókori görög trilógia Aiszkhülosz Oreszteiája)
• az Antigoné szerzője, Szophoklész Aiszkhülosz és Euripidész mellett az antik tragikus triász egyik tagja; csak 7 tragédiája maradt fenn a kb. 150-ből; 18-szor nyerte meg a drámaversenyt, s ez a társadalom megbecsült tagjává tette

Tárgyalás

• a tragédiák témáját a szerzők a görög mitológiából merítették (egy-egy témát nagyon sokszor dolgoztak fel )
• az Antigoné cselekménye a thébai mondakörbe tartozik: miután Oidipusz rájön, hogy a jóslat bevált, apját megölte, és anyját feleségül vette, megvakítja magát és a trónt két fiára bízza; a fiúk felváltva uralkodnak 1-1 évig, míg egyikük meg nem elégeli ezt: testvére és a város ellen támad; a harcban mindkét fiú meghal – innen indul az Antigoné története

• Antigoné nem temetheti el testvérét, Polüneikészt, mert az a város ellen támadt; ez még a dráma ideje előtt történt, tehát az Antigoné analitikus dráma, hiszen egy múltbeli eseményből fakad a konfliktus

• Théba trónján Kreón, Antigoné nagybátyja ül – a két személy által két törvény ütközik

• Kreón az írott törvényeket képviseli, a város törvényeit (ezek a törvények a város érdekeit védik, hiszen büntetik azokat, akik a város ellen támadnak)
• Antigoné az íratlan törvényeket, az istenek törvényeit követi: a halottat el kell temetni (neki nem a város, hanem a családja, a testvére a fontos)

(Hegel szerint Kreónnak és Antigonénak is igaza van, de a kétféle igazság nem érvényesülhet egyszerre, egyik sem képes elfogadni a másik igazát a saját elvei megsértése nélkül, ezért kell szükségszerűen bekövetkeznie a tragédiának.)

1) a konfliktus oka: a társadalom két különböző szereplője száll vitába:

• Kreón uralkodó
• Antigoné egy a thébaiak közül

2) a konfliktus oka: eltérő életkor, eltérő nem

• Kreón egy idős férfi, akinek nehéz lenne elfogadni egy fiatal nő igazát, aki ráadásul az unokahúga
• Antigoné egy fiatal nő (aki, ha férfi lenne, Kreón helyén ülne a trónon)

3)

Van olyan értelmezés is, mely szerint nem Kreón és Antigoné ellentéte okozza a tragédiát.

Antigoné Oidipusz lánya; Oidipusz nem kerülhette el a sorsát: hiába akarta kikerülni a jóslatot, az mégis beteljesedett. Antigoné sorsa ugyanígy kikerülhetetlen és meghatározott: tragédia. Ebben a megközelítésben az Antigoné egy sorsdráma.

Kreónnak nem csak Antigonéval van konfliktusa, hanem saját fiával, Haimónnal is, aki Antigoné szerelmese. Haimón eleinte elfogadta apja törvényeit, majd fokozatosan szembeszáll vele, végül az ő halála Kreón igazi büntetése.

4)

Kreónnak a thébaiakkal sem könnyű boldogulnia: a városlakók érdekében korlátozza azok szabadságát. A thébaiak fokozatosan Antigoné mellé állnak (a közvéleményt a kar képviseli), ennek megfelelően az Antigoné politikai dráma.

5)

Antigoné és Kreón viszálya két értékrend összecsapása is.

• Kreón szerint az embert a haszon, a pénz irányítja, nem hiszi el, hogy Antigoné önzetlenül cselekedett
• Antigoné önzetlenül, szeretetből cselekszik

Lehetséges befejezések:

• Eldönthető-e, kinek van igaza? Igaza van-e egyáltalán valamelyiküknek?
• Miért Antigoné mellé áll az olvasók/nézők többsége?
• Aktuális-e ez a dráma a XXI. századi ember számára? Pl. Antigonénak döntenie kell, követi-e a törvényt, tudva: az nem egyezik elveivel

ludimagister

Cselekményvázlat

• szereplők: Oedipus, pap, Kreon, Tiresias, Iokasté, hírnök, pásztor, hírmondó (Oedipus családfáját itt tanulmányozhatod.)
  
• történik: Thébában, a királyi palota előtt; Oedipus és a pap beszélgetnek

• Oedipus elé jöttek sokan a városból, mert – a pap szavai szerint – tőle várnak megoldást a várost sújtó dögvész miatt, hiszen egykor a Szphinxtől is megmentette őket
• Oedipus kifejti, hogy neki a legkeservesebb látni a város pusztulását; amit lehet, megtesz; elküldte sógorát, Kreont Delphibe jóslatért

• Kreon felfedi a dögvész okát:

„Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

lemosni. A városra vér hozott vihart.”

• Kreon szavaiból kiderül, hogy valószínűleg Láios bosszulatlan halála okozza a bajt; úgy tudják, útonállók ölték meg, de mivel a Szphinxszel volt elfoglalva a város, nem indultak felkutatni a gyilkost, ám úgy tudják, egy ember megmenekült Láios kíséretéből
• Oedipus megígéri, hogy az igazság végére jár; az ígéretet hallva a pap és a nép elvonulnak   bevonul a kar: Zeustól, Athénától, Artemistől és Apollóntól kérnek segítséget, majd Bacchustól is és felvázolják a dögvész borzalmait
• bejön Oedipus, és a karra reagálva hosszasan kifejti, hogy kinyomozza, ki a gyilkos, és elűzi a városból, erre szólítja fel a népet is, és arra, hogy ha valaki tud valamit Láios gyilkosáról, ne titkolja
• megérkezik Tiresias, a vak jós, de ő vonakodik megmondani, amit tud (itt: Oedipus és Tiresias hosszabb párbeszéde); Oedipus bűnösnek tartja a jóst hallgatása miatt, aki a szócsata végén azt mondja, hogy Oedipus a gyilkos:

„Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!”

„Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz,

rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz.”

•      Oedipus úgy véli, Tiresias szavait Kreontól veszi; nem hisz neki:

„vak vagy, és füled és elméd éppoly vak, mint szemed”

•  a kar csak egy mondatot szúr be a párbeszédbe: mindkét férfiból a harag beszél
• Tiresias arra hivatkozik, hogy ő nem is akarta felfedni az igazságot, úgyhogy nem illeti bírálat; utal Oedipus származásának homályosságára is, de amikor az rákérdez, azt mondja, ha Oedipus a talányoknak olyan nagy tudója (Szphinx), fejtse meg (előzőleg Oedipus megkérdőjelezte a jós tehetségét, hiszen nem mentette meg a várost a Szphinxtől)
• a végén Tiresias összefoglalja Oedipus bűnét: megölte apját és saját anyjának nemzett gyermekeket; Tiresiast egy kisfiú vezeti ki és be
• ismét a kar jön: szörnyű a vétke a vétkesnek, de Oedipus csak jót tett mindig a városnak, csak a tények bizonyítják bárki bűnösségét
•  jön Kreon, hogy tisztázza magát a hamis vádak alól:

„Miből látszott az, mintha épp az én cselem

biztatta volna hazug szóra tán a jóst?”

• erre a kar:

„Uralkodóknak tetteit nem vizsgálom”

• jön Oedipus és hosszan vitáznak Kreonnal (Oedipus számonkéri, hogy miért nem derítették ki még akkor, amikor a gyilkosság történt, ki ölte meg Láiost, és az is érdekli, beszélt-e akkor róla Tiresias; ha valóban ő a gyilkos, miért csak most mondja?)

• Kreon azt mondja, semmi köze ahhoz, amit a jós mondott, hiszen így is királyi élete van, de a király felelőssége nélkül; nem vágyik arra, hogy király legyen:

„Mert nem helyes, könnyelműn jónak tartani

azt, aki rossz, de rossznak sem azt, aki jó.

Eldobni hű barátot annyi, mint saját

életedet s amit csak legjobban szeretsz.

Idővel ezt jól megtudod, mert az igaz

embert egyedül az idő mutatja meg,

míg a hitványra első percben ráfigyelsz.”

kar: „gyors ítélet nem jár biztosan”

• minderre – Oedipus nem száműzni, hanem megölni akarja Kreont
• kar: „hagyjátok abba, fejedelmek!”
• Iokasté érkezése vet véget a vitának, kéri férjét, hogy higgyen Kreonnak (a kar is azt mondja, mint Iokasté)
• Iokasté először a karral, majd Oedipusszal próbálja tisztázni a veszekedés okát
• Iokasté azzal vigasztalja férjét, hogy valaha neki is mondtak egy jóslatot: fia megöli férjét és őt veszi el, de lám, fia halott, férjét pedig útonállók ölték meg, a jóslatok tehát semmit sem érnek
• Oedipust felzaklatják ezek a szavak és pontos leírást kér Láiosról és a halála körülményeiről; azt mondja, talán mégis igaza volt a jósnak; egyetlen reménye, hogy a szolga, aki látta a gyilkosságot, azt mondja majd, hogy nem Oedipus volt a gyilkos; majd elmeséli hosszan Iokasténak, miért hagyta ott korinthoszi (vélt) szüleit, kiderült, hogy nem vér szerinti szülei a király és a királyné, de a delphi jós nem árulta el, kik a valódiak, csak annyit, hogy apját megöli majd, és anyját veszi el
• Iokasté megint vigasztalni próbálja: a jóslat szerint Láiost az ő fia kellett volna, hogy megölje, de ő már pici korában meghalt (ennek ellenére Oedipus mégis kéri: küldessen el a pásztorért, akire rábízta a gyerek sorsát
• csak a kar marad a színpadon: a gazságról és a gőgről énekel
• egy hírnök érkezik, aki közli, hogy Polybos meghalt, így Oedipus lett Korinthosz királya; Oedipus a hallottaktól fellélegzik, hiszen így nem teljesült a jóslat, nem ölte meg apját (azaz Polybost), de anyját (Meropét) még elveheti
• a hírnök megnyugtatja, ettől nem kell tartania, ugyanis ő vitte Oedipust Korinthoszba, tehát nem vér szerinti fia Polybosnak és Meropénak; egy thébai pásztor bízta rá
• Oedipus a kar felé fordul, hogy tudják-e, ki adott egy gyermeket egykor ennek a hírnöknek; a kar szerint ugyanaz a pásztor, aki Láios halálánál jelen volt, akiért elküldettek; de ezt a királynénak jobban kell tudnia
• Iokasté – hallva a hírnök szavait – megrémül:

„Az istenekre, hogyha kedves életed

ezt ne kutassad! – Elég kín ez énnekem!’

• Iokasté berohan a palotába, Oedipus felkészül arra, hogy megtudja, ki is ő; azt hiszi, a felesége attól tart, hogy kiderül, alacsony származású
• megérkezik a pásztor, de nehezen akar beszélni; mert fél attól, amit mondania kell; végül mindenre fény derül
• Oedipus:

„Ott születtem, hol nem kellett; azt vettem el,

kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad.”

• ő is a palotába rohan, a két pásztor elmegy
• a kar „dalol” arról, hogy Oedipus a legnagyobb boldogságból a legnagyobb gyötrelembe zuhant

„Kinek lehet itt nagyobb

boldogsága a földön, mint

amit adhat a látszat, mely

látszik, s látszva enyészik?”

• egy hírmondó jön ki a palotából, aki a karnak elmeséli, hogy Iokasté felakasztotta magát, Oedipus pedig a királyné köntöséből kivett kapcsokkal megvakította magát
• kijön Oedipus a palotából (hosszú jajgatás)
• belép Kreon; Oedipus arra kéri, küldje őt száműzetésbe, de Kreon azt mondja, meg kell kérdeznie az istenektől, hogy mit tegyen
• Oedipus arra kéri Kreont, vezesse hozzá kislányait, és a későbbiekben vigyázzon rájuk, hiszen szegényekre szörnyű jövő vár apjuk bűne miatt
• Kreon:

„Én sohse mondom azt, amit nem gondolok […]

Mindent bírni ne akarj:

ami eddig a tiéd volt, nem kísér már sírodig”

•   „végszó”

Oedipus:

„Nézzetek rám: Théba népe, itt a híres Oedipus,

ki a Nagy Talányt megoldta, leghatalmasabb király,

minden polgár írigy szemmel leste boldogságomat:

s nézzétek, mily rettentő sors hullámába hulltam én!

Senki hát halandó embert, ki e földön várja még

végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete

kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

-vége-

Az idézetek forrása Babits Mihály fordítása.

A teljes fordítás itt olvasható:

Szophoklész: Oidipusz király: http://mek.oszk.hu/00500/00502/00502.htm

thalia