Alfred Nobel öt terület legjobbjainak alapított díjat. Így 1901 óta a fizika, a kémia, a fiziológia és orvostudomány legjobbjai, valamint a békéért legtöbbet tett személy vagy szervezet mellett azt is díjazzák, aki az irodalom területén alkotott kiemelkedőt.
Arra, hogy ki nyerje a díjat akadémikusok, egyetemi tanárok, korábbi díjazottak, illetve írószövetségek elnökei tehetnek javaslatokat a szabályzat előírásainak megfelelően. A jelölések 50 évig titokban maradnak, csak a győztes neve derülhet ki. Az irodalmi Nobel-díjat eddig még nem nyerte el senki sem kétszer, viszont voltak olyanok, akiket többször is „neveztek”. Például Nils Holgersson “anyukáját”, Selma Lagerlöföt háromszor, Maugli “apukáját”, Kiplinget pedig hatszor jelölték (persze nem Nils Holgerssonnak vagy A dzsungel könyvének köszönhették végül a díjat). Olyan is előfordult, hogy egyetlen jelölés is elegendő volt a győzelemhez, mint Rabindranath Tagore esetében, de olyan is, hogy nagyon sok jelölés sem hozta meg a győzelmet a jelöltnek. Freudot több, mint tíz évben ajánlották az orvosi, sőt egyszer az irodalmi díjra is, de sosem nyert.
1901 óta 107 szerző részesült az elismerésben. Eleinte ugyanabból a néhány országból kerültek ki a díjazottak, de mára már színesebb a paletta. Egyre több nyelv képviselői kapják meg az elismerést, és a korábbiakhoz képest több a nő is. A 14 női díjazott közül nyolc 1990 utáni.
A legtöbb, 27 irodalmi Nobel-díjas angolul ír(t). A második helyen a francia nyelv áll 14, a harmadikon pedig a német 13 képviselőjével. Őket követi a listán a spanyol 11, a svéd 7, az olasz 6, az orosz 5, a lengyel pedig 4 díjazottal. A norvég és a dán irodalom 3-3, a görög, a japán és a kínai 2-2 Nobel-díjassal büszkélkedhet, és 1-1 díjjal az arab, a bengáli, a cseh, finn, héber, magyar, izlandi, oceitan, portugál, szerbhorvát (a díj kiosztásakor még Jugoszlávia volt), a török és a jiddis. Néhány szerző több nyelven is írt, például Tagore bengáli és angol nyelven is. A fenti felsorolás ilyenkor az anyanyelvet veszi alapul.
A díjazottak nagyon sokfélék aszerint is, hogy melyik műfajban vagy műnemben alkottak. A legnépszerűbbek az epikus, vagy ahogy gyakrabban használják, prózai alkotások. Összesen 77 esetben epikus művek, azaz főleg regények, novellák nyertek. Második helyen – 33 esetben – a lírai vagy költészeti alkotások részesültek elismerésben, 14 alkalommal pedig a drámaiak. Érdekes, hogy két alkalommal történeti munkáknak ítélték oda a díjat: 1902-ben Mommsennek, illetve 1953-ban Churchillnek. Háromszor pedig filozofiai művek szerzői, illetve esszéírók kapták meg, pl. Bergson. Persze több szerző is van, aki több műfajban, műnemben is alkotott (ezért, ha összeadjuk a fenti számokat, több, mint 107-et kapunk). Például Pirandello írt regényt és drámákat is, Paszternak pedig a versek mellett regényt is.
A szabályzat szerint a díj megosztható, azaz egyszerre többen is megkaphatják (ez az irodalmi Nobel-díjat 4 alkalommal érintette), illetve, ha nincs megfelelő jelölt, nem kell mindenképpen odaítélni valakinek. Ezért és a világháborúk miatt 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben és 1940 és 1943 között nem osztották ki a díjat. Két esetben posztumusz volt az elismerés, illetve szintén két esetben a díjazottak nem vették át a díjat. 1958-ban Paszternak politikai okokból nem vehette át, míg 1964-ben Sartre, aki elutasított mindenféle hivatalos elismerést, maga döntött úgy, hogy visszautasítja.
A díjazottak átlagéletkora 65 év. A legfiatalabb díjazott 1907-ben Rudyard Kipling volt 42, míg a legidősebb 2007-ben Doris Lessing 88 évesen. A díj a legtöbb esetben nem egy adott műnek szól, hanem inkább a szerző egész életművére vonatkozik, ezért idősebbek általában a díjazottak. Néha előfordul azonban, hogy a díjazás indoklása megemlíti, hogy pontosan melyik művéért kapta a művész az elismerést. Például Thomas Mann A Buddenbrook házért, Hemingway Az öreg halász és a tengerért, vagy Solohov a Csendes Donért.
Nobel végrendeletének az irodalmi díjra vonatkozó részét többféleképpen is értelmezték a díjkiosztók.
“The said interest shall be devided into five equal parts, which shall be apportioned as follows […] one part to a person who shall have produced in the field of literature the most outstanding work in an ideal direction.” – olvasható angolul.
Vitatkozni lehet azon, hogy az ideal (svédül idealisk) ideálisat, idealistát vagy idealisztikusat jelent. Ez azért fontos, mert meghatározhatja, hogy a díjazott alkotás vagy életmű mely szempont szerint, elsősorban esztétikailag vagy inkább „eszmeileg” legyen kiemelkedő. A kilencszázas évek elején inkább a második értelmezés érvényesült.
A díj kiosztóit sokszor kritizálták amiatt, hogy sok kiváló költő és író nem kapta meg az elismerést, míg más, „ismeretlenebb” szerzők igen. Persze a minőség és az ismertség az irodalom esetében sem jár mindig együtt. (Egy időben az is egy szempont volt a díjazásnál, hogy tehetséges, de a világ számára ismeretlen szerzőket tegyenek ismertebbé.)
Hogy mennyire igazságos egy irodalmi díj odaítélése, az nehezen vagy egyáltalán nem ítélhető meg, hiszen mindenkinek más tetszik. Fölösleges azon gondolkodni, hogy egy mű, amelyiknek a szerzője Nobel-díjat kapott, jobb-e a másiknál. Kertész Imre jobb, mint például József Attila, Babits vagy Kosztolányi? A kérdést nem érdemes feltenni, nem azért olvasunk valamit, mert jobb egy másiknál, hanem mert jó.
webab